2013. már 29.

F1 A Pirelli semmilyen változtatással nem biztosít előnyt egyetlen csapatnak sem

írta: FormaNet
F1 A Pirelli semmilyen változtatással nem biztosít előnyt egyetlen csapatnak sem

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat követően a Red Bull és a Mercedes élesen kritizálta a Pirelli idei abroncsait, sőt az energiaitalos csapat szókimondó főtanácsadója, Helmut Marko egyenesen úgy nyilatkozott, hogy ígéretet kaptak az olasz gumiszállítótól, hogy már a bahreini futamra megváltozott összetételű abroncsokat szállít a cég. Erről azonban szó sem volt, a Pirelli motorsport igazgatója szerint ilyen változtatás rossz irányba vinné a bajnokságot.

Pirelli vita.jpg

A Pirelli egyértelműen kizárta, hogy idén bármit is változtatnának az abroncsok összetételén, annak ellenére, hogy a Red Bull, és a Mercedes is et sugallta egyes nyilatkozatokban. Helmut Marko egyenesen azt vizionálta, hogy erre ígéretet is kapott az ausztrál verseny után.

Ilyen ígéretről a Pirelli szerint szó sem volt, ráadásul ehhez a csapatok egységes álláspontja  szükséges, és a hét közepén mind a Lotus, mind Pedig a Ferrari egyértelművé tette, hogy vétót emelnének, amennyiben erről kellene dönteni. (Erről itt olvashattok)

A Pirelli szakembere maga is egyértelműen kizárta, hogy bármilyen változtatás szóba került volna a Mercedes és a Red Bull kritikái kapcsán.

„Ha ezt megtennénk, és a végére egyes csapatok ezzel előnybe kerülnének, azzal a világbajnokságnak már Monzában vége lehetne” – vélekedett Hembery.

Jelenleg úgy tűnik, már sem a Red Bull, sem pedig a Mercedes nem feszegeti a gumi kérdést, talán annak is köszönhetően, hogy a második versenyen, Malajziában,  a panaszolt magas gumikopás ellenére éppen ennek a két csapatnak a pilótái végeztek az első négy helyen. 

„Jó teljesítményt mutattak, és talán még többet szeretnének, de biztos vagyok benne, hogy ugyanezt szeretné a többi csapat is.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali erről így nyilatkozott: „Egyes csapatok túlreagálták a gumikérdést.”

Hembery így folytatta véleményét az ügyről: „Ez az F1. Mindenki próbál előnybe kerülni a többiekhez képest. Ha az egész paddock ellenünk lenne, úgy lépéseket kellene tennünk.”

000 facebook_banner.jpg

A Pirellit a szezon elején kibontakozó vita meglehetősen érzékenyen érinti, hiszen jelenleg is folynak a tárgyalások az olasz cég, valamint Bernie Ecclestone, és az FIA között arról, hogy az idén lejáró egyedüli beszállítói szerződést meghosszabbítsák, miután a Pirelli többször is egyértelművé tette, hogy a jövőben is szívesen maradna a szériában egyedüli beszállítóként.

A motorsport igazgató ezzel kapcsolatban annyit mondott: „Remélem ezen a fronton híreket kapunk hamarosan.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes pirelli forma1 red bull formula-1 gumikérdés