2013. jan 23.

F1 Bemutatkoztak a 2013-as Pirellik

írta: FormaNet
F1 Bemutatkoztak a 2013-as Pirellik

Pirelli a mai napon, Milánóban leplezte le 2013-as abroncsait, és a sajtótájékoztatón többek között az is kiderült, hogy a színkódok nagyjából változatlanok maradnak, mindössze a kemény keverék az eddigi ezüstszürke helyett most narancssárga jelölést kap, a beazonosítás megkönnyítése érdekében. Az olasz márka elnöke azt is egyértelművé tette, hogy a decemberben lejáró szerződést szeretné megújítani, és biztos benne, hogy ez meg is fog történni.

pirelli 2013.png

A Pirelli 2013-as abroncsainak bemutatóján felfedte az új, lágyabb vegyületeit, melyek az elnök elmondása szerint gyorsabban kopnak majd, arra kényszerítve a csapatokat, hogy a versenyeken legalább két kiállással taktikázzanak, mindemellett növeljék az előzés lehetőségeit, ezáltal még izgalmasabb futamokat garantálnak.

A tavalyinál puhább vegyületek a Pirelli számításai szerint körönként fél másodperccel gyorsabbak lesznek, illetve az egyes keverékek közti sebességkülönbség szintén csökken annak érdekében, hogy a verseny különböző szakaszaiban növeljék a stratégia jelentőségét. A gumik egy körön is egyértelműen gyorsabban melegszenek majd be, és bár az F1-es csapatok nem számolnak olyan meglepetésekkel, mint 2012-ben, ám az olasz gyártó szerint a szezon elején - csakúgy mint tavaly -, a csapatoknak most is lesz mit tanulniuk a Pirellik megfelelő kezelésével kapcsolatban

Annak érdekében, hogy a tévénézők a kemény és a közepes abroncsokat jobban meg tudják különböztetni, a kemény gumik oldalfala idén narancssárga jelölést kapott az eddigi szürke helyett.

Színkódok

szuperlágy – piros

lágy – sárga

közepes – fehér

kemény – narancssárga

köztes esőgumi – zöld

extrém esőgumi – kék

Pirelli 2013.jpg

A Pirelli elnöke, Marco Tronchetti Provera a következőket nyilatkozta: "Sok minden változott, de egy dolog nem változott, a versenyzés iránti szenvedély. Erőfeszítéseinknek köszönhetően a tapadás javult, így jobb teljesítmény érhető el. Szintén nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a keverékek között csökkentsük a teljesítménykülönbségeket annak érdekében, hogy a csapatoknak nehezebb dolguk legyen a gumik kiválasztásánál, hiszen nagyobb bizonytalanságot kértek.Az utóbbi szezon végén a legtöbb pilóta a futam nagy részét ugyanazzal az abronccsal tudta teljesíteni.”

Provera azt is kijelentette, hogy a Pirelli jövőre is az F1-ben kíván maradni, és biztos benne, hogy az idén decemberben lejáró szerződést meghosszabbítják.

000 facebook_banner.jpg

A bemutatón a  Pirelli bejelentette, hogy a márka nagykövete a korábbi F1-es pilóta, Jean Alesi lett.

„Egy sportoló számára álomszerű, hogy újra egy ilyen teamhez csatlakozhat” – mondta Alesi, aki 1990-ben a Tyrrell színeiben anno Pirelli gumikon versenyzett.

"Boldog vagyok, hogy része lehetek ennek a csapatnak, és örömmel követem nyomon a Pirelli tevékenységét” – lelkesedett a 48 esztendős francia. 

A napokban felröppent a hír, hogy esetleg Kobajasi Kamui lehet a Pirelli tesztpilótája, ám a cég motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta, nem látnak okot arra, hogy pilótát kelljen váltaniuk, azaz valószínűleg továbbra is Jaime Alguersuari és Lucas di Grassi teszteli majd az abroncsokat, a 2010-es Renault-val. Hembery azt is elárulta, hogy a  GP2 idei bajnoka jutalmul kap majd egy tesztlehetőséget az F1 kizárólagos gumiszállítójától. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 pirelli formula-1