2013. ápr 10.

F1 Fogadjunk? - Sanghaji esélyek

írta: FormaNet
F1 Fogadjunk? - Sanghaji esélyek

Az eddigi kilenc Kínai Nagydíj futamgyőzelmein összesen nyolc versenyző osztozik, és közülük hatan még mindig a szériát erősítik. Ezen statisztika tükrében különösen nehéz jóslatokba bocsátkozni, hiszen szinte minden top pilóta nyert már verseny Sanghajban. Az egyik nemzetközi online fogadóiroda segítségével azért felállítottunk egy sorrendet, melyben az első helyet továbbra is a címvédő, Sebastian Vettel bérli. Nézzük hogyan látják a sanghaji esélyeket a bukmékerek.

Shanghai_F1_Circuit_1.jpg

Sebastian Vettel - 2,70 

A regnáló bajnokot valószínűleg még a sanghaji paddockban is a legutóbbi futamon történt incidensről fogják faggatni, ami miatt talán kissé frusztráltan kezdheti meg a versenyhétvégét. Hogy teljesítményére végül hatással lesz-e a csapaton belül kialakult feszültség, az még a jövő titka, a bukmékerek mindenesetre nem látnak nagy veszélyt, hiszen továbbra is Vettel a favorit. A 25 éves bajnok első red bullos futamgyőzelmét Kínában szerezte még 2009-ben, ám azóta csak egyszer tudott felállni a sanghaji dobogóra, 2011-ben, amikor Lewis Hamilton McLarenje mögött a második helyen ért célba.

alonso 2005-kína.jpgFernando Alonso - 3,90

Bár a legutóbbi verseny finoman szólva sem alakult fényesen a kétszeres világbajnok számára, ettől függetlenül a legtöbben úgy vélik, hogy Kínában is ő lesz Vettel legfőbb kihívója. A Ferrari ráadásul nagyon bízik a Sanghajba vitt frissített csomagban, így Alonsónak minden esélye megvan arra, hogy szépítsen, és értékes pontokat raboljon a Red Bull párosától. Fernando is csak egyszer, még 2005-ben, a Renault versenyzőjeként tudott versenyt nyerni ezen a pályán, a következő két évben (2006-2007) pedig további két alkalommal pezsgőzhetett Kínában a dobogó második fokán.

Kimi Räikkönen - 6,50  

A Lotus szerint száraz időben újra melbourne-i formáját mutatja majd az E21, így nem meglepő, hogy a finn klasszis a harmadik legnagyobb esélyesként sorakozik a listán. Csapattársa, Romain Grosjean Malajziában ugyan egy hellyel előrébb zárt, ettől függetlenül továbbra sem túl nagy a bizalom a francia pilóta irányába. Grosjean győzelmére ugyanis 33-as szorzóval lehet fogadni. Räikkönen 2007-ben, a Ferrari színeiben nyert már Sanghajban, és összességében eddig négyszer állhatott dobogón a Kínai Nagydíjak kilenc éves történelme során.

lewis_hamilton 2011- kína.jpgLewis Hamilton - 7,50

Hamilton az egyetlen olyan F1-es versenyző, aki már kétszer is elsőként szelte át a célvonalat az 5.451 km hosszú versenypályán. Räikkönenhez hasonlóan ő is összesen négy dobogós eredményt tud felmutatni , ezek közül egy tavalyi 3. helyet. Új csapatánál a lehetőségekhez képest nagyon erősen kezdett a 2008-as világbajnok, és természetesen továbbra is hasonló elszántsággal szeretne menetelni, lehetőleg az élmenők között. Tavaly a Mercedes remek teljesítményt mutatott Kínában, hiszen Nico Rosberg a pole-ból rajtolhatott, és végül élete első F1-es győzelmét ünnepelhette. Érdekes módon a német most csak 12-es szorzót kapott, és talán ebben közrejátszik a sepangi csapatutasítás, ami Hamiltonnak kedvezett, és ami talán kissé elbizonytalaníthatja Nicót.

Mark Webber - 9,50      

A malajziai incidens után - Vettelhez hasonlóan - valószínűleg a veterán ausztrál vállán is a kelleténél nagyobb lesz a nyomás, ami akár jól-, és persze rosszul is elsülhet. Azt biztos, hogy egész hétvégén árgus szemek fogják követni mindkettőjük minden egyes mozdulatát, és ez egyértelműen megnehezíti egy versenyző felkészülését. Webber persze van már annyira rutinos (és nem mellesleg szókimondó), hogy könnyedén lerázza magáról az oda nem illő faggatózásokat, kérdéseket, melyek közül az egyik valószínűleg az, hogy vajon revansot akar-e venni a pályán a Sepangban elvesztett futamgyőzelméért.  Az már biztos, hogy a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón a hat pilóta között ott fog ülni Mark Webber is, így az újságírók máris bombázhatják kérdéseikkel. Ami eddigi sanghaji eredményeit illeti, Webber eddig egy második (2009) és egy harmadik (2011) hellyel büszkélkedhet.

www.bet-at-home.com

Felipe Massa - 15,00     

Az elmúlt években - önmagához képest is - igen gyenge formát mutató brazil versenyző immár egyértelműen visszatalált a helyes útra, és ez kellő önbizalmat ad számára a versenyhétvégékre való felkészülésnél is. A szezonnyitón még dupla annyi pénzt nyertünk volna a mostani 15-ös szorzóhoz képest, ha a brazilra adott tippünk bejön, azaz Felipe szépen menetel előre az esélyesek listáján. Nem mellesleg ő maga is biztos benne, hogy ezzel a Ferrarival győzni tud, akár már a Kínai Nagydíjon. Érdekesség, hogy ha Felipe ezen a hétvégén is gyorsabb lesz Alonsónál a kvalifikáción, akkor ő lesz az egyedüli, aki egy csapaton belül egymás után öt alaklommal is legyőzte egy körön a spanyolt. Alonso ugyanis zsinórban négyszer már kapott ki csapattárstól az időmérőkön (2007-ben Lewis Hamiltontól, illetve előtte 2003-ban és 2004-ben Jarno Trullitól), ám olyan még sosem fordult elő vele, hogy egymás után ötször is alul maradjon.

button 2010- kína.jpgJenson Button - 20,00  

A tavalyi Kínai Nagydíj második helyezettje igencsak lecsúszott a fogadóirodák listáján, pedig a szezonnyitó melbourne-i verseny előtt még Vettel mögött a második helyet foglalta el a nagy esélyesek között. Azóta viszont nagyot fordult vele a világ, hiszen két verseny alatt mindössze két pontot sikerült összehoznia, ami egy bokszutca bakinak, és persze a gyengélkedő McLarennek volt köszönhető. A 2009-es bajnok azonban biztos benne, hogy Kínára jelentősen összekapja magát a wokingi csapat, és nem titkolt célja, hogy megkezdje a felzárkózást a vb címért zajló küzdelemben. Button nem beszél a levegőbe, hiszen a McLarennél az elmúlt három hétben éjt nappallá téve dolgoztak a problémák megoldásán, így számos fejlesztéssel érkeznek a szezon harmadik állomására. Jenson új csapattársa, Sergio Pérez is nagyon szeretne már bizonyítani, és persze ezt leginkább egy győzelemmel tehetné meg, ám a bukmékerek erre még fele annyi esélyt sem látnak, mint Button diadalára. A brit pilóta egyébként első mclarenes évében, 2010-ben aratott győzelmet Kínában.  

Sergio Pérez, Adrian Sutil - 50,00

A McLaren mexikói tehetségét a Force India versenyzőinek szintjére sorolják, hiszen az egy év kihagyás után visszatérő Sutil ugyanúgy 50-es szorzót kapott, míg skót csapattársa 65-ös odds-szal indulhat a győzelemért. Bár a Force India malajziai hétvégéje egy új típusú kerékanya miatt meglehetősen kiábrándítóan zárult, ettől függetlenül eddig mindkét versenyhétvégén erős formát mutattak, mind a melbourne-i hűvösebb időjárási körülmények között, mind pedig a sepangi hőségben. Sutilnak ugyan nem tartozik a kedvencei közé a sanghaji aszfaltcsík, ugyanakkor biztos benne, hogy száraz időben most is erős teljesítményre lesz képes. Érdekesség, hogy eddig még Pérez, Di Resta és Sutil sem tudott pontot gyűjteni ezen a pályán.

000 facebook_banner.jpg

Nico Hülkenberg és a többiek...

A pontgyűjtés még Hülkenbergnek sem sikerült Kínában, és valószínűleg a csábító 100-as szorzóval most sem érdemes szemeznünk. Mindenesetre a Sauber német pilótája éppen kétszer annyira számít favoritnak, mint újonc csapattársa, Esteban Gutierrez, aki Pastor Maldonado (Williams) és Daniel Ricciardo (Toro Rosso) 150-es oddsa után egy 200-as szorzóval vezeti az idei újonc listát. Gutierrez után Jean-Eric Vergne és Valtteri Bottas áll 250-es szorzóval, majd nem nagy meglepetésre a Marussia (500-as odds) és a Caterham (750-es odds) pilótái zárják a sort. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 sanghaj kínai nagydíj formula-1