2012. okt 19.

New Jersey jövőre nem rendez F1-es nagydíjat

írta: FormaNet
New Jersey jövőre nem rendez F1-es nagydíjat

A jövő évi Formula-1-es versenynaptárban megcsillagozva ugyan, de júniusi dátummal, Amerikai Nagydíjként már felsorakozott New Jersey a futamrendezők közé, ám jelenleg úgy tűnik, hogy az amerikai utcai pálya egy éves halasztással, azaz 2014-ben debütál a szériában.

new jersey.PNG  

New Jersey 2013-as futamrendezésének nehézségeiről már többször is olvasni lehetett, többek között maga Bernie Ecclestone is elismerte, hogy egyelőre semmit nem lát megvalósulni abból, amiben megállapodott a szervezőkkel. A hír tehát senkit nem ért meglepetésként, és bár a hivatalos bejelentés még nem történt meg, de Weehawken polgármestere, Richard Turner a Jersey Journal lapnak már megerősítette, hogy egy év halasztással láthatunk csak F1-es versenyt a Hudson folyó partján.

000 facebook_banner.jpg

A halasztás okai között szerepel (minden bizonnyal a finanszírozási problémák mellett) a közúti közlekedés javítása, és különböző engedélyek beszerzése.

A Jersey Journal szerint még a mai napon megtörténik a hivatalos bejelentés is.

Péntek este a rendezvény promótere, Leo Hindery Jr hivatalosan is megerősítette a hírt, és elmondta, mindenképpen meg szeretnék rendezni az Amerikai Nagydíjat, csak időre van szükségük. 

Bernie Ecclestone sem mondott le a különleges helyszínről, és a FOM vezér egyértelművé tette, hogy bár New Jersey most kifutott az időből, de szeretné, ha 2014-ben megrendezésre kerülne a nagydíj. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 new jersey amerikai nagydíj formula-1