2012. nov 27.

F1 Massa: Nagyon sok pofont kaptam...

írta: FormaNet
F1 Massa: Nagyon sok pofont kaptam...

Az évadzáró Brazil Nagydíj egyik legkiemelkedőbb szereplője az a Felipe Massa volt, akire szezon közepén még nem sokan fogadtak volna, hogy jövőre is a Ferrari versenyzőjeként sorakozhat fel a rajtrácsra. Hazai közönsége előtt a brazil újra régi fényében tündökölt, és a dobogó legalsó fokán fejezte be eddigi pályafutása talán legnehezebb évét. A pódiumon Massa nem tudta visszatartani érzelmeit, és saját bevallása szerint is csak sírt, mint egy csecsemő. A 31 esztendős pilóta most azt is elárulta, hogy ezek nem feltétlen az öröm könnyei voltak.  

felipe massa - interlagos.jpg

 

Felipe Massa mélyrepülése már - a 2009-es balesetét követő - 2010-es szezonban elkezdődött, amikor az összetettben 108 ponttal maradt el az utolsó versenyig vb címért küzdő Fernando Alonsótól. Abban az évben azért öt alkalommal dobogóra állhatott, ám 2011-ben a legjobb eredménye néhány ötödik hely volt, és végül 139 ponttal kevesebb tudott felmutatni, mint spanyol csapattársa. Massa tavalyi gyengélkedés 2012 elején folytatódott, és a szezon közepére egyértelműen veszélybe került ferraris jövője.  Az idény második felében végül a szakadék széléről sikerült visszakapaszkodnia, és a hatalmas nyomás, valamint oly sok kritika után nem meglepő, hogy a brazil dobogón elszabadultak az érzelmek, és nem tudta visszatartani könnyeit.

„Először is, dobogón állhattam, ami nagyszerű érzés volt, de azt hiszem leginkább a nehézségek miatt sírtam, nem pedig örömömben” - vallotta be Massa.

„Nagyon sok pofont kaptam, és egy pillanatra még el is gondolkodtam, hogy ’biztosan ezt akarom én csinálni’? Aztán éreztem, ahogy ezek a gondolatok távoznak a fejemből, és onnantól kezdve már úgy gondolkodtam, ahogy mindig is szoktam. A pódium mögött már ismét minden rendben volt. Gratuláltam Vettelnek, és élveztem a pillanatot.”

„De ott, abban a percben, ahogy néztem a lelátókon ujjongó tömeget, amint a nevemet kiabálják, láttam a feleségemet, a családomat, barátaimat, a szerelőket, a csapatomat… egyszerűen sírva fakadtam.”

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 brazil nagydíj felipe massa interlagos formula-1