2013. jan 17.

F1 Massa: Tudom, hogy bajnok lehetek

írta: FormaNet
F1 Massa: Tudom, hogy bajnok lehetek

A tavalyi szezon közepén még nem sokan fogadtak volna arra, hogy a Ferrari év eleji médiaeseményén Felipe Massa is részt vesz majd, ám a brazilnak bizalmat szavazott az olasz márka.  A szerződéshosszabbítás jó döntésnek bizonyult, hiszen a szezon második felében Massának sikerült kilábalnia a gödörből, sőt a szezonzáró interlagosi futamon újra régi fényében tündökölt. A remek befejezés most hatalmas lendületet ad a brazil pilótának, olyannyira, hogy úgy érzi, még a világbajnoki címért is képes lesz harcba szállni 2013-ban.

massa.jpg

 

Felipe Massa az elmúlt három szezonját egyértelműen csapattársa, Fernando Alonso árnyékában töltötte, és bizony igencsak mély gödörből kellett kikecmeregnie, hiszen például 2011-ben néhány ötödik helynél többet nem tudott felmutatni.  A gyenge szereplés 2012-ben tovább folytatódott, és a médiában egyre másra tűntek fel a lehetséges utódok.  Végül talán az utolsó előtti pillanatban sikerült talpra állnia, és valószínűleg a szerződéshosszabbítás is további önbizalmat adott a kis brazilnak. Az utolsó versenyeken olykor gyorsabb volt Fernandónál is, hazai futamán, az évadzáró Brazil Nagydíjon pedig parádés versenyt futott, és a rajongók újra a régi Massát ünnepelhették. Mindez mentálisan nagy segítség volt a téli szünetre, és Massa úgy érzi, ezt a lendületet tovább tudja vinni ebben a szezonban.

„Azt szeretném, hogy a szezon elejétől egészen a végéig versenyképes legyek, visszatérjek a győztes útra, és remélem, harcolhatok majd a címért. Megtettem már ezt a múltban is, és nem felejtettem el hogyan kell” – mondta magabiztosan Massa a Wrooom médiaeseményen.

A brazil azt is elárulta, hogy a tavalyi szezon közepén végbenő változások nem az autónak, sokkal inkább saját mentális formajavulásának volt köszönhető.

„Valójában az autó nem sokat változott augusztus óta, inkább részemről történtek változások.”

„Még ha az emberek 90 százaléka nem is hisz bennem, fontos, hogy egy rossz nap után nem szabad erre gondolni. Hinni kell abban, hogy meg tudjuk csinálni. Én hiszek magamban, tudom, hogy bajnok lehetek, tudom, hogy nyerni tudok, és tudom, hogy mit értem el eddig a karrierem alatt. Azt hiszem, miután saját magadat megérted, egyre erősebb és erősebb leszel” – magyarázta a 31 esztendős versenyző, és nem titkolta, hogy gyengélkedésébe talán az is közrejátszott, hogy nem élvezte annyira azt, amit csinál. Most azonban úgy érzi magát, mint a 2008-as idény előtt.

„Lehet, hogy nem élveztem már annyira a munkámat, és nem voltam boldog. Most azonban az vagyok. Amikor megkapod az autót, csak úgy tudod a lehető legjobban elvégezni a munkádat, ha élvezed azt amit csinálsz. Talán ez az év olyan lesz számomra, mint a 2008-as.”

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 felipe massa formula-1