2012. sze 14.

WSR Kiss Pál Tamás: Ennek a fele sem tréfa!

írta: FormaNet
WSR Kiss Pál Tamás: Ennek a fele sem tréfa!

Csütörtökön már a Hungaroringen, a BVM Target Racing csapattal közösen készült a hétvégi – ingyenes látogatható – World Series by Renault versenyre Kiss Pál Tamás, és noha még egy métert sem tett meg az 520 lóerõs autóval, de a hanghatás, a technikai finomságok, a csapattagok hozzáállása és az egész sorozatot körülvevõ profi közeg már az elsõ napon magával ragadta őt.

Kiss Pál WSR1.JPG

"Ez egy teljesen más világ azért, mint a GP3, egész nap csak kapkodtam a fejemet és szívtam magamba a sok-sok tudást, hiszen tényleg elképesztő információmennyiséget kellett feldolgoznom igen rövid idõ alatt. A csapat nagyon barátságos és segítõkész volt, mindent részletesen elmagyaráztak többször is, és már most azt mondom, hogy öröm velük együttdolgozni, noha a hétvége érdemi része még csak ezután következik" – újságolt a fülig érõ szájjal Tamás.

"Már beindítani is teljesen máshogy kell az autót, mint a GP3-asat, a hanghatás, ami utána következik, pedig egyszerűen összehasonlíthatatlan. Még most is kiráz a hideg, ha belegondolok, elképesztõ milyen erõ lakozik ebben az autóban, úgyhogy alig várom, hogy végre a pályán is kipróbálhassam. Találkoztam a depóban Aaro Vainióval is, aki szintén a GP3-ból érkezett ide, és hát õ is el volt hűlve rendesen a látottaktól, úgyhogy meg is állapítottuk, hogy ennek már bizony a fele sem tréfa, alaposan fel kell kötnünk azt a bizonyos alsóneműt!" – mosolygott a 21 éves pilóta.

Kiss Pál WSR2.JPG

"Minden szempontból hatalmas kihívás lesz vezetni ezt az autót, fizikailag is sokkal megterhelõbb lesz, mint bármi, amit eddig vezettem, és technikailag is rengeteg mindenre oda kell figyelni. Még DRS (állítható h átsó szárny) is van az autón, ami ugyan máshogy mûködik, mint az F1-es autóknál, de a célja és a hatása ugyanaz: az egyenesekben még nagyobb sebességet tudunk elérni a segítségével. Ezt a teszteken és a két idõmérõn szabadon használhatjuk majd, a futamokon viszont összesen 400-400 másodpercig vehetjük majd igénybe, viszont úgy osztjuk be, ahogy akarjuk. Ez is abszolút újdonság lesz számomra, úgyhogy már alig várom, hogy ennek a rendszernek a helyes mûködtetését is elsajátítsam" – folytatta Tamás.

"Pénteken összesen két és fél órát tesztelünk majd, ami szintén szokatlan lesz számomra, hiszen a GP3-ban ahhoz szoktam, hogy reggel összesen 45 percet poroszkálunk, aztán máris jön az idõmérõ. A futamon is 29-30 kört kell majd egyhuzamban teljesítenünk, ami fizikailag elég komoly kihívásnak ígérkezik, pláne egy ilyen autóban, de a személyi trénerem, Matics Zsolt (Fit4Race) is egész hétvégén itt lesz velem, és segíteni fogja a munkámat. Brutális meló lesz, az biztos , de szeretem a kihívásokat, és úgy gondolom, hogy ha rákapok az ízére, akkor nem lesz itt gond" – állt magabiztosan, ám kellõ alázattal az új kihívás elé a miskolci pilóta.

000 facebook_banner.jpg

"Péntek reggel óvatosan kell kezdenünk, mert ezek az autók már nem játékszerek, úgyhogy szépen fokozatosan kell majd felvennünk a tempót. Úgy gondolom, hogy Vainio egy jó viszonyítási pont lesz számomra, hiszen õ is most vezet majd életében elõször ilyen autót, neki is most kell mindent megtanulnia, úgyhogy érdekes lesz megfigyelni, hogy egymáshoz képest hogyan boldogulunk. Reggel ráadásul valószínûleg még vizes lesz a pálya az esõzések miatt, de ez engem különösebben nem zavarna, hiszen szeretek esõben menni. Szombatra és vasárnapra egyébként már végig jó idõt mondanak, úgyhogy ez ne tartson vissza senkit, jöjjenek ki minél többen szurkolni a helyszínre. Minden buzdítás jól jön, és úgy gondolom, hogy nézni is hatalmas élmény lesz ezeket a versenyeket. Teljesen be vagyok indulva, alig várom az elsõ köröket az autóban, és nagyon tetszik az egész körítés is. Ez azért egy teljesen más közeg, mint amit idén a GP3-ban megszoktam" – tette hozzá végül Tamás.

Kiss Pál Tamás a következõ támogatóknak külön köszönetet kíván mondani, amiért lehetõvé tették számára a hungaroringi WSR-futamon való indulást: TOTAL Hungária, Kockás túrórúd, Renault Hungária.

A hétvége programja a WSR 3.5 mezõnye számára:
Péntek
10:40 – 11:55: 1. teszt
15:55 – 17:10: 2. teszt

Szombat
08:30 – 09:00: 1. idõmérõ edzés
12:04 – 12:51: 1. futam (44 perc + 1 kör)

Vasárnap
9:35 – 10:05: 2. idõmérõ edzés
13:04 – 13:51: 2. futam (44 perc + 1 kör)

Szöveg és fotó: Borbás Bálint - P1race.com

hotel gif 2.gif


Szólj hozzá

hungaroring wsr kiss pál tamás BVM Target Racing World Series by Renault