2012. okt 11.

F1 Alonso biztos abban, hogy továbbra is harcban lesz a címért

írta: FormaNet
F1 Alonso biztos abban, hogy továbbra is harcban lesz a címért

A Japán Nagydíj kudarca ellenére, ahol Fernando Alonso addigi főlénye semmivé vált, és ahol az is kiderült, hogy a Ferrari kissé kezd lemaradni a fejlesztési versenyben, a spanyol világbajnok biztos abban, hogy az utolsó pillanatig harcban lehet a világbajnoki címért.

Alonso optimista.jpg

Alonso meg van arról győződve, hogy Sebastian Vettel jelenlegi lendülete ellenére is képes lesz a harcra a bajnoki küzdelemben. A regnáló világbajnok az utóbbi két futamon mindkét alkalommal a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett, ezzel 50 pontot gyűjtve, míg az éllovas Alonso a két verseny alatt mindössze 15 pontot szerzett, így Vettel négy pontra közelítette meg a Ferrari bajnokát.

A Red bull Japánban mutatott dominanciája alapján úgy tűnik, a maranellói gárda kissé lemaradt a fejlesztési versenyben, sőt erről magfa Alonso is beszélt a szuzukai futamot követően, ám a spanyol biztos abban, hogy a csapat komoly lépéseket tesz előre, hogy végig harcban tartsák a világbajnoki címért.

„Biztos vagyok benne, hogy végig képesek leszünk harcolni. Az emberek, akik az autón dolgoznak, ugyan azok, akik eddig is végezték a munkát, és semmi okunk azt gondolni, hogy ne lennének képesek ismét jó munkát végezni."

„Ne feledkezzünk meg arról, hogy még mindig vezetem a bajnokságot, ami azért van, mert képesek voltunk jelentősen fejleszteni az autót a szezon kezdetéhez képest, és mert mindig képesek vagyunk a lehető legjobbat kihozni abból, amin dolgozunk."

„Semmit sem kaptunk ajándékba, sőt Spában és Szuzukában olyan helyeket veszítettünk el, melyeket könnyedén megszerezhettünk volna. Ezeket figyelembe véve ez nem valami csoda, hogy jelenleg ebben a helyzetben lehetünk, mindannyian megdolgoztunk ezért, az elsőtől az utolsóig. A Formula-1 csapatsport, együtt nyerünk, vagy együtt veszítünk."

A Ferrari pilótája úgy véli, hogy a versenyképességük hiánya az elmúlt néhány versenyen inkább azt tükrözi vissza, hogy ilyen az egész szezon, történnek jó és rossz dolgok, mint sem a fejlesztések elmaradását. Japánban még kissé már volt a véleménye erről a spanyolnak, ahol egyértelműen arról beszélt, hogy az elmúlt hat versenyen semmiféle fejlesztés nem történt az autóval. Talán a Luca di Montezemolóval folytatott telefonbeszélgetés alakította át kissé a kétszeres világbajnok véleményét.

000 facebook_banner.jpg

"Biztos, hogy vannak csapatok, akik a szezon utolsó részében jelentős előrelépést tettek, miközben nekünk nem sikerült minden esetben megtalálni az autó megfelelő viselkedést a különféle pályákon. De például ott van Monza, ahol az autónk elég jó volt a pole-ra, miközben Szingapúrban kicsit elvesztünk, mint ahogy Szuzukában is szenvedtünk, még ha Felipének egy meglehetősen versenyképes futamot sikerült is bemutatnia. Ha nem is voltunk olyan gyorsak mint a Red Bull, de a többiekkel legalább versenyben voltunk."

„Az ilyen hullámvölgyek úgy tűnik, normálisak ebben a szezonban. Japánban a McLaren tűnt kevésbé erősnek, az előző versenyhez képest, míg a Red Bull jelentősen előrébb lépett, ahogy azt a Sauber is tette" – vélekedett a jelenlegi erőviszonyok alakulásáról Fernando Alonso

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma1 fernando alonso formula1