Nagyszerű látni téged mosolyogni ennyi idő után, mesélj nekünk, kérlek, milyen formában vagy!

Robert Kubica: Mondjuk azt, hogy jó formában, de természetesen kicsit jobban voltam a baleset előtt. Az incidens után nagyon rossz állapotba kerültem és kemény volt; de szerencsére, illetve ez talán rossz kifejezés, szóval végre a kormány mögött lehetek, és azt tehetem, amit egész életemben: a szenvedélyemet.

Miért a rali?

RK: A ralit választottam, hogy elkezdjem a felépülésem aktív szakaszát, mert egyrészt ezt könnyebb megoldani, másrészt pusztán a vezetési szemszögből nézve, nagyobb koncentrációt igényel, mint a pályaversenyzés."

Azt hiszem, nem sokan fogták fel, min is mentél keresztül az elmúlt hónapokban, mi tette lehetővé, hogy visszatérhess a sportba azok után, ami történt?

RK: Kemény munka, természetesen, ugyanis a dolgok nem voltak egyszerűek, és bizonyára szerencse is kellett, azzal kezdve, hogy szükség van a megfelelő emberekre, akik újra összeraktak eggyé, másrészt a természetre is, ugyanis a testnek szüksége van időre, hogy teljesen felépüljön. Hosszú utat jártam be és még mindig hosszú út áll előttem.

Tehát ez a rehabilitációs szakasz számodra. Hogyan reagált a tested a rali autóra?

RK: Az a Subaru, amelyet vezetek, régi darab, a váltófület a kormány mögé montírozták, mi a baloldalra helyeztük, ez az egyetlen változás, amelyet elvégeztünk. Könnyebbé teszi a dolgokat számomra. A raliban sokszor kényszerülsz improvizációra és alapjában véve, soha sem tudod, mit kell tenned (a következő pillanatban – szerk.). A legfőbb cél, hogy visszakerüljek a ritmusomba, amelyben voltam a balesetem előtt, ezért az idők és az eredmények egyáltalán nem bírnak fontossággal jelenleg. 95 százalékosan tudok vezetni a kocsiban, így nem érzem magam túlságosan nagy hátrányban. Kellemesen el tudom tölteni az időmet. Bizonyos értelemben még kellemesebben, mint a baleset előtt, mert most nagyobb megbecsülést élvezek. A hosszú szünet, és a rám irányuló figyelem még jobban növeli az étvágyamat a vezetés iránt, nem mintha nem lett volna vágyam korábban, de amikor valami a mindennapjaid részévé válik, gyakran nem tudod eléggé megbecsülni, és csak akkor kezded értékelni, amikor már hiányzik.

Nincs túl sok sportoló, aki eltűnt másfél évre, de folyamatosan támogatást kapott volna a rajongóktól. Érzed ezt a szurkolást?

RK: Igen, természetesen. Talán egy olyan ember vagyok, aki nem igazán illik bele a mai világba, nem vagyok túlságosan jelen az interneten, a médiában, különösen nem, ami a magánéletemet illeti, és ami a baleset után történt, az a magánéletemhez tartozik véleményem szerint. Nagyon kemény időszak volt, és értékelem az igazi rajongóimat Lengyelországból és a világ többi részéről, akik velem voltak jóban és rosszban, és akiknek a támogatását érezni lehet. Bocsánat mindenkitől, talán egy kissé elhanyagoltam őket, de a prioritásaimat más irányba helyeztem. Voltaképpen az elsődleges szempont egyetlen dolog volt – az, hogy a lehető legfittebb legyek, de köszönettel tartozom a rengeteg támogatásért és továbbra is szükségem van rá.

Azt hiszem, a támogatás csak még inkább fokozódik.

RK: Nos, az út hosszú és csavaros. Hogy a testem és formám tekintetében visszatérjek a csúcsra még hosszú út áll előttem, tele szűk kanyarokkal. El szeretném érni ezt a lehető leghamarabb, de higgyenek nekem, ha valakinek ilyen hosszú utat kell megtennie, az, hogy egy, két, három, akár öt hónapról van szó, nem igazán okoz nagy különbséget a dolgok rendjében.

A normál élet számodra a rendszeres startokat jelenti...

RK: Voltaképp igen. Egy dolog, amely nagy problémát jelent számomra, és amely megakadályoz attól, hogy együléses autókat vezessek, nem F1-s autókat, hanem általában együléses kocsikat, az a hely és a szögelfordulás problémája. Már egy éve küzdök ezzel a problémával. Az az állapot, amelyben most látsz engem, nagyon hasonlít ahhoz, amelyben egy évvel ezelőtt is voltam. Az első rali kocsi vezetés, amelyet kipróbáltam a baleset után, tavaly augusztusban történt, tehát már eltelt némi idő azóta. Nem akarom sürgettetni a visszatérésemet, mert csak úgy szeretem a dolgaimat intézni, ha magabiztos vagyok, és tudom, hogy éppen mit teszek. Még ha vannak is problémáim a mindennapi életben, már tudok rali autót vezetni, nem is a gyorsaságról van szó, hanem arról, hogy biztonságosan. Rengeteg gondolatom van, de célokat nem tűztem ki, ami a versenyeket és a ralit illeti. Egy cél van – visszatérni a lehető legjobb formában.

Szöveg: FormaNet, Szabó Balázs