2012. nov 24.

F1 Alonso nem lepődött meg nyolcadik helyén

írta: FormaNet
F1 Alonso nem lepődött meg nyolcadik helyén

A 2012-es bajnoki csata már csak Sebastian Vettelről és Fernando Alonsóról szól, ám a szezonzáró időmérő edzésén magukhoz képest mindketten alul teljesítettek, és mind a német, mind pedig a spanyol klasszis kikapott saját csapattársától. Alonso azonban nagyobb hátrányból vág neki a versenynek, hiszen csak a nyolcadik helyet sikerült megszereznie. Ettől függetlenül cseppet sem aggódik, hiszen eddig is hasonló helyzetből várhatta a rajtokat.

alonso - interlagos.jpg

 

Fernando Alonso a Brazil Nagydíj időmérő edzésén a nyolcadik leggyorsabb kört futotta, míg Red Bullos ellenfele négy pozícióval előrébb kvalifikálta magát. Egy kis szerencse azért a Ferrari mellé állt, ugyanis Pastor Maldonado 10 rajthelyes büntetése miatt Alonso eggyel feljebb léphet a rajtrácson. A vb címhez azonban összességében 14 ponttal kell többet szereznie mint a bajnokságot vezető Vettelnek, ami még így sem lesz egyszerű menet. Ennek ellenére elégedett jelenlegi helyével, és továbbra is hisz benne, hogy felérhet a dobogóra.

„Nem lepődtem meg, hiszen Abu Dzabiban a hetedik lettem-, majd az Egyesült Államokban csak a kilencedik, most pedig a nyolcadik vagyok. Szóval nagyjából ez várható volt” – vélekedett Alonso a kvalifikáción elért helyezéséről.

"Vasárnap megpróbáljuk megismételni a teljesítményünket, és elérni a dobogót úgy, mint Abu Dzabiban, és Austinban. Szükségünk lesz néhány szokatlan körülményre, például egy kaotikus esős versenyre, vagy ilyesmire.”

000 facebook_banner.jpg

Alonso azt is elárulta, hogy nem az esős beállítások játszottak szerepet a kvalifikációs eredményben.

„Maximális leszorítóerővel futottunk szárazon, és nedves időjárási feltételek között is ugyanez lenne a helyzet, így nagy változásokra nincs szükség ebben a tekintetben. Nem hiszem, hogy ma bárki esős beállításokkal készült volna, mert itt minimális a különbség a kettő között.”

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 fernando alonso brazil nagydíj időmérő interlagos formula-1