2012. okt 19.

Kiss Pál Tamás esőben tette meg első métereit a WSR-autóval Barcelonában

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás esőben tette meg első métereit a WSR-autóval Barcelonában

A barcelonai World Series by Renault hétvége nem éppen az újoncoknak kedvező időjárási körülmények között vette kezdetét. Az olasz BVM Target Racing színeiben élete második WSR 3,5-ös hétvégéjét megkezdő Kiss Pál Tamásnak esőben kellett ismerkednie az 530 lóerős formulaautóval a rendkívül csúszós barcelonai ringen.

kiss pál tamás - wsr.PNG  

A magyar pilóta – noha egyszer a kavicságyat is megjárta, ám – összességében kiválóan helytállt, hiszen a 19. helyen végzett, több mint másfél másodperccel megelőzve rutinosabb csapattársát, Nicolay Martsenkót, és ami ennél is fontosabb: megőrizte autója épségét a délutáni második 75 perces tesztre.

„Végig esett az eső a délelőtti tesztünkön, a végén, az utolsó 3-4 körben pedig már egyenesen szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Egyébként nincs hideg, 20 fok körül van a hőmérséklet, de hihetetlenül magas a páratartalom, és egész hétvégére hasonló, esős időt mondanak, ami nem könnyíti meg a helyzetünket” – adott gyors helyzetjelentést az első 75 perces kollektív teszt után Barcelonából Kiss Pál Tamás.

„Az elején nagyon kopott gumikkal hajtottam pályára, amik még a Hungaroringről maradtak meg, és tényleg semmi más célom nem volt, csak az, hogy felmérjem a terepet és szokjam a körülményeket, hiszen korábban sosem vezettem még esőben Barcelonában, és a WSR-autóval is ezek voltak az első métereim a pályán.”

„Borzasztóan csúszik ez a pálya esőben, és őszintén szólva nagyon nehéz volt ilyen körülmények között vezetni az autót. Ha délután is esni fog, akkor komoly változtatásokat kell végrehajtanunk a beállításokon, mert hol alul-, hol pedig túlkormányzott volt az autó, és nagyon nehéz volt egyáltalán a pályán tartani is, nemhogy gyorsan menni vele” – árulta el a pilóta.

„A végén, a szakadó esőben le is csúsztam egyszer az ívről az egyik lassú visszafordítóban, és ott ragadtam a kavicságyban. Az autónak semmi baja nem lett, és utána a többiek is már csak egy-két kört tudtak megtenni a pályán, úgyhogy igazából semmit nem veszítettem. Várom a délutáni folytatást!” – tette hozzá végül Tamás.

Borbás Bálint – P1race.com

Fotó: Paolo Pellegrini

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

barcelona wsr kiss pál tamás