2013. már 23.

F1 Felemás taktika, felemás eredmények a Red Bullnál

írta: FormaNet
F1 Felemás taktika, felemás eredmények a Red Bullnál

Felemás taktikával, végül felemás érzésekkel zárta az időmérőt a Red Bull két versenyzője, Sebastian Vettel és Mark Webber. Míg a címvédő az utolsó pillanatokban friss szett abroncsokkal magabiztos fölénnyel szerezte meg a pole-t, addig ausztrál csapattársa a használtabb gumikon kint maradt, de így sem sikerült a folyamatosan száradó pályán az utolsók között megfutnia gyorskörét, így végül be kellett érnie az ötödik rajtpozícióval.

vettel - malajzia.jpg

 

Sebastian Vettel F1-es pályafutásának 38. pole pozícióját szerezte meg Malajziában, ráadásul közel egy másodperces előnnyel a második leggyorsabb kört autózó Felipe Massa előtt. A német bajnok maga is meglepődött ezen a fölényen.

„Összességében egy elég érdekes időmérő edzésünk volt. Számítottunk az esőre már az elején is, de akkor még nem érkezett meg. A Q2-ben elég necces volt, de az eső egyértelműen segített nekem, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy továbbjussak a Q3-ba. Aztán a végén a Q3-ban elkezdett felszáradni, és jó döntésnek bizonyult, hogy kimentem új gumikért. Azt hiszem ez volt a helyes döntés, de akkor ez nagyon bonyolultnak tűnt, hiszen fogalmam sem volt, hogy több eső jön, vagy nem. Nagyon meglepett a különbség, amivel nyertem – ez most egy jó nap volt számunkra. Sikerült megspórolnunk néhány szett gumit is, ami létfontosságú lesz holnap”- nyilatkozta a címvédő.

Csapattársa, Mark Webber már korántsem ennyire elégedett, főleg annak tükrében, hogy német kollégája milyen simán szerezte meg a rajtelsőséget. Webber meglehetősen csalódott az ötödik rajpozíciója miatt, ami tulajdonképpen a rosszul időzített utolsó gyorskörön múlott.

„Azt hiszem az volt a gond, hogy amikor lehetett volna, akkor nem nyomtam elég rámenősen. Valójában amikor már a legjobbak voltak a feltételek, akkor már nem tudtam újabb kört futni. Azt hittem, hogy kicsit több időm lesz, de nem így történt. A végén amikor utolsó körömnek neki akartam kezdeni, akkor már piros jelzést kaptam. Ez elég frusztráló, de olykor előfordul. Az ötödik helyről indulhatok, és onnan még bármi történhet a versenyen” – értékelte elbaltázott időzítését a veterán pilóta.

000 facebook_banner.jpg

A csapatfőnök, Christian Horner elmondta, hogy amíg Webber maradt a használt köztes gumiknál, addig Vettel úgy döntött, hogy új intermediatekkel próbálkozik a kvalifikáció hajrájában.

"Mindkét pilótának volt választási lehetősége, hogy bejön-e kerékcserére, vasgy kint marad összesen öt kört. Sebastian az előbbit választotta, míg Mark inkább kint maradt. Sajnálatos, ami vele történt, végül már nem maradt ideje még egy körre. Ilyen feltételek mellett mindig az utolsó szeretnél lenni, de az utolsó körében talán túlságosan engedékeny volt, amikor Lewist elengedte, mert szerintem azt gondolta, hogy még nem ez lesz az utolsó köre. Övé volt az első autó, ami átszelte a célvonalat ez elég sajnálatos, mert előzőleg szépen elterveztük, hogy ő legyen az utolsó”- ecsetelte Horner, aki szerint itt is az fog nyerni, aki legjobban kezeli majd a Pirelli abroncsait.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 webber vettel red bull időmérő maláj nagydíj formula-1