2013. feb 10.

F1 Christian Horner: A sikerrel együtt jár a teher, ám amit eddig elértünk már nem veheti el senki

írta: FormaNet
F1 Christian Horner: A sikerrel együtt jár a teher, ám amit eddig elértünk már nem veheti el senki

Miután a Red Bull Racing az elmúlt három évben összesen hat világbajnoki trófeát zsebelt be, nem meglepő, hogy a csapatfőnök, Christian Horner a napokban meghosszabbította szerződését. A Formula-1 hivatalos oldalának adott interjúban Horner egyértelművé tette, hogy soha nem jutott még eszébe más csapathoz szerződni, mindemellett beszélt az idei és a 2014-es év kihívásairól, versenyzőiről, és persze Mark Webber és Helmut Marko nem éppen pajtási viszonyáról is.

newey - horner.jpg

Christian, nyilvánvalóan úgy érzi, hogy a kék szín illik Önhöz – vagy volt valami más oka is annak, hogy nemrégiben meghosszabbította a szerződését a csapatnál?

Christian Horner: Számomra természetes volt a hosszabbítás – egy logikus lépés. Azért jöttem a Formula-1-be a Red Bullhoz, mert Dietrich Mateschitz megadta nekem ezt a lehetőséget, ráadásul egészen fiatalon. Tulajdonképpen csak formalitás volt ez a szerződéshosszabbítás.

És milyen volt a legutóbbi látogatása a Ferrarinál? Voltak spekulációk, hogy ez a látogatás többről szólt, mint egy beszélgetés az F1 jövőjéről…

CH: Mint tudjuk, ilyen ez a Formula-1-es média. De higgyék el, ez a találkozó a Formula-1 jövőjét érintő kérdésekről szólt. Egy teljesen barátságos és nagyon eredményes megbeszélés volt.

Sosem fordult még meg a fejében, hogy a szomszédnál zöldebb a fű?

CH: Soha. Egyáltalán nem. Rendkívül különleges az, amit eddig elértünk a Red Bull Racinggel, és az elkötelezettségem mindig is száz százalékos volt a csapat irányába. Ennek a Ferrarinál történt találkozónak egyáltalán semmi köze nem volt az én személyemhez – mindössze a Formula-1 jövőjéről szólt.

És mit gondol, milyen lesz a Formula-1- a jövőben?

CH: A Formula-1 iránti érdeklődés magasabb, mint eddig bármikor. 2012-ben egy fantasztikus bajnokságunk volt. Miután a csapatok hosszú időre megállapodtak a kereskedelmi jogok tulajdonosával, ezért most már a jövő terveire kell összpontosítanunk. Láthatjuk, hogy izgalmas dolgok történnek a Formula-1-ben, és a következő években is folyamatosan jönnek az új versenyhelyszínek is. Ezért olykor jó dolog, ha egy kisebb csoport összeül és megvitat néhány kérdést.

Volt egy kis pihenő a tél folyamán, ám ez a hét már újra elég harapós volt. Készen áll arra, hogy visszaharapjon?

CH: Abszolút. Bár igaz, hogy elég rövid volt ez a tél, hiszen november végén fejeztük be a versenyzést, és a december, január pedig már az új autó munkálataival telt. Plusz még valahogy be kellett illeszteni mindebbe a Karácsonyt, szóval nagyon rövid pihenő volt. De mindez kicsit sem csökkentette a motivációnkat. Rekordidő alatt elkészült az új autó, és az első jerezi teszten egy konzisztens teljesítményt láttunk tőle.

Az új autó elkészült annak ellenére is, hogy a csapat 2012-ben egészen az utolsó versenyig hajtott. Az RB9-es is egy ütős kocsi lesz?

CH: Tény, hogy azért is tudtunk ilyen későn a 2013-as kocsira fókuszálni, mert a szabályok elég stabilak maradtak, szóval mindennek van jelentősége, amit 2012-ből tanultunk. Az idei autó egyértelműen az RB8 evolúciója – ami nyilván egy sikeres autó volt.

Miben különbözik az RB8-astól? Lesz valami Adrian Newey féle új zsenialitás benne? Milyen visszajelzéseket adtak eddig a versenyzők?

CH: Az ördög mindig a részletekben rejlik. Úgy érzem, mintha ez az autó ugyanolyan lenne mint az elődje, csak kifinomultabb változatban. Összességében eddig biztatónak tűnik a kezdet.

Az ördög a részletekben rejtőzik, de Önöknek nyilván kisebb ördögökre van szükségük, mint néhány riválisnak…

CH: Nos, volt egy nagyon jó alapunk. Ahogy fejlődött az autó családfája - RB5, RB6, RB7, RB8 és RB9 – az egy természetes fejlődés volt, és a családi vonásokban felfedezhetjük a hasonlóságokat is. (Nevet)

Mi a helyzet a 2014-es autóval? Két tervező csapatot működtetnek? 

CH: Nem, nincs szükség ilyen nagy dolgokra, csak arról van szó, hogy az erőforrásainkkal meg kell találni az egyensúlyt a 2013-as és 2014-es feladatok között. A nagy szabályváltozás miatt jelentősen más lesz az az autó, mint a mostani, és éppen ezért a legnagyobb kihívás ebben a szezonban az, hogy megfelelően zsonglőrködjünk mindkét területen.

Ami az emberi tényezőket illeti, nyilván nem lehet könnyű Mark Webber és a Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko kapcsolatát kezelni…  

CH: Nos, kétlem, hogy valaha is együtt karácsonyoznának, de egy dolog közös bennük – mindketten valódi versenyzők. És nyilván olykor úgy is viselkednek.  Mark azért van a csapatban, mert hiszünk benne – és ha ő nem hinne bennünk, akkor nyilván nem írta volna alá a szerződését erre az évre. Mint tudjuk, Helmut egy olyan ember, aki elmondja véleményét arról, hogyan látja a dolgokat – és természetesen ezek az ő véleményei.

Néha úgy tűnik, mintha Ön és Marko szándékosan játszanák a „ jó zsaru-rossz zsaru” szerepet. Ez nem valami olyasmi, amit meg kéne beszélni?

CH: Nem. Helmut nagyon egyenes, és sosem volt szégyenlős, amikor véleményt kellett nyilvánítani. Szóval ez a „jó zsaru-rossz zsaru” dolog csak akkor igaz, ha túl sok mindent képzelünk egy-egy vélemény mögé. Mindkét pilótánk ugyanolyan elbánásban részesül, és csak rajtuk múlik mit csinálnak a pályán, ahogy ez történt az elmúlt években is…

A nagy siker a terhet jelent? Megeshet, hogy a siker és a pénz valóban mindent megváltoztat?

CH: Az igazság az, hogy a sikerrel együtt várható a teher is. A csapatunk pedig három év alatt nyert hat bajnoki címet –erre csak néhányan voltak eddig képesek. Ha az élen vagy, akkor ott vagy a célpontban. Minden évszakban nő ez a nyomás, nem pedig csökken. A 2012-es egy kemény év volt, és valóban több volt a kihívás, de megőriztük eltökéltségünket és azon vagyunk, hogy ez a lendület erre a szezonra se vesszen el.

Vannak álmatlan éjszakái, amikor arra gondol, hogy esetleg elveszíthetik mindezt?

CH: Természetesen ott van a félelem. Másfelől viszont elértünk a hat bajnoki címet, és a többiek feladata az, hogy legyőzzenek minket. Amit eddig elértünk, azt már senki nem veheti el tőlünk. Nyertünk 34 versenyt, három konstruktőri bajnokságot és három egyéni bajnoki címet. Ez már mind bekerül a rekordok könyvébe.

Sebastian szinte a pilótafülkében nőtt fel a nyilvánosság szeme előtt, és már három világbajnoki cím van mögötte. Most valószínűleg már egy olyan ember, aki kezdi felismerni, van élet az autóversenyzésen kívül is. Vajon továbbra is ugyanúgy teljesít majd mint eddig?

CH: Abszolút. Ő egy fiatalember – aki 25 évesen már nagy múltra tekinthet vissza -, de mindig is bölcsen viselkedett. Imádja a sportot, szenvedélyes, és ami még jó benne, hogy folyamatos fejlődésre, törekszik. Jelenleg ő a legsikeresebb versenyző az F1-ben. Ő a viszonyítási alap. És jó hír, hogy a legjobb Seb még csak ezután jön!

000 facebook_banner.jpg

Meg tudná mondani mi a különbség a két versenyző között? Hiszen a teljesítményük nem éppen egyenlő – az egyik nyert már három bajnokságot, míg a másiknak a legjobb összetettbeli eredménye egy harmadik hely volt…

CH: Mindkető hihetetlenül jó versenyző, ezért nem szabad alábecsülni Mark teljesítményét. De Sebastian a legjobb versenyzők egyike, akit valaha láttam, szóval Sebastian mellett versenyezni nagyon nehéz. Csak meg kell nézni az utat, amit eddig bejárt: összességében borzasztó sok mindent elért. Ők együtt összesen 34 versenyt nyertek a csapatnak, ebből 25-öt Seb, kilencet pedig Mark. A statisztikák önmagukért beszélnek.

Tudna mondani 3 okot, hogy miért lesz a 2013-as szezon ismét a Red Bull csapaté, illetve három okot arra, hogy miért nem sikerülhet?

CH: Hogy lehet erre válaszolni? Minden, amit mondhatok az az, hogy hatalmas vágy és motiváció van a csapatban, hogy sikeresek legyünk. Hogy ez elég-e, azt az év végén kell megkérdezni. (Nevet) És mi az a három ok ami ellene szól? Ez több mint három… a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és a Lotus – mindannyian keményen fogják nyomni.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 red bull mark webber sebastian vettel christian horner helmut marko formula-1