2012. sze 15.

F1 Webber Monaco után Szingapúr utcáit is meghódítaná

írta: FormaNet
F1 Webber Monaco után Szingapúr utcáit is meghódítaná

Az öthetes nyári szünetet megelőzően még Mark Webber volt a listavezető, Fernando Alonso elsőszámú üldözője, az azóta eltelt két versenyhétvége után azonban az ausztrál jelenleg az ötödik helyen áll, 47 pontos hátrányban a Ferrari spanyoljától. Webber azonban biztos benne, hogy Szingapúrban ledolgozhat majd hátrányából, hiszen a Red Bullok eddig minden utcai pályán beváltak.

2. mark webber.JPG 

Az Olasz Nagydíjat megelőzően, legutóbb a 2010-es Koreai Nagydíjon fordult elő, hogy a Red Bull egyik autója sem szerzett pontot. Monzában azonban megszakadt az energiaitalosok menetelése, hiszen mindkét autó műszaki probléma miatt volt kénytelen idő előtt feladni a versenyt. A csapat ausztrál versenyzője azonban optimistán várja a következő megmérettetést, hiszen a nagy leszorítóerőt igénylő pályák fekszenek az RB8-asoknak, és ezt idén Monacóban Webber egy futamgyőzelemmel már bizonyította is. Az éjszakai futamnak otthont adó Szingapúr is nagy reményekkel kecsegtet, hiszen tavaly mindkét Red Bull dobogón végzett (Vettel: 1. hely, Webber: 3. hely), hasonlóan a 2010-es lámpafényes versenyhez (Vettel: 2 hely, Webbe: 3. hely).

Volt már néhány jó eredményem Szingapúrban. Ez egy nagyon nagyon nehéz pálya, és az egyik olyan helyszín, ahol az autónk jól működhet. Idén eddig erős teljesítményt nyújtottunk az utcai pályákon, és ez ad némi bizalmat abban a tekintetben, hogy újra az élen lehetünk.”

„Kedvelem Szingapúrt, amely egy tiszta és biztonságos hely. Mindenkit magával ragad az esemény, és annak a ténynek is örülök, hogy rengeteg ausztrál utazik ide, különösen a nyugati partról, hiszen onnan egyszerű eljutni Szingapúrba. Mindez egészen egyedülálló.”

000 facebook_banner.jpg

Webber csapattársa, a tavalyi szingapúri futamgyőztes, Sebastian Vettel is elragadónak találja a következő nagydíj helyszínét.

„Szingapúr a versenynaptár egyik csúcspontja, hiszen az éjszakai verseny hangulata csodálatos. Kedvelem ezt a pályát, és nagyon jó rajta versenyezni – ami részben annak is köszönhető, hogy az óramutató járásával ellentétesen haladunk. Szingapúr egy lenyűgöző város, és minden nagyon rendezett és tiszta. Mindannyian európai idő szerint élünk, hiszen a verseny este nyolckor kezdődik, így a legtöbb pilóta délután kettő körül ébred – ez elég szokatlan.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel gif 2.gif

Szólj hozzá

f1 red bull mark webber formula-1 szingapúri nagydíj