2013. már 25.

F1 A McLaren bármikor szívesen látja Hamiltont egy rövid bokszlátogatásra

írta: FormaNet
F1 A McLaren bármikor szívesen látja Hamiltont egy rövid bokszlátogatásra

Lewis Hamilton a Maláj Nagydíjon arról tett tanúbizonyságot, hogy tudat alatt még nem teljesen sikerült a Mercedeshez való átállása. Első kerékcseréjén nagy lendülettel beparkolt ex csapatának bokszához, nagy vidámságot okozva a nézőknek és a bokszutca személyzetének egyaránt. A wokingi gárda is jót derült az eseten, és csak a dolog humoros oldalát látták a 2008-as világbajnok bakijában.

hamilton - sepang_1.jpg

Hamilton esetében talán nem nagyon kell csodálkozni a téves boxkiálláson, hiszen gyerekkora óta a McLarennél dolgozott, versenyzett, sőt a tavalyi év legnagyobb meglepetése volt, amikor bejelentette, hogy elhagyja a wokingi istállót, hogy idén már a Mercedest erősítse Nico Rosberg csapattársaként.

A 2008-as világbajnok az eset kapcsán a BBC-nek így nyilatkozott az esetről: „Nem tudom, mi történhetett. Éveken keresztül ennél a boksznál álltam meg. Ez egy egyszerű tévedés, remélem nem ismétlődik meg még egyszer.”

A McLaren szerelői igencsak meglepődtek, amikor egykori pilótájuk megérkezett az állásba a Mercedes W04-gyel, ám azonnal reagáltak, és intettek Hamiltonnak, hogy menjen tovább, bár az arcukon egyértelmű volt a meglepetés mellett a mosoly, melyet egykori pilótájuk beköszönése miatt éreztek.

Twitter bejegyzésében a csapat röviden így kommentálta az esetet:”Csak nyugodtan, bármikor szívesen látunk.”

Hamilton tavalyi távozását követően egykori mentora, a McLaren ügyvezető elnöke Ron Dennis kijelentette, Lewis egy napon még visszatérhet a csapathoz. Dennis talán nem éppen ilyen formában gondolta a csapat neveltjének visszatérését.

A brit bajnok is próbálta a futamot követő sajtótájékoztatón humorosan felfogni saját hibáját.

„Azt tettem amit Jenson (Button) is. Csak ő pár évvel korábban tett ilyet. Megszoktam már a sok év alatt, amit a McLarennél vezettem, bár nem tudom, ezt a boxkiállást miért rontottam el. Nagy elnézéskéréssel tartozom a csapatnak.”

Hamilton egykori csapattársának, Jenson Buttonnak tévedése is nagy derültséget keltett a 2011-es Kínai Nagydíjon, amikor a Red Bull garázsában szerette volna használt abroncsait lecseréltetni.

 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes mclaren forma1 lewis hamilton formula-1 maláj nagydíj 2013