2012. sze 24.

F1 Viszatérni a lehető legjobb formában - Exkluzív interjú Robert Kubicával

írta: FormaNet
F1 Viszatérni a lehető legjobb formában - Exkluzív interjú Robert Kubicával

Robert Kubica, Kelet-Európa eddigi legsikeresebb autóversenyzője, 2010. február 6-án horrorisztikus balesetet szenvedett egy észak-olaszországi rali versenyen. A lengyel élete is veszélyben forgott, azonban sikerült megmenteni a pilótát. Robert másfél évvel balesete után most először mesél részletesen arról, mikor vezetett először autót balesete után, milyen formában van jelenleg, valamint arról, hogy milyen terveket tűzött ki maga elé.

Robert Kubica.jpg

Nagyszerű látni téged mosolyogni ennyi idő után, mesélj nekünk, kérlek, milyen formában vagy!

Robert Kubica: Mondjuk azt, hogy jó formában, de természetesen kicsit jobban voltam a baleset előtt. Az incidens után nagyon rossz állapotba kerültem és kemény volt; de szerencsére, illetve ez talán rossz kifejezés, szóval végre a kormány mögött lehetek, és azt tehetem, amit egész életemben: a szenvedélyemet.

Miért a rali?

RK: A ralit választottam, hogy elkezdjem a felépülésem aktív szakaszát, mert egyrészt ezt könnyebb megoldani, másrészt pusztán a vezetési szemszögből nézve, nagyobb koncentrációt igényel, mint a pályaversenyzés."

Azt hiszem, nem sokan fogták fel, min is mentél keresztül az elmúlt hónapokban, mi tette lehetővé, hogy visszatérhess a sportba azok után, ami történt?

RK: Kemény munka, természetesen, ugyanis a dolgok nem voltak egyszerűek, és bizonyára szerencse is kellett, azzal kezdve, hogy szükség van a megfelelő emberekre, akik újra összeraktak eggyé, másrészt a természetre is, ugyanis a testnek szüksége van időre, hogy teljesen felépüljön. Hosszú utat jártam be és még mindig hosszú út áll előttem.

 

Tehát ez a rehabilitációs szakasz számodra. Hogyan reagált a tested a rali autóra?

RK: Az a Subaru, amelyet vezetek, régi darab, a váltófület a kormány mögé montírozták, mi a baloldalra helyeztük, ez az egyetlen változás, amelyet elvégeztünk. Könnyebbé teszi a dolgokat számomra. A raliban sokszor kényszerülsz improvizációra és alapjában véve, soha sem tudod, mit kell tenned (a következő pillanatban – szerk.). A legfőbb cél, hogy visszakerüljek a ritmusomba, amelyben voltam a balesetem előtt, ezért az idők és az eredmények egyáltalán nem bírnak fontossággal jelenleg. 95 százalékosan tudok vezetni a kocsiban, így nem érzem magam túlságosan nagy hátrányban. Kellemesen el tudom tölteni az időmet. Bizonyos értelemben még kellemesebben, mint a baleset előtt, mert most nagyobb megbecsülést élvezek. A hosszú szünet, és a rám irányuló figyelem még jobban növeli az étvágyamat a vezetés iránt, nem mintha nem lett volna vágyam korábban, de amikor valami a mindennapjaid részévé válik, gyakran nem tudod eléggé megbecsülni, és csak akkor kezded értékelni, amikor már hiányzik.

Nincs túl sok sportoló, aki eltűnt másfél évre, de folyamatosan támogatást kapott volna a rajongóktól. Érzed ezt a szurkolást?

RK: Igen, természetesen. Talán egy olyan ember vagyok, aki nem igazán illik bele a mai világba, nem vagyok túlságosan jelen az interneten, a médiában, különösen nem, ami a magánéletemet illeti, és ami a baleset után történt, az a magánéletemhez tartozik véleményem szerint. Nagyon kemény időszak volt, és értékelem az igazi rajongóimat Lengyelországból és a világ többi részéről, akik velem voltak jóban és rosszban, és akiknek a támogatását érezni lehet. Bocsánat mindenkitől, talán egy kissé elhanyagoltam őket, de a prioritásaimat más irányba helyeztem. Voltaképpen az elsődleges szempont egyetlen dolog volt – az, hogy a lehető legfittebb legyek, de köszönettel tartozom a rengeteg támogatásért és továbbra is szükségem van rá.

Azt hiszem, a támogatás csak még inkább fokozódik.

RK: Nos, az út hosszú és csavaros. Hogy a testem és formám tekintetében visszatérjek a csúcsra még hosszú út áll előttem, tele szűk kanyarokkal. El szeretném érni ezt a lehető leghamarabb, de higgyenek nekem, ha valakinek ilyen hosszú utat kell megtennie, az, hogy egy, két, három, akár öt hónapról van szó, nem igazán okoz nagy különbséget a dolgok rendjében.

000 facebook_banner.jpg

A normál élet számodra a rendszeres startokat jelenti...

RK: Voltaképp igen. Egy dolog, amely nagy problémát jelent számomra, és amely megakadályoz attól, hogy együléses autókat vezessek, nem F1-s autókat, hanem általában együléses kocsikat, az a hely és a szögelfordulás problémája. Már egy éve küzdök ezzel a problémával. Az az állapot, amelyben most látsz engem, nagyon hasonlít ahhoz, amelyben egy évvel ezelőtt is voltam. Az első rali kocsi vezetés, amelyet kipróbáltam a baleset után, tavaly augusztusban történt, tehát már eltelt némi idő azóta. Nem akarom sürgettetni a visszatérésemet, mert csak úgy szeretem a dolgaimat intézni, ha magabiztos vagyok, és tudom, hogy éppen mit teszek. Még ha vannak is problémáim a mindennapi életben, már tudok rali autót vezetni, nem is a gyorsaságról van szó, hanem arról, hogy biztonságosan. Rengeteg gondolatom van, de célokat nem tűztem ki, ami a versenyeket és a ralit illeti. Egy cél van – visszatérni a lehető legjobb formában.

Szöveg: FormaNet, Szabó Balázs

001_fórum logo.png

1_ f1technika_.jpg

Szólj hozzá

rali forma1 robert kubica formula1 kubica balesete kubica rehabilitációja