2012. sze 24.

F1 A regnáló bajnok 23. győzelméről - Kérdezz-felelek Sebastian Vettellel

írta: FormaNet
F1 A regnáló bajnok 23. győzelméről - Kérdezz-felelek Sebastian Vettellel

Öt hosszú hónap telt el azóta, hogy Sebastian Vettel a bahreini versenyhétvége után újra a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett. A szingapúri futamgyőzelem ráadásul a világbajnoki pontvadászat szempontjából is a lehető legjobbkor jött a regnáló bajnok számára, hiszen az elmúlt napokban egyre többen egy Alonso-Hamilton végső csatát vetítettek előre, most azonban fordult a kocka, és Vettel lett a ferraris spanyol első számú üldözője.

sebastian vettel szingapúr.jpg 

Sebastian, mennyire fontos ez a győzelem a világbajnoki cím szempontjából?

Sebastian Vettel: Ez majd a következő hetek során derül ki, de az biztos, hogy jó dolog plusz 25 pont a tarsolyban. Ez egy jó nap volt számunkra. Az elején azt hiszem fontos momentum volt, hogy megelőztem a Williamst, és ettől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy meg van a tempónk, és tudtam, hogy a Lewis és a köztem lévő különbség nem nagy. Végül az első etapban mégsem tudtam lépést tartani vele, és a boxkiállásunk nem éppen a terv szerint történt, de a döntésünk helyesnek bizonyult, mert a keményebb keverékeket sokkal kényelmesebbnek éreztem, és közelebb kerültem Lewishoz. Aztán problémája adódott és ki kellett állnia, így nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha versenyben marad. De a sebesség alapján azt mondanám, hogy a második etapban talán lehetséges lett volna őt megfogni, végül nem volt szükség arra, hogy bármit megpróbáljak. Azt kell mondjam, ez egy nagyon jó hétvége volt.

 

Mi történt az első biztonsági autós fázis vége felé Jenson Buttonnal?

SV: Nem volt szándékos. Próbáltam melegíteni a gumikat, és próbáltam a megfelelő hőmérsékleten tartani a fékeket. Így fordulhatott elő, hogy ő éppen a kormányra pillantott, amikor én kissé hirtelen fékeztem, és ezért majdnem összetalálkoztunk. De hála az égnek, semmi sem történt.

Mennyire volt megkönnyebbülés ez a győzelem?

SV: Nagy teher esett le rólam. Csodálatos érzés, hogy az utolsó pár körben már semmit sem hallottam a csapatrádióban, ami azt jelenti, hogy a saját tempómat mehettem. Fantasztikus volt, különösen egy olyan pályán, mint ez. Na nem mintha átváltottam volna városnézésre, hiszen itt egy kör hatalmas koncentrációt igényel.

Úgy tűnt, hogy a verseny elején valamiért aggódtál…

SV: Ó, nem volt semmi komoly. Némi vibrációt éreztem, de amikor jobban odafigyeltem, megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben van. Ennyi történt.

000 facebook_banner.jpg

Szóval mondhatjuk, hogy Szingapúrban visszatért a nyerő formád…

SV: Ó, igen! Elég hosszú idő telt el, mire idén megszereztem a második győzelmet, szóval nagyon boldog és elégedett vagyok ezután a jó hétvége után. Nagyon várom a következő néhány versenyt.

Meg tudnád jósolni, hogy mi fog történni a következő hetekben?

SV: Azt hiszem senki nem olyan bátor, hogy bármiféle jóslatba bocsátkozzon, legalábbis, ami minket versenyzőket illet! De szerintem az ilyen típusú kérdésekre akad néhány szakértő! (Nevet)

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

f1 futam sebastian vettel formula-1 szingapúri nagydíj