2013. már 01.

F1 Kik tesztelnek ma - Barcelona 2. nap

írta: FormaNet
F1 Kik tesztelnek ma - Barcelona 2. nap

Három világbajnok, Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Jenson Button, valamint az egy év után visszatérő Adrian Sutil váltja csapattársát a barcelonai teszthét második napján. 

barcelona.jpg

Az eddig megszokottaktól eltérően, és talán az előre beharangozott kétnapos esőnek köszönhetően a csapatok többsége most napi váltásba osztotta be pilótáit. Mindössze a Lotus osztotta ketté a négynapos tesztet, így Romain Grosjean ma délután befejezi év eleji felkészülését, és ezt követően már csak Melbourne-ben ülnek autóba. A Marussiánál Luiz Razia sorsa továbbra is bizonytalan, így Max Chilton hatodik barcelonai tesztnapját kezdi meg reggel kilenckor. 

A három top csapat felsorakoztatja világbajnokait, Sebastian Vettelt, Fernando Alonsót és Jenson Buttont. Tegnap a háromszoros világbajnok csapattársa, Mark Webber zárt az élen, és nem mellesleg 90 kört tudott megtenni az RB9-cel. Az ausztrál az új frissítések miatt nem örült túlzottan a délelőtti esőnek, ráadásul néhány rivális körideje kicsit meglepte, és jelenleg úgy látja, hogy rendkívül szoros lesz a mezőny az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.

A Ferrarinál Felipe Massa csütörtök délután megfutotta a csapat első versenyszimulációját, amivel meglehetősen elégedett volt, ugyanakkor újabb esős napját katasztrófának értékelte. Massa ugyanis Barcelonában még csak esős időt fogott ki. A mostoha körülmények ellenére a brazil 112 kört teljesített. Massán kívül még két versenyző érte el a százas határt: Pont 100 kört tett meg Sergio Pérez, illetve 113-at Lewis Hamilton, így nyugodtan adhatják át a volánt a csapattársaknak. Kettőjük közül a mexikói volt az elégedetlenebb, mert elmondása szerint még nem érzi igazán kényelmesen magát az autóban, és még nagyon sok munka vár rá és csapatára Melbourne-ig. A Mercedesnek kivételesen problémamentes napja volt, és délután Hamilton egy versenyszimulációt is végrehajtott.

A Saubernél Nico Hülkenberg váltja újonc kollégáját, míg a múlt héten egy napot már tesztelő Adrian Sutil immár teljes értékű versenyzőként róhatja a köröket, hiszen a Force India csütörtökön hivatalosan is bejelentette a német leszerződtetését.

Második tesztnap résztvevői

Red Bull – Sebastian Vettel

Ferrari – Fernando Alonso

McLaren – Jenson Button

Lotus – Romain Grosjean

Mercedes – Nico Rosberg

Sauber – Nico Hülkenberg

Force India – Adrian Sutil

Williams – Pastor Maldonado

Toro Rosso – Daniel Ricciardo 

Caterham – Giedo van der Garde

Marussia – Max Chilton

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

barcelona forma-1 formula-1 kollektív teszt