2012. okt 11.

F1 Ecclestone szerint Grosjeannak átfogó látásvizsgálatra van szüksége

írta: FormaNet
F1 Ecclestone szerint Grosjeannak átfogó látásvizsgálatra van szüksége

Bernie Ecclestone azt javasolja a Lotus F1 Teamnek, hogy francia pilótáját, Romain Grosjeant látásvizsgálatnak vesse alá, mert elképzelhető, hogy Grosjean periférikus látásával nincs minden rendben.

romain grosjean.JPG  

A tavalyi GP2-es bajnok, Romain Grosjean idén 14 nagydíjon állhatott rajthoz, ebből nyolc alkalommal keveredett balesetbe már a futam első (illetve egyszer a második) körében, ami finoman szólva is bőven sok még egy újonc – az ő esetében egy visszatérő – pilótától is. Egyversenyes eltiltása után sem változott a helyzet, hiszen legutóbb Japánban Mark Webber dobogós reményeit oszlatta szét már az első kanyarban. Az ausztrál által „elsőkörös dilinyósra” keresztelt francia pilóta az elmúlt napokban számtalan kritikát kapott, és többen sürgetik, hogy valami megoldást kell találni Grosjean „akcióira”, hiszen senki nem akar attól rettegni, hogy legközelebb vajon ő kerül-e a lotusos "ámokfutó" célkeresztjébe. 

Az F1 nagyura, Bernie Ecclestone egy viszonylag egyszerű javaslattal rukkolt elő, és véleménye szerint első lépcsőben mindenképpen érdemes lenne alaposan kivizsgálni Grosjean látását.

„A Lotusnak fognia kell Grosjeant, és el kell vinni mindenféle vizsgálatra” – mondta a Timesnak a brit üzletember.

„Úgy látom, hogy ő egy nagyon gyors pilóta, de úgy tűnik, problémák vannak a látásával, és nem észleli igazán, hogy mi történik körülötte. Sok minden történt vele ebben a szezonban, ami arra utal, hogy a periférikus látása nincs rendben.”

„Ez lehet a probléma, és ha rajtam múlna, akkor egy nagydíjról kivenném, és inkább elküldeném minden szükséges vizsgálatra, hogy meggyőződjünk arról, hogy a látásával minden rendben van-e. Lehet, hogy ez ilyen egyszerű” – javasolta a FOM vezér.

000 facebook_banner.jpg
Koreában a csütörtöki sajtótájékoztatón Grosjean nyilvánosan is bocsánatot kért Webbertől, és egyértelművé tette, továbbra is azon dolgozik, hogy a jövőben elkerülje a baleseteket.

„Mark odajött hozzám, és teljesen megértem, miért volt boldogtalan. Minden amit tehetek az az, hogy bocsánatot kérek. Megfizettem a hibámért. A csapat nem boldog, és természetesen én sem vagyok az, hiszen Enstone-ban mindenki azon dolgozik, hogy a legjobb autót vezethessük, és ha mindez már az első kanyarban tönkremegy, az nem jó dolog. Ne vagyok hülye, egyértelműen tudatában vagyok a rajtok kockázatának, és azon dolgozom, hogy jó néhány dolgon változtassak” – nyilatkozta a Sky Sportnak Gorsjean. 

Szöveg és fotó: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma-1 formula-1 romain grosjean