2013. feb 08.

F1 Räikkönen elsőségével ért véget a jerezi teszthét

írta: FormaNet
F1 Räikkönen elsőségével ért véget a jerezi teszthét

Kimi Räikkönen végzett az élen az utolsó jerezi tesztnapon, de a hét legjobb körideje Felipe Massáé maradt, aki a csütörtökön bizonyult a leggyorsabbnak a Ferrarival. Az F138 ma délelőtt Pedro de la Rosa alatt kigyulladt, de a maranellóiak délutánra helyrehozták a károkat, és a spanyol veterán folytathatta útját. Räikkönen mögött a Force India tesztpilótája, Jules Bianchi végzett, míg a harmadik legjobb köridő - a tegnapi naphoz hasonlóan - Sebastian Vettelé lett. 

lotus-raikonen.jpg

Ahogy a hét eddigi részében, változatlanul hideg, de napos időjárási körülmények között kezdték meg utolsó jerezi tesztnapjukat a csapatok, majd napközben nagyjából 15 fokig melegedett a hőmérséklet.  Két új „belépő” volt ma:  Jules Bianchi a Force Indiánál, és Pedro de la Rosa a Ferrarinál. A többi csapatnál nagyrészt a csütörtökön kezdő versenyzők folytatták a munkát, illetve akinél napi váltás volt (Mercedes, McLaren, Marussia) ott ismét cserélődtek a pilóták.

Lewis Hamilton elsők között hagyta el a Mercedes garázsát, ami nem meglepő, hiszen első napján mindössze 15 kört tudott megtenni, mielőtt a hátsó fék meghibásodása miatt, a gumifalban kötött ki. A Ferrari nemrégiben leszerződtetett spanyol tesztpilótája, De la Rosa nem sokáig élvezhette új autóját, ugyanis alig egy órával a teszt kezdete után (mindössze két ellenőrző kört követően) kigyulladt alatta az F138. Később a csapat megerősítette, hogy váltóprobléma okozta az incidenst. 

de la rosa.jpg

Ezzel együtt a nap első piros jelzése is megtörtént, amíg a letakart Ferrarit el nem szállították. Ekkor Hamilton és Kimi Räikkönen 1:19-es időkkel állt az első-második helyen, majd alighogy Sergio Pérez átvette a vezetést, újra meg kellett szakítani a tesztet, most a pályán megálló Sauber miatt, mellyel az újonc Esteban Gutierezz körözött, és feladata elsősorban a gumik összehasonlítása volt. A Saubernél nem volt semmi műszaki probléma, mindössze szándékosan kifogyasztották ki a benzint az autóból, ami ilyenkor teljesen megszokott

A zöld jelzés után tovább változott az élen a sorrend, Räikkönen a közepes Pirelliken 1:19.157-re faragta le az idejét, néhány perc múlva már Vettel 1:18.789-es köre állt az eredményjelző tetején, majd Gutierrez bő egy tizedmásodperccel túlszárnyalta a német bajnok addigi leggyorsabb körét egy három körös etapban, amit lágy abroncsokon futott. A Sauber mexikói újonca egyébként Hamilton mellett a legszorgalmasabb versenyző volt a nap első felében. Az élen viszont nem sokáig maradhatott, mert Vettel egy négy körös etapban kontrázott, és 1:18.565-tel visszavette elsőségét. 

Félidőnél (12.30) a következő volt a sorrend  (De la Rosa még nem iratkozott fel a tabellára)

Pilóta

Csapat

Idő                             Kör

1

 S. Vettel

Red Bull

 1:18.565                   52

2

 E. Gutierrez

Sauber

 1:18.669  +0,104       52

3

K.  Räikkönen

Lótusz

 1:18.915  +0,350       25

4

 S. Pérez

McLaren

 1:18.944  +0,379       42

5

 L. Hamilton

Mercedes

 1:19.291  +0,726       51

6

 J-E. Vergne

Toro Rosso

 1:19.331  +0,766       37

7

 V. Bottas

Williams

 1:20.426  +1,861       35

8

 J. Bianchi

Force India

 1:20.585  +2,020       34

9

 C. Pic

Caterham

 1:21.919  +3,354       38

10

 L. Razia

Marussia

 1:28.067  +9,502       28

 

A Caterham kezdte meg az ebédszünetet, majd egy óra környékén a többiek is kihasználhatták a kínálkozó lehetőséget, ugyanis az egyik kanyar rázóköve mellett egy lyuk keletkezett a pályán. Közel egy órába telt, mire orvosolták a problémát, így délután kettő előtt néhány perccel kaptak újra zöld utat a versenyzők, és a hosszú megszakítás miatt fél órával kitolták az egyébként 17 óráig tartó tesztet.

Percekkel a zöld jelzést követően a megjavított Ferrarival De la Rosa is kihajthatott a garázsból, miközben Force India tesztpilótája, Jules Bianchi lágy gumikon majd négy tizeddel szárnyalta túl Vettel délelőtti legjobbját. Nem sokkal ezután a német átadta az autót Paul di Restának, elsőségét pedig Räikkönennek, aki lágy gumikon 75 ezreddel előzte be a Force Indiát.

Ekkor szinte már mindenki kemény vagy közepes abroncsokkal a hosszú távokat futotta, így a 2007-es bajnok maradt az élen. A Lotusszal kedden Romain Grosjean is a nap legjobbja lett, nem mellesleg mindkét versenyző úgy érzi történtek előrelépések a tavalyi E20-hoz képest, és tény, hogy nagyon biztató első teszten van túl az enstone-i alakulat. A jerezi teszthét legjobb körideje (1:17.879) azonban a ferraris Felipe Massámaradt, még csütörtökről.

Három óra magasságában a sauberes Gutierrez volt az első, aki elérte a 100 kört, majd hamarosan Hamilton is követte példáját. Kettőjük kilométergyűjtő versenyéből végül a Mercedes brit versenyzője jött ki győztesen. Csapattársa, Nico Rosbeg csütörtökön 148 körig jutott, ezt ugyan Hamilton nem tudta megdönteni, de a mai mezőnyből övé lett a legtöbb kilométer. Az eredményjelzőn viszont csak a hatodik helyet foglalta el, hét tizeddel lemaradva a Lotustól. A nap végére még a caterhames Charles Pic csatlakozott a százas táborhoz, a legkevesebb kilométert pedig a fél napot kapó Di Resta, és a váltóhiba miatt kényszerpihenőt tartó De la Rosa tette meg. 

Vettel mindkét tesztnapon a harmadik helyet kaparintott meg, őt követte a Sauber újonca, illetve Jean-Eric Vergne a Toro Rossóval. A McLaren mexikói pilótája Hamilton mögött a hetedik helyen zárt, és a nap folyamán 98 kört töltött kint a pályán. A Ferrari csak a 9. lett, De la Rosa előtt még a williamses Valtteri Bottas foglalt helyet. Az utolsó hármas: Pic, Razia és Di Resta. 

000 facebook_banner.jpg

4. tesztnap eredménye

Pilóta

Csapat

Idő                                Kör

1

 K. Raikkonen

Lótusz

 1:18.148                  83

2

 J. Bianchi

Force India

 1:18.175  +0,027      56

3

 S. Vettel

Red Bull

 1:18.565  +0,417      96

4

 E. Gutierrez

Sauber

 1:18.669  +0,521      142

5

 J-E. Vergne

Toro Rosso

 1:18.760  +0,612      92

6

 L. Hamilton

Mercedes

 1:18.905  +0,757     145

7

 S. Perez

McLaren

 1:18.944  +0,796      98

8

 V. Bottas

Williams

 1:19.851  +1,703      91

9

 De la Rosa

Ferrari

 1:20.316  +2,168      50 

10

C.  Pic

Caterham

 1:21.105  +2,957     109

11

 L. Razia

Marussia

 1:21.226 +3,078      82

12

 Di Resta

Force India

 1:23.435 +5,287      49

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 jerez formula-1 kollektív teszt