2012. nov 10.

F1 A Lotus még jobb versenytempóra számít Austinban

írta: FormaNet
F1 A Lotus még jobb versenytempóra számít Austinban

Az abu dzabi futamgyőzelem után a Lotus F1 Team nyilvánvalóan hatalmas lendülettel érkezik a szezon utolsó előtti állomására, a mindenki számára ismeretlen Austinba. A két versenyző közül csak Romain Grosjean ismerkedett szimulátoron a pályával, míg Kimi Räikkönen egyelőre inkább az eddigi amerikai versenyeiről, illetve tavalyi nascaros kitérőjéről nosztalgiázott. A csapat az Amerikai Nagydíjon sokat vár a továbbfejlesztett Coanda kipufogórendszertől.

lotus - raikkonen- abu dzabi.jpg  

Kimi Räikkönen idén már nem egy új helyszínnel ismerkedett, annyi különbséggel, hogy a jövő hétvégén debütáló texasi aszfaltcsík a teljes mezőny számára egy felfedezésre váró pálya lesz. A többség szimulátoron már ismerkedik Herman Tilke legújabb szerzeményével, a finn azonban nem rajong ezért a módszerért, így egyelőre semmit nem tud az austini pályáról. Amerikát azonban nagyon kedveli, bár F1-es pályafutása alatt eddig sosem volt szerencséje az USA nagydíjakkal.

"Idén ez lesz a harmadik új pálya számomra, és ami a legfontosabb, hogy ez most új lesz minden csapatnak és pilótának. Nekem Korea és India is új volt, de tévében láttam az előző versenyeket. Az austini Circuit of the Americas pályáról semmit sem tudok. Mindig is szerettem az új helyszíneket, hiszen ez egy kicsit hozzátesz az izgalmakhoz, ezért is különösen várom. Kedvelem az amerikai hangulatot, mert egy nyugodt környezet, tudják, hogyan kell szórakozni, és ami a legfontosabb, szeretik a versenyzést” – vélekedett Kimi a csapat austini futamelőzetesében.

A finn klasszis F1-es pályafutása alatt hétszer állhatott rajthoz az USA-ban, ám egyik versenye sem maradt emlékezetes számára. Annál inkább a tavalyi nascaros kiruccanása, ami saját bevallása szerint hozzásegítette ahhoz az elhatározáshoz, hogy a raliból visszatérjen az F1-be.

„Hét nagydíjon versenyeztem már Indianapolisban. Sajnos csak egy alkalommal éreztem nagyon erősnek az autómat, ez 2005-ben volt, amikor csak hat autó teljesítette a futamot, és én nem voltam köztük. 2003-ban pole pozíciót szereztem, de egyik versenyre sem emlékszem túl jól. Tavaly megpróbálkoztam a NASCAR-ral. Két futamom volt a Charlotte oválon, és nagyon nagyon tetszett.  Talán ez volt az, ami felnyitotta a szemem, hogy újra versenyezzek. Ezt követően nagyon vissza akartam térni a Formula-1-be, és csábító volt az is, hogy még több NASCAR-on részt vegyek. Miután láthattam, az amerikai NASCAR rajongókat, remélem, hogy a Formula-1 is hasonlót tapasztal majd, és élvezni fogják a texasi versenyt.”

Ami pedig a csapatot, és a rég várt sikert illeti, a finn biztos benne, hogy abu dzabi győzelme nem csak egy különleges, egyszeri alkalom volt: „Egész szezonban megmutattuk, hogy jó vagyunk, és Abu Dzabiban bizonyítottuk, képes vagyunk a győzelemre. Ígérem, hogy ez még csak a kezdet.”

Romain Grosjean a szimulátoron való gyakorlás során az 1-es kanyart nagyon szórakoztatónak találta, remélhetőleg kellőképpen be is gyakorolja majd.

Még sosem voltam az Egyesült Államokban, még csak egy New York-i bevásárláson sem! Ez sok szempontból is új élmény lesz. Már a Kanadai Nagydíj után szerettem volna egy gyors látogatást tenni, de végül nem volt rá időm. Biztos vagyok abban, hogy ez az utazás egy nagy felfedezőút lesz számomra egy új országban, új kultúrában és persze egy új pályán, és ezek mindig olyan élmények, melyeket kedvelek.  A NASCAR itt természetesen nagyon népszerű, és szerintem a show terén tanulhatunk tőlük néhány dolgot, hiszen rengeteg rajongója van. Az Indianapolis 500 egy másik olyan esemény, melyet mindenki ismer. Remélem, hogy mi is olyan lelkes rajongókkal találkozhatunk majd Austinban, mint amilyenekkel ezek az egyéb rendezvények.”

„Már beszéltem Jerome D’Ambrosióval (a Lotus tesztpilótája, aki már vezette az új pályán), így van némi elképzelésem arról, hogy mire számíthatok. Mindemellett szimulátoron már ismerkedtem a pályával, illetve utazás közben Xbox-szal is játszhatok, így ezekből is van már rálátásom. Nem gondolom, hogy egyszerű lesz megtanulni a pályát, van néhány gyors kanyar, ami úgy tűnik, elég nagy kihívás lesz. Az első kanyar természetesen nagyon szórakoztatónak tűnik.”

A Lotus technikai igazgatója, James Allison elárulta, hogy a csapat továbbra is kísérletezik majd az Abu Dzabiban már kipróbált, de végül a versenyen nem használt továbbfejlesztett Coanda rendszerrel, ami várhatóan nem vesz ki annyi erőt a Renault erőforrásokból. A héten megrendezett fiatal pilóták tesztjén a csapatnál többek között ennek a tesztelése volt az egyik fő feladat.

„Minden bizonnyal most nehezebb dolgunk lesz, mint egy olyan pályán, amit már ismerünk. A jó dolog az, hogy ebben a tekintetben mindenki egyenlő, hiszen senki nem versenyzett még a pályán. A mérnököknek kicsit nagyobb kihívást jelent, hogy nem ismerik a pálya sajátosságait. Ismerjük a vonalvezetést, és néhány dolgot szimulálni tudunk, ami segít például a felfüggesztés és a szárnyak beállításánál, de bizonyos sajátosságokat csak a pályán lehet kidolgozni” – beszélt az új helyszínek nehézségeiről a szakember, aki azt is elárulta, hogy továbbra sem tettek le a Coanda kipufogórendszer tökéletesítéséről, sőt a fiatal pilóták tesztjén is kísérleteztek vele. 

000 facebook_banner.jpg

„Mióta Koreában bevetettük a Coanda kipufogórendszert, azóta az E20 tényleg elég jó lett. Talán Koreában és Indiában nem úgy tűnt, mert beragadtunk mások mögé, de az autó versenytempója erős volt.”

„Továbbra is kísérletezünk a Coanda rendszer legújabb verziójával. Ez ugyanannyi leszorítóerőt biztosít, mint amit Koreában és Abu Dhabiban is kaptunk, de nem vesz el annyi energiát a motortól. Ezt már kipróbáltuk Abu Dzabiban, de úgy döntöttünk, hogy még sok ismeretlen tényező van, és maradtunk a koreai specifikációnál. Most mögöttünk van egy fiatal pilóták tesztje is, és bízunk benne, hogy ez a fejlesztés nagyjából plusz hat lóerőt hoz majd nekünk az utolsó két versenyre. Mindemellett van egy kisebb aerodinamikai frissítés az első szárnyon" - árulta el a szakember. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 amerikai nagydíj formula-1 lotus f1 team