2012. okt 22.

F1 A Lotus már egyszerre három autón dolgozik

írta: FormaNet
F1 A Lotus már egyszerre három autón dolgozik

A Lotus Koreában ugyan többet várt új fejlesztésétől,  a Coanda kipufogórendszertől, de Indiában már nem csak Kimi Räikkönen kocsija, hanem mindkét autó ezzel az újítással lesz felszerelve, mindemellett egy-, Romain Grosjean által már kipróbált új első szárny is helyet kap mindkét E20-ason. Erről a csapat hivatalos honlapján James Allison technikai igazgató beszélt, és a szakember a jövőre előretekintve is elárult néhány apró titkot a fejlesztések ütemezésével kapcsolatban.

kimi hungaroring.JPG  

Milyen következtetéseket vont le a Koreai Nagydíjat követően?

James Allison: Abban a pozícióban fejeztük be a versenyt, ahonnan indultunk, ami egy stabil teljesítményt jelent. Kimi további pontokat gyűjtött a számlájára, és Romain is elérte azt amit kértünk tőle, hiszen tiszta versenyt futott, és értékes pontokat szállított a csapatnak. Nem váltottuk meg a világot, de minkét autónk pontszerző helyen végzett, és versenyképesebbek voltunk, mint az előző futamokon, ahol nagy volt a szakadék köztünk és a pole-t szerzők között. Mindemellett sikerült bevetnünk a Coanda kipufogórendszert, és reagálni tudtunk az első gumik szemcsésedésének problémájára is, ami a koreai pálya jellegzetessége.

Értékelje a Coanda rendszert. Indiában ismét bevetésre kerül?

JA: Ez egy elég stabil debütálás volt, és Indiában Kimi és Romain autóján is látni fogjuk. Az első szerepléssel elégedettek voltunk. Tudtuk, hogy a bemutatkozás egy kicsit az erő rovására megy majd, de éppen olyan helyszínen tudtuk bevetni, ahol a jó leszorítóerő segített megtartani a lendületet. A kezdeti csomaghoz képest történtek előrelépések, de ennél még többet várunk ettől a rendszertől azzal, hogy módosítjuk a kipufogót, és így visszanyerjük az elvesztett erő nagy részét.

Mennyire lesz más az autó Indiában?

JA: Koreában Romain használt egy új első szárnyat, ami egy kevés előrelépést már bizonyított is, így Indiában mindkét versenyzőnk használni fogja.

Még csak egy alkalommal járt a mezőny Indiában. Mennyire magabiztos a pályával kapcsolatban?

JA: Tavaly talán ez volt a legfontosabb verseny. A pálya elég szigorúan büntetett, hiszen a felülete igen poros volt. Idén a szervezők már beruháztak egy fantasztikus tisztító berendezésre, amilyet már Bahreinben is láthattunk, ezért ez a probléma most kicsit más lesz. Azt már megtanultuk, hogy ez egy nagyon nehéz versenypálya, és különleges kanyarjaival jó teszt mind az autók, mind pedig a pilóták számára. Egy tipikus modern Formula-1-es pálya, és egy érdekes hely a versenyzésre.

000 facebook_banner.jpg

Továbbra is folyik az E20-as fejlesztése. Mikortól helyeződik át teljesen a hangsúly a jövő évi konstrukcióra?

JA: Ez a kérdés sokszor felmerül a szezon vége felé. Egy normális évben a válasz most az lenne, hogy a hangsúly már eléggé eltolódott a jövő évi autó felé. De ez  egy rendhagyó szezon. Minden csapat azzal a példátlan kihívással szembesül, hogy egyszerre három autón dolgozik. Ennek két fő oka van: Először is a 2013-as szabályok viszonylag változatlanok lesznek, ezzel együtt pedig a szoros mezőny azt is jelenti, hogy még most is érdemes fejleszteni a 2012-es kocsit. Másodszor a 2014-es szabályozás fenyegető árnyéka megköveteli a figyelmet. Bárki, aki 2009-ben is figyelemmel kísérte a sportot, azt tudja, hogy ezek a radikális változások egyszerre jelentenek lehetőségeket és veszélyeket, és mindez meglehetősen megkavarhatja a hagyományos hierarchiai sorrendeket a csapatok között. A 2014-es forradalmi változásokhoz képest, a 2009-es szabályváltozások triviálisnak tűnnek. Most tehát három baba küzd a táplálékért. Az E20-asba kell beleölni rengeteg forrást, és fejleszteni amennyire csak lehetséges, vagy okosabb, ha ezt az „utolsó hajrára”, 2013-ra tartjuk meg, az utolsó nemzedéknek? Vagy esetleg ekkor már a hosszútávú jövőre fókuszálunk, ahol a 2014-es szabályváltozások képezik majd a következő generációs F1-es autók alapjait? Ezeknek a döntéseknek a kiegyensúlyozásával nagyon finoman kell bánni, ami egy egészen lenyűgöző kihívás. A 2014-es szezon végén pedig majd megtudjuk, hogy helyesek voltak-e a döntéseink. 

Szöveg és fotó: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma-1 formula-1 indiai nagydíj james allison