2013. feb 03.

F1 Bemutatkozott a Red Bull 2013-as versenyautója (Videóval)

írta: FormaNet
F1 Bemutatkozott a Red Bull 2013-as versenyautója  (Videóval)

Hatodik csapatként a világbajnok, Infiniti Red Bull Racing mutatta be 2013-as versenyautóját. Az RB9-ről Milton Keynes-ben, az alakulat gyárában hullott le a lepel. 

RB9.jpg

Ez előző években, a tesztek előtt, a bokszutcában gurultak ki a Red Bull Racing legújabb autói, most azonban a hagyományt megtörve, a csapat főhadiszállásán mutatkozott be Sebastian Vettel és Mark Webber idei versenygépe. 

A Lotus mellett a Red Bull sem takarta el a lépcsős orrkialakítás, festésében pedig a kék, sárga, piros mellett a lila is nagy szerepet kapott, a névadó szponzor, az Infiniti jóvoltából. 

A csapat nem bánja, hogy az idei konstrukció sem különösebben szép, hiszen elég, ha a pályán varázsolja el a közönséget. Reményeik szerint az RB9 meghozza majd a negyedik világbajnoki címet és, és a csapatfőnök, Christian Horner úgy véli, ebben nagy segítség a stabilitás, azaz, hogy Vettel és Webber immár ötödik szezonját kezdi meg együtt.

„Ötödik éve, hogy van egy folytonosság és a pilótafelállásunkban, ami műszaki téren kulcsfontosságú. Nagyon elszántak vagyunk, hogy még egy évre Milton Keynes-ben tartsuk a világbajnoki trófeát” – jelentette ki Horner. 

Idén nem sokban változtak a műszaki szabályok, így az idei Red Bull is a tavalyi evolúciója, amit a főtervező Adrin Newey is megerősített. A tervezőzseni úgy véli, a folyamatos fejlődésnek kulcsfontosságú szerepe van, és annyit elárult, hogy történtek előrelépések a tavalyi évhez képest. 

"Ez egy evolúciós autó. A tél folyamán nem volt nagy szabályváltozás. A legjelentősebb változás nem a szabályokban, hanem az új Pirelli gumikban volt. Ezzel kapcsolatban volt egy rövid tesztünk a tavalyi Brazil Nagydíj első szabadedzésén, de nagyon meleg volt, így valójában nem sokat tudtunk meg belőle.”

"Tényleg csak finomítások történtek, és nincsenek nagy változások. Idén nagyon sok evolúciós autó lesz, hiszen az alapelvek ugyanazok maradnak, mint tavaly. Az ördög a részletekben rejlik. Van néhány apró részlet, amin úgy éreztük, hogy javítanunk kell, és idén a legfontosabb a folyamatos fejlesztés lesz”- mondta Newey. 

Arra a kérdésre, hogy ebben a szezonban világuralomra tör-e, Sebastian Vettel viccesen ezt válaszolta: "Igaz, hogy német vagyok, de nekem nincs bajuszom."

Csapattársa, Mark Webber eddig olyannyira az új versenyautójára koncentrált, hogy bevallotta, eddig egyetlen rivális idei kocsiját sem látta. A hetedik red bullos idényét kezdő ausztrál vezetheti majd először az új autót, jövő hét kedden, az első jerezi tesztnapon. 

red bull rb9 2013.jpg

red bull rb9.jpg

 rb9 red bull.jpg

rb9 -2013.jpg

red-bull-rb9-2013.jpg

000 facebook_banner.jpg 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 red bull formula-1 autóbemutató rb9