2012. sze 30.

F1 Coulthard szerint Hamiltont a mostani döntése tette igazi férfivá

írta: FormaNet
F1 Coulthard szerint Hamiltont a mostani döntése tette igazi férfivá

Lewis Hamilton döntése, mely szerint jövőre elhagyja eddigi csapatát a McLarent, és a Mercedesnél folytatja pályafutását, igencsak megosztotta a Formula-1 társadalmát, mind szakmai körökben, mind pedig a szurkolók széles rétegeiben. A 2008-as világbajnok lépését sokat elhibázottnak tartják, David Coulthard azonban úgy véli, a brit pilóta döntése egy igen jelentős lépés, amivel igazi férfit csinált magából az F1-es pályafutása során.

Hamilton Coulthard.jpg

Az egykori skót pilóta - aki 1994-ben a Williamsnél kezdte F1-es pályafutását, és hosszú időt, pontosan kilenc évet töltött a McLarennél, majd négy évet a Red Bullnál, mielőtt 2008 végén szögre akasztotta bukósisakját - a Daily Telegraph-ban arról ír, hogy Hamilton kinőtte a wokingi alakulatot, ezért volt fontos számára a továbblépés.

„A kapcsolatok néha természetszerűen elérnek a befejezésükhöz."

„Nem élhetjük le az egész életünket egy otthonban, még akkor sem, ha a hűtőszekrény mindig tele van, és a szennyest is kimossák ránk. Vannak bizonyos szakaszok, amikor költöznünk kell. Fel kell nőni. Férfivá válni. Ez a pillanat jött el Lewis számára."

A McLaren csapatfőnöke Martin Whitmars pénteken azt nyilatkozta (azt követően, hogy Hamilton és a Mercedes bejelentette a három éves szerződést), hogy hibás lépés volt a brit pilótától egy győztes csapatot elhagyni. Lewis sohasem versenyzett még más csapatnál, a McLarennél eltöltött idő húsz futamgyőzelmet és egy világbajnoki címet jelentett számára. Idén három versenyen állhatott a dobogó legmagasabb fokára, és továbbra is harcban van a világbajnoki címért.

Hamilton az apjával.jpg

Coulthard úgy látja, Hamilton szeretné átvenni az irányítást saját karrierje felett, aminek első lépése az volt, amikor addigi menedzserét, saját édesapját, egy profi menedzsmentre cserélte, a XIX Entertainment-re, majd külföldre költözött, először Svájcba, majd Monacóba.

„Egyenként lépett ki először édesapja, Anthony, majd Ron Dennis (a McLaren ügyvezető elnöke), és most Martin (Whitmarsh), a McLaren jelenlegi csapatfőnökének árnyékából. Nem minden a győzelem. Ez legalább annyira az utazásról is szól, a tettekről, és arról, hogyan érzed magad" – vélekedett Coulthard.

000 facebook_banner.jpg

Hamilton távozása a McLarentől igencsak mozgásba hozta a pilótapiacot, hiszen a Saubernél megüresedett Sergio Pérez helye, aki szinte azonnal a McLarenhez került, és a Formula-1 legeredményesebb pilótája, Michael Schumacher jelenleg ülés nélkül maradt a 2013-as évre.

Hamilton Simon Fuler.jpg

Coulthard erről így vélekedett: "Lewis döntése, hogy csatlakozik a Mercedeshez számtalan kérdést dobott fel, és az F1 ettől kétségtelenül jobb lehet. Egy kis szerencsével Lewisnak is jó lehet. Ezzel csinált magából férfit" – fejezte be David Coulthard mondanivalóját.

Hogy a 2008-as világbajnok új menedzsmentje, és menedzsere, Simon Fuller, a profi irányítás közepette megtalálja-e a helyes arányt Hamilton üzleti és sportolói vonatkozásai tekintetében, még a jövő zenéje. Egy azonban bizonyos. Egy szigorúan üzleti alapon szerveződő cég számára a sportambíciók csak addig támogathatóak, amíg abból busás haszon várható, és realizálható. Ez lehet talán Hamilton számára a következő években az egyik legnagyobb kihívás.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes mclaren forma1 lewis hamilton formula1 david coulthard