2013. jan 31.

F1 Sutil továbbra is bízik egy 2013-as pilótaülésben

írta: FormaNet
F1 Sutil továbbra is bízik egy 2013-as pilótaülésben

Néhány nappal az első kollektív teszthét előtt még mindig van szabad hely az idei F1-es mezőnyben, és a 2011-es szezon végén búcsúzó Adrian Sutil továbbra sem adta fel a reményt, hogy Melbourne-ben ő is felsorakozhat a rajtrácsra.

adrian sutil.jpg

Éppen egy éve, hogy Adrian Sutilt 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a német bíróság, amiért 2011-ben, Sanghajban egy összetűzés alkalmával súlyosan megsebesítette a Lotus tulajdonosának, a Genii Capitalnak a vezérigazgatóját, Eric Lux-ot.

A hosszadalmas bírósági procedúra előre sejtette, hogy a 30 esztendős pilóta 2012-re kénytelen felfüggeszteni F1-es karrierét, ám a tavalyi szezonban már elkezdődtek a pletykák, hogy 2013-ra visszatérhet egykori csapatához, a Force Indiához.

Mindezt a csapatfőnök, Vijay Mallya sem tagadta, és még tavaly télen elmondta, hogy a távozó Nico Hülkenberg helyére Sutil az egyik opció. Legnagyobb riválisa valószínűleg a Ferrari pártfogoltja, Jules Bianchi, de rajta kívül is lehetnek még jelentkezők.

000 facebook_banner.jpg

A csapat nemrégiben egyértelművé tette, hogy nem kapkodja el a döntést, és meglehet, hogy csak az első kollektív teszt előtt jelenti be pilótapárosát. Ez a halogatott döntés sokak szerint azt feltételezi, hogy Sutilnak egyre kisebb az esélye, ám a német menedzsere, Manfred Zimmermann nem így látja.

"Alapjában véve, még mindig hiszünk a 2013-as visszatérésben"- jelentette ki Zimmermann.

"Jelenleg még várjuk a végleges döntést, és természetesen szeretnénk, ha ez inkább előbb, mint utóbb történne meg.” 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 force india adrian sutil formula-1