2012. okt 18.

F1 Schumacher: Megtanultam hogyan kell veszíteni

írta: FormaNet
F1 Schumacher: Megtanultam hogyan kell veszíteni

Michael Schumacher teljesen határozott abban a tekintetben, hogy második F1-es visszavonulása már valóban az utolsó lesz. A hétszeres világbajnok 2010-es visszatérése óta harmadik - és egyben utolsó - szezonját tölti a Mercedesnél, annak ellenére, hogy 2006-ban egyszer már elhagyta a szériát.

michael schumacher.jpg  

Michael Schumacher nemrégiben Szuzukában jelentette be végleges visszavonulását, pár nappal azután, hogy a Mercedes hivatalosan is megerősítette Lewis Hamilton érkezését. A 43 esztendős versenyző azóta már elmondta, hogy bár lehetősége lett volna hosszabbítani, de a vezetőség két évre tervezett, amit saját maga már nem tudott garantálni, és emiatt húzta sokáig a jövőjével kapcsolatos döntését. Schumacher mindenesetre egyáltalán nem bánja, hogy végül így alakultak a dolgok, és pályafutására visszatekintve minkét F1-es korszakára büszke, és elégedett.

„Jókor álltam meg” – nyilatkozta Schumacher az olasz Gazette dello Sportnak.

„Ha visszatekintek az életemre, akkor elégedett vagyok, és mosolygok. Két nagyon különböző korszakban vettem részt - az egyikben mindent megnyertem, a másikban pedig megtanultam, hogy mit jelent veszíteni. Szóval igen, valóban megtanultam, hogyan kell veszíteni. Ez az idő sokkal érettebbé és türelmesebbé tett, de az is lehet, hogy ez a korral jár. Ha visszatekintek, általánosságban boldognak érzem magam, és elégedett vagyok. Nem sajnálok semmit, csak élvezem azt, amit eddig elértem, és már alig várom az életem hátralévő részében a rengeteg új lehetőséget.”

000 facebook_banner.jpg

Miután nagyjából körvonalazódni látszik a 2013-as rajtrács, máris újabb spekulációk láttak napvilágot 2014-gyel kapcsolatban. Konkrétan Sebastian Vettel és a Ferrari 2014-es szerződéséről cikkeztek, melyet mindkét fél azonnal cáfolt. Schumacher hét világbajnoki címéből ötöt a legendás maranellói alakulatnál szerezte meg 2000 és 2004 között nyomasztó dominanciát mutatva, majd 2006-ban is nagyon közel volt nyolcadik vb trófeájához. A német legenda abszolút megértené, ha honfitársa, a regnáló világbajnok, Sebastian Vettel a Ferrarinál képzelné el jövőjét, és egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy mindez megtörténjen.

„Nagyon sokat beszélnek erről. Saját tapasztalatom alapján azt mondom, néha eljön az a pont, amikor szükség van új kihívásokra, és ez az amit ő (Vettel) is megtapasztalhat, ha végül egy ilyen döntést hoz.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 michael schumacher formula-1