2013. már 23.

F1 Vettel volt a leggyorsabb a Maláj Nagydíj időmérője előtt

írta: FormaNet
F1 Vettel volt a leggyorsabb a Maláj Nagydíj időmérője előtt

A Maláj Nagydíj utolsó szabadedzésén Sebastian Vettel az utolsó percekben előzte meg az addig élen álló Lewis Hamiltont, míg a harmadik leggyorsabb kört a Force Indiához visszatérő Adrian Sutil futotta meg. Az első három versenyző között mindössze másfél tizedmásodperc volt a különbség. 

sebastian vettel - sepang.jpg

 

A pénteki naphoz hasonlóan, 33 fokos hőmérsékletben, napos időben kezdődött a maláj versenyhétvége utolsó szabadedzése, délutánra pedig 40 százalékos eséllyel érkezhetnek meg az esőfelhők a sepangi versenypálya fölé.

Az első percek az installációs körökről szóltak, majd a Caterhameknek és a Red Bulloknak köszönhetően öt percen belül megszülettek az első mért körök is. Pénteken a Red Bull közel sem volt elégedett a gumikezeléssel, így a csapatra valószínűleg még rengeteg munka vár a vasárnapi rajtig. Sebastian Vettel és a csapatfőnök Christian Horner is kiemelte, hogy az RB9-es teljesítményével nincsenek problémák, ám a Pirelli idei abroncsai lehetetlenné teszik, hogy a versenyzők teljes mértékben kiaknázzák az autójukban rejlő potenciált. Webber és Vettel az időmérő előtti utolsó gyakorláson máris hosszabb etapokba kezdett, mivel ezt - az általában pénteki délutáni programot – tegnap sok csapatnak nem sikerült befejeznie az eső miatt. A Red Bullok nagyjából félidőnél tértek vissza a bokszba (az installációs kört leszámítva) 11-11 kör megtétele után.

Ekkor már csak Felipe Massa hiányzott a listáról, az élen pedig Lewis Hamilton állt 1:37.527-tel. A Mercedes pénteken szinte egész nap a versenytempóra fókuszált, és mindkét versenyző nagyon optimista a vasárnapi futamot illetően. Hamilton a múlt héten az első sorban helyet foglaló két Red Bull mögé, a harmadik helyre kvalifikálta magát, ám a verseny nem tudta tartani a tempót a címvédővel és a Ferrarikkal, végül ötödikként ért célba. A brit szerint most vasárnap jobb lesz a W04-es, mint Melbourne-ben.  Persze kérdés, hogy mennyit javulnak a többiek, mert például a Ferrarinál Alonso a minap még azt nyilatkozta, hogy meglepődne, ha száraz időjárási viszonyok között nyerni tudnának, a pénteki edzések után azonban a spanyol sokkal optimistábban látta a helyzetet, és egyértelműen az első sort tűzte ki célnak a délutáni kvalifikáción.

Az első 30 perc után Hamilton mögött a két Force India és a Lotusok foglaltak helyet Adrian Sutil, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean és Paul di Resta sorrendben, és mivel a Red Bullok a megtankolt autóval ekkor még csak a sor legvégén álltak, így a top10-ben még a McLarenek is helyet kaptak, ami tegnap egyszer sem sikerült a wokingi istállónak. Jenson Button és Sergio Pérez egyáltalán nem bánná, ha az eső közbeszólna a délutáni kvalifikációba, hiszen ebben az esetben az MP4-28 sebességhiánya eltűnhetne, és akár az élmenőkkel is harcolhatnának. Buttonék a pénteki nap után elmondták, hogy bár jobbnak érzik az autót, mint a szezonnyitó hétvégén, de egyelőre még nincs meg az a sebesség, amit a top csapatok produkálnak.

Az edzés második felében felkerültek az autókra a közepes abroncsok, amivel először Nico Rosberg állt az élre immár 1:36-os idővel, majd hamarosan a csapattárs visszaszerezte elsőségét, a hétvége eddigi leggyorsabb körével (1:36.568).  Pénteken Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb, ám a mostani szabadedzésen valami nem stimmelt az autójával. A finn többször is panaszkodott a csapatrádión, hogy rosszabbnak tűnik az autó, és nem igazán érti, hogy miért.

Az utolsó negyed órában a hosszú etapokat befejező Red Bullok is bejelentkeztek a top helyekre. Webber rögtön első, közepes gumikon megtett körében felugrott Hamilton mögé a második helyre, míg csapattársa, Vettel első nekifutásra a hatodik helyet bérelte ki. Hamilton egészen az utolsó percekig tartani tudta elsőségét, ám a regnáló bajnok 3 perccel a leintés előtt 1:36.435-ös körével bő egy tizedmásodpercet vert a Mercedesre. 

Adrian Sutil megelőzte a 2-es számú Red Bullt, és ezzel a harmadik helyre lépett előre. Az első négy versenyző között két tized sem volt a különbség, és a top11 is egy másodpercen belül volt. Sergio Pérez volt az első, aki ebből a csoportból kikerült, Button azonban - kisebb meglepetésre - a hetedik helyre hozta be McLarenjét, és "csak" szűk négy tizeddel maradt el Vettel legjobbjától. Räikkönen a problémái ellenére az ötödik legjobb időt autózta, mögötte pedig Di Resta sorakozott fel hatodikként. A két Ferrari Button mögött foglalt helyet, de Massa és Alonso közé beférkőzött Rosberg, aki az edzés második felében már csak hosszú etapra koncentrált. 

000 facebook_banner.jpg

Harmadik szabadedzés eredménye: 

     Versenyző                  Csapat                 Köridő     Hátrány     Kör

1. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault       1:36.435                      20

2. Lewis Hamilton        Mercedes                 1:36.568   + 0.133        17

3. Adrian Sutil          Force India-Mercedes   1:36.588   + 0.153         19

4. Mark Webber           Red Bull-Renault      1:36.613   + 0.178         20

 5. Kimi Räikkönen        Lotus-Renault         1:36.806    + 0.371        19

6. Paul di Resta         Force India-Mercedes  1:36.807   + 0.372        18

7. Jenson Button         McLaren-Mercedes    1:36.822   + 0.387         16

8. Felipe Massa          Ferrari                       1:36.946   + 0.511        14

9. Nico Rosberg          Mercedes                  1:36.949    + 0.514        24

10. Fernando Alonso       Ferrari                    1:37.302    + 0.867       14

11. Pastor Maldonado      Williams-Renault     1:37.359   + 0.924       11

12. Sergio Perez          McLaren-Mercedes     1:37.538   + 1.103       12

13. Nico Hülkenberg       Sauber-Ferrari          1:37.6$5   + 1.250       23

14. Romain Grosjean       Lotus Renault         1:37.690   + 1.255       14

15. Valtteri Bottas       Williams-Renault         1:37.936   + 1.501      16

16. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari         1:38.294   + 1.859      17

17. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1:38.376  + 1.941   16

18. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari    1:38.425  + 1.990   15

19. Charles Pic           Caterham-Renault      1:38.995  + 2.560   18

20. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth     1:39.717  + 3.282   21

21. Giedo van der Garde   Caterham-Renault      1:40.209  + 3.774   18

22. Max Chilton           Marussia-Cosworth     1:40.495  + 4.060   18

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

www.bet-at-home.com

Szólj hozzá

forma-1 szabadedzés maláj nagydíj sepang formula-1