2013. már 01.

F1 Grosjean az élen fejezte be téli felkészülését

írta: FormaNet
F1 Grosjean az élen fejezte be téli felkészülését

A Lotus versenyzője, Romain Grosjean szezon előtti felkészülésének utolsó tesztnapját teljesítette, hiszen holnaptól átadja a kormányt csapattársának, Kimi Räikkönennek. A 26 esztendős francia a délután folyamán, a Pirelli lágy keverékein futotta meg a nap leggyorsabb körét, de két tizeddel elmaradt Mark Webber csütörtöki legjobbjától. Grosjean mögött Jenson Button zárt a második helyen, míg a harmadik a williamses Pastor Maldonado lett. 

romain grosjean.jpg

A Lotus és a Marussia kivételével minden csapat változtatott pilótafelállásán az első naphoz képest, ami viszont nem változott, az az időjárás. A tegnapi naphoz hasonlóan, eső áztatta pályán kezdték meg a csapatok a munkát Barcelonában, de a továbbiakban az esőfelhők megkegyelmeztek a mezőnynek, és az ebédidőhöz közeledve felkerültek az autókra a slick gumik is.

A száradó pályán szinte folyamatosan jobbnál jobb köridők születettek, azaz a sorrend az egyórás szünet megkezdéséig szinte folyamatosan változott. Végül az első négy óra elteltével a közepes Pirelliken futó Jenson Button 1:29.936-os körével állt az élre, mögötte pedig a frissen szerződtetett Adrian Sutil két tizedmásodperces hátrányban a második helyet szerezte meg a sauberes Nico Hülkenberg előtt.

A nedves pályán intermediate abroncsokkal a mercedeses Nico Rosberg 1:30-as köre volt a legjobb, majd a szárazpályás gumikon a többiekhez hasonlóan tovább javult, és a délelőtt folyamán a negyedik leggyorsabb versenyző volt a pályán.

A legtöbb kilométert az ötödik helyen álló Romain Grosjean, és az őt követő Fernando Alonso tette meg a nap első felében, míg Sebastian Vettel 26 körével a lista legvégén foglalt helyet. A regnáló bajnok a mért körökön kívül aerodinamikai tesztekkel foglalatoskodott, illetve az új, passzív DRS-t tesztelte. 

vettel -barcelona.jpgFotó: autosport.com

Kétszer kellett megszakítani a munkát, először Daniel Ricciardo leparkoló Toro Rossója miatt, majd az ebéd iső előtt néhány perccel Grosjean Lotusa is megállt a pályán, de valószínűleg csak a benzint fogyasztotta ki belőle. Ricciardo autójával sem lehetett nagy probléma, mert az ausztrál az incidenst követően hamarosan már újra pályán volt.

Mindeközben a Caterham bejelentette tartalékversenyzőit: Alexander Rossit és Hua Ma-Csinget. Rossi a szezon során több pénteki szabadedzésen is autóba ülhet, míg kínai kollégája hazai nagydíján vezetheti majd az autót az első szabadedzésen.

Délelőtti eredmények:

Versenyző

Csapat

Köridő                       Kör

1

J. Button

McLaren

 1:25.936                   33

2

A. Sutil

Force India

 1:26.152  +0.216       42

3

 N.Hülkenberg

Sauber

 1:27.246s  +1.310     36

4

 N.Rosberg

Mercedes

 1m27.672s  +1.736    50

5

 R.Grosjean

Lotus

 1m27.757s  +1.821    52

6

 F.Alonso

Ferrari

 1m27.878s  +1.942    52

7

 P.Maldonado

Williams

 1m29.132s  +3.196    35

8

 D.Ricciardo

Toro Rosso

 1m29.682s  +3.746    40

9

 M.Chilton

Marussia

 1m29.772s  +3.836    39

10

 S.Vettel

Red Bull

 1m31.159s  +5.223    26

11

 Van der Garde

Caterham

 1m39.036s  +13.100  29

 

Délután kettőkor felhős, de száraz időjárási körülmények között folyatódott a barcelonai teszt. A köridők tovább javultak, elsőként Button javított néhány tizedet saját legjobbján, majd Sutilnak köszönhetően hamarosan megszületett a nap első 1:24-es körideje is. Pár perc múlva a német példáját követte az új hátsó szárnyat tesztelő Grosjean, majd a francia másfél órával a leintés előtt egy 1:22-es körrel repített élre Lotusát, a Pirelli lágy keverékeit használva. 

Közben a Mercedesnél Nico Rosberg a hosszú etapokra koncentrált, valamint az utolsó egy órában Ferrari spanyol bajnoka is nekikezdett egy versenyszimulációnak, amit végül intermediate abroncsokon kellett befejeznie, ugyanis a gyakorlás vége előtt fél órával ismét eleredt az eső Montemlóban. A mezőnyből Rosberg és Alonso tette meg a legtöbb kilométert, közülük is a német volt a szorgalmasabb 120 körével. A hosszú etapoknak  - ezzel együtt a nehéz autónak - köszönhetően nem meglepő, hogy a két versenyző a tabella végén zárta a napot. 

Az utolsó perceket még két piros zászlós megszakítás zavarta meg: először Giedo van der Garde leálló Caterhamje miatt kellett egy kis szünetet tartani, majd az utolsó 10 percre még zöld jelzést kaptak a pilóták, és többen ki is használták az alkalmat. Végül két perccel a leintés előtt Pastor Maldonado williamse is megállt a célegyenes végén,  és ezzel véget is ért a második tesztnap.  

Grosjean idejét már senki nem döntötte meg, és a második helyen álló Button is közel fél másodperccel maradt el a Lotustól, míg a harmadik legjobb köridőt autózó Maldonado már majdnem egy másodpercet kapott. 

  A második tesztnap eredménye:

Versenyző

Csapat

Köridő                        Kör

1

 R.Grosjean

Lotusz

 1:22.716                88

2

 J.Gomb

McLaren

 1:23.181 +0,465     72

3

 P.Maldonado

Williams

 1:23.628 +0,912     75

4

S.Vettel

Red Bull

 1:23.743 +1,027     65

5

N.Hülkenberg

Sauber

 1:23.744 +1,028     79

6

 A.Sutil

Force India

 1:24.215 +1,499     62

7

 D.Ricciardo

Toro Rosso

 1:25.483 +2,767     61

8

 M.Chilton

Marussia

 1:25.598 +2,882     74 

9

 Van der Garde

Caterham

 1:26.316 +3,600     48

10

 N.Rosberg

Mercedes

 1:26.655  +3,939    120

11

 F.Alonso

Ferrari

 1:27.878  +5,162    102

 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

barcelona forma-1 formula-1 kollektív teszt