2012. nov 20.

F1 Gyulay Zsolt: Történelmi lehetőség a hosszabításra

írta: FormaNet
F1 Gyulay Zsolt: Történelmi lehetőség a hosszabításra

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország történelmi lehetőség előtt áll a Forma-1-es Magyar Nagydíj szerződésének megújításával.

hungaroring.PNG  

A sportvezető ezt az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának keddi ülésén mondta, hozzátéve, hogy a 2017 és 2021 közötti időszakra vonatkozó rendezési jog megszerzéséhez át kell alakítani a pályát. A tervekkel december elejére, a költségvetéssel pedig jövő hónap közepére készülnek el.

„Fel kell újítanunk a tribünöket, a sajtóközpontot, illetve a teljes gyengeáramú hálózatot rekonstruálnunk kell, nem is beszélve az ambulancia korszerű épületének megépítéséről - fogalmazott Gyulay Zsolt. - Most kell elérnünk, hogy szerződést hosszabbítsanak velünk, mert ha Bernie Ecclestone valami miatt majd nem dolgozik tovább, mint a Forma-1 ura, s az új vezetésnél csak a pénz fog számítani, akkor soha nem fogunk tudni hosszabbítani.”

Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese azt mondta, az aszfaltcsík megújításában az utóbbi években épült Forma-1-es pályákat tervező német Hermann Tilke is közreműködik majd, de Bernie Ecclestone szaktanácsadóként számít a világbajnoki címvédő Sebastian Vettelre, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonsóra és a hétszeres bajnok Michael Schumacherre is.

„Közép-Kelet Európában még mindig Magyarország az egyetlen, amely Forma-1-es futamot rendez, pedig a tendencia az, hogy a sportág egyre jobban kiszorul a kontinensről - fogalmazott a vezérigazgató-helyettes. - Jelenleg 20 GP-ből csupán nyolcat rendeznek Európában, az új jelentkezőkkel, mint Mexikó, Thaiföld, vagy a Dél-afrikai Köztársaság, pedig nehéz versenyre kelni.”

Gazsi hozzátette, az átalakítás nyomán valószínűleg hosszabb lesz a pálya, s szeretnének több előzési zónát kialakítani, illetve közel húszra növelni a kanyarok számát.

„Magyarország még mindig a nemzetközi átlag alatti jogdíjat fizet a verseny megrendezéséért, miközben hazai és külföldi tanulmányok is bizonyították, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjak esetében a jogdíjak költségének ötszöröse még az adott évben megtérül az állam számára” - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes, aki arról is beszámolt, hogy 2010 óta új értékesítési stratégiát követnek, ennek köszönhetően 200-220 napot tudnak hasznosítani, amelynek nyomán pozitív eredménnyel zárták a gazdasági évet.

A Sport- és turizmusbizottság a prezentáció meghallgatása után támogatásáról biztosította a Hungaroring Sport Zrt.-t, amely egyelőre várja Bernie Ecclestone-tól a 2017-21-es időszakra vonatkozó szerződés tervezetét.

Forrás: MTI

000 facebook_banner.jpg

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 hungaroring magyar nagydíj gyulay zsolt formula-1