2012. nov 17.

F1 Néhány pilóta aggódik azért, hogy nehéz lesz az előzés Austinban

írta: FormaNet
F1 Néhány pilóta aggódik azért, hogy nehéz lesz az előzés Austinban

Az új amerikai pálya eddig már sok dicséretet kapott a különleges vonalvezetése, és a váltakozó szintkülönbségek miatt, sőt sokan Herman Tilke legjobb pályájának tartják, ám a tegnapi edzések után több pilóta is úgy gondolja, hogy egyáltalán nem lesz könnyű rajta az előzés.

Button Austinban.jpg

Egyes pilóták szerint az új austini aszfaltcsík több kedvelt pálya egyféle kombinációja, és ennek köszönhetően igen élvezetes rajta a vezetés, ám a szimulátoros gyakorlást követően a valódi száguldás után, némiképp visszafogott vélemények hangzottak el a versenyzők szájából, az első napot követően. Többen is úgy gondolják, a pályán nem lesz egyszerű előzni.

A számtalan elismerést követően, melyben kiemelten az első szektor nagy sebességű, ám kanyarokkal tarkított vonalvezetéséé volt a főszerep, tegnap már aggodalmaskodó vélemények is elhangoztak az austini paddockban.

A McLaren pilótája, Jenson Button szerint a pálya vonalvezetése miatt, szinte lehetetlen lesz az autóknak szorosan egymás mögött menni, ami jelentősen megnehezíti a támadásokat.

„Nem hiszem, hogy könnyű lesz az előzés" – vélekedett a 2009-es világbajnok.

„Azt hiszem, arra lesz szükség, hogy egy hosszú egyenes után, egy közepesen gyors kanyart találjunk, nem pedig egy lassú kanyart, mert így lehet csak trükkös az autóval elől maradni.”

„Nagyon élvezetes itt vezetni, és remélem, hogy jó versenyt futunk, és egy jó show-t mutatunk majd be.”

„Sajnálom, hogy azt mondták, hogy az aszfalt nem nagyon koptatja a gumikat (a Pirelli egy kiállásra számít) így nem hiszem, hogy sok előzés lesz.”

A Red Bull ausztrál versenyzője, Mark Webber úgy gondolja, a pályán kívüli részek tapadásának hiánya lehet a legfőbb oka a kevés előzésnek.

Mikor az ausztrált az előzési lehetőségekről kérdezték, így vélekedett:”Nem a legkönnyebb pálya. a vonalon kívül nagyon csúszós. De azért ez egy jó pálya, és majd meglátjuk, milyen lesz a verseny.”

Button csapattársa, Lewis Hamilton szerint a hátsó egyenesben, a DRS zónában lesz majd a legtöbb előzés.

„A legjobb pont az előrehaladásra, a hátsó egyenes, egyszerűen azért, mert eléggé hosszú, és ott van a DRS zóna. Egyébként meglehetősen nehéz a követés (a riválisok mögötti autózás), különösen a gyors 4-es, 5-ös, 6-os, 7-es kanyarokban."

A Toro Rosso pilótája, Jean-Eric Vergna nem ért egyet világbajnok kollégáival, és Webberrel, mert úgy gondolja, a pályán van elég lehetőség az előzésre.

„Ez egy nagyon nagy kihívás, sok olyan hellyel, ahol lehet előzni. Úgy látom, hogy a DRS nélkül is vannak kanyarok, ahol lehetséges az előzés, és ettől jó lehet majd a show.”

Egyesek úgy gondolják, hogy az erős emelkedő az első kanyarig, mely miatt sokan vakon érkezhetnek a fordulóhoz, okozhat galibát a verseny során, elsősorban a rajtot követően.

Mark Webber erről így beszélt: „Mindenekelőtt úgy vélem, a rajtrács bal oldala egy vicc. Mindenki a jobb oldalon akar majd lenni, ha tud. A pole-ban, a harmadik, vagy ötödik helyen. Ez lesz az első dolog.”

000 facebook_banner.jpg

„Azt hiszem, az első kanyar egy kicsit olyan, mint a La Source Spában, és erről mindannyian tudjuk, hogy…"

Kimi Raikkönen nem ért egyet ezzel a véleménnyel, és úgy gondolja, Austinban sem lesz könnyebb, vagy nehezebb az első kör, mint bármely más pályán.

„Vannak olyan kanyarok, melyek rosszabbak, mint ez. Tudjuk, hogy trükkösen kell menni a startnál, és hogy a vonalon kívül nagyon csúszik. Ha mindenki elég okos lesz, akkor nem lesz probléma, de ha valaki mozgolódni próbál, akkor bármelyik pályán történhet valami” – vélekedett a finn pilóta.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 austin lewis hamilton kimi raikkönen formula1 jenson button mark webber amerikai nagydíj