2013. ápr 18.

F1 Alonso 11.000 rajongói kérdésből válogatott (2. rész)

írta: FormaNet
F1 Alonso 11.000 rajongói kérdésből válogatott (2. rész)

Mióta elindította Twitter oldalát, Fernando Alonso immár negyedik alkalommal válaszol érdekesebbnél érdekesebb rajongói kérdésekre. A spanyol bajnoktól most is a Twitteren keresztül lehetett kérdezni, és saját bevallása szerint is kissé kétségbeesett, amikor meglátta, hogy egy óra alatt 3450 kérdést kapott, majd szűk két nap alatt majdnem 11 ezer kérdés érkezett hozzá a világ minden tájáról. Ezekből persze nagyon sok egyforma vagy hasonló volt, így legérdekesebb kérdéseket Alonso hivatalos weboldalán gyűjtötte össze, és az első részben a Formula-1-gyel kapcsolatos válaszok kaptak helyet, most pedig a magánszférára vonatkozó válaszait is olvashatjuk.

fernando alonso_3.jpg

 

Első rész itt olvasható

Mi a legjobb gyerekkori emléked?

FA: Legjobb emlékeim az iskolás időszakomból vannak. Amikor a szünetekben fociztunk a barátokkal, vagy születésnapi partik a családdal és barátokkal, és a karácsony…

Mi jelenti számodra a boldogságot?

FA: Számomra a családom jóléte jelenti a boldogságot. Fontos számomra, hogy boldogok és egészségesek legyenek, és élvezek minden egyes velük töltött napot. A versenyek elégedettséggel tölthetnek el a jól végzett munka eredményeként, vagy ellenkező esetben éppen csalódás lehet. De a valódi boldogság számomra a munkámon kívül van.

Mi fontosabb az életedben, a család vagy a munka?

FA: Egy százas skálán 99 százalékban a család, és egy százalékban a munka. Teljes odaadással végzem a munkámat, és megpróbálom a lehető legjobban helyt állni, de a család mindig az első helyen van, és mindig abszolút elsőbbséget élvez.

Melyik országban fizetsz adót?

FA: Imádom ezt a kérdést! Mindig felteszik. Mint ahogy bárki más, abban az országban adózok, ahol élek. Évek óta körbe körbe utazom a világot, kis korom óta dolgozom, most pedig itt vagyok, tökéletes eredményekkel. Köszönöm a kérdést!

Tudod már nagyjából, hogy mikorra készül el Asturiában a gokart pályád és múzeumod?

FA: Ez egy olyan dolog, ami nem csak tőlem és a munkatársaimtól függ. Amit lehetett, azt megtettük, a munkálatokat már elvégeztük. Hamarosan minden elkészül. Sok mindent végig kell gondolnunk, mert szeretnénk mindenkivel megosztani a sportkarrieremet, és erre sosem volt még ilyen lehetőség. Az alapítvány (Alonso alapítványa - a szerk.) sokat dolgozik ezen, és megállapodást kötöttünk, a Canal de Isabellel (egy spanyol állami vállalat- a szerk.), és az év vége felé Madridban kezdetét veszi egy kiállítás, ahol sok olyan autó lesz bemutatva, amit eddig vezettem: az első gokartomtól kezdve az F1-es autókig. Mindemellett trófeáim, sisakjaim, cipőim és kesztyűim is láthatók lesznek. Még az első felszerelésem is, amit édesanyám vart nekem az első versenyemre, amikor 3 éves voltam. Lesznek még gyerekeknek szóló közlekedésbiztonsági rendezvények, és remélem mindenkinek tetszik majd. Végül is a támogatásotok nélkül egyik győzelmem sem lett volna annyira örömteli, így ez a kiállítás a legjobb módja annak, hogy köszönetet mondjak.

Hány órát sportolsz egy héten?

FA: Amikor versenyhét van, akkor általában öt órát, mellette pedig természetesen vannak a szabadedzések, az időmérő, majd a futam. Amikor otthon vagyok, akkor egy héten nagyjából 15-20 órát sportolok.

Nézed az NBA-t? Melyik klub a favoritod?

FA: Igen, szeretem a kosárlabdát úgy mint rajongó, és mint játékos is. Hébe-hóba szoktam játszani. Szeretem az NBA-t, és sok éjszakát töltöttem már ébren, hogy megnézzem a meccseseket. Kedvenc Csapat? A Los Angeles Lakers.

Mit éreztél, amikor csapatot váltottál, és a Megane helyett kaptál egy Ferrarit?

FA: Hát ... A Renault nem adott nekem autót, és nem kaptam Ferrarit sem. Igaz, hogy néha pár hétre kapunk egy-egy kocsit, éppen azt a márkát ami megjelenik, de minden autót, ami a garázsomban áll,  ki kellett fizetnem.

Utcai autók közül melyik az, ami leginkább lenyűgöz?

FA: A LaFerrari. Ez egy igazán látványos autó, és őszintén hiszem, hogy ez sokáig így fog maradni, legalábbis addig, amíg fel nem tűnik a piacon egy hasonló tulajdonságokkal felruházott autó.

Tesztelted már a LaFerrarit? Milyen érzés volt vezetni?

FA: Igen, részt vettem az autó fejlesztésében, és adtam néhány irányvonalat, amit végül adoptáltak. Mindemellett a tervező csapatban van az egyik legjobb barátom, szóval már az első naptól kezdve követtem ezt a projektet.

Ha a Formula-1 helyszíneiből kellene választanod egy országot ahol szívesen élnél, melyiket választanád?

FA: Japánba nagyon szeretek ellátogatni, de ha nem élhetnék Spanyolországban, akkor Olaszországot választanám. Ez hasonlít leginkább Spanyolországhoz.

Asturias kivételével hol szoktál üdülni Spanyolországban?

FA: Asturias mindig a listám tetején szerepel, ez nem is kérdés! De a szerintem a Kanári-szigetek is egy ideális hely.

Milyen nyelveken beszélsz?

FA: Spanyolul, olaszul, angolul és franciául. És oroszul is egyre jobban!

Mi a kedvenc zenéd, filmed és sorozatod?

FA: Sorozat: Lost , film: Hannibal , zene: leginkább a pop és a spanyol zene.

Mekkora a nyakad?

FA: Hehehe ... Nem te vagy az első, aki ezt megkérdezi. 41 cm átmérőjű.

Hol találsz akkora méretű sapkákat?

FA: Minden boltban! Ez mindig zűrzavart okoz, ami nagyon vicces! Meg kell látni a dolgok humoros oldalát. A sisak és a sapka méretem egyébként M-es, és általában kisebb, mint a csapattársamé.

Milyen méretű ruhákat viselsz?

FA: 42-es cipőt hordok, ami az ingeket, pólókat illeti, a méretem M-es.

Melyik a kedvenc pizzád? És hol etted a világ legjobb pizzáját?

FA: Hmmm ... talán az egyszerű, nem túl sok összetevőből álló, mint például a Margarita, vagy a szimpla sonkás. Úgy emlékszem, hogy a világ legjobb pizzáját Monzában ettem egy étteremben, ahová szoktunk járni.

Nem unalmas, mindig szállodákban aludni?

FA: Talán a Formula-1 az a sport, mely a világ legkülönbözőbb helyein megfordul. Repülőgépek, szállodák, várótermek, transzferek ... Talán ez a legfárasztóbb és legrosszabb oldala az F1-nek, de már megszoktam, és jól elvagyok vele.

Minden évben ugyanabban a szállodában szállsz meg minden egyes helyszínen?

FA: Általában igen. Ez a 12. szezonom, ugyanazokban a szállodákban, és sokszor ugyanazokban a szobákban…

Mindig te kezeled a közösségi oldaladat?

FA: Igen, persze, mindig én kezelem ezeket. Ezt már számtalanszor el is mondtam. Szerintem elég nagy ostobaság lenne ha egy csomó időt eltöltenék különböző események fotózására, majd a képeket odaadnám egy másik személynek, hogy posztolja ki. Persze olykor megkérek valakit a környezetemből, hogy készítsen pillanatfelvételeket - nyilván kerékpározás vagy futás közben nem én fotózok. Amikor elindítottam a Twitter és a Facebook oldalamat, akkor az volt a célom, hogy közelebb kerülhessek hozzátok, és mindig a valós dolgokat kapjátok meg arról, hogy éppen hol vagyok, mit csinálok, és én is megkapjam az üzeneteiteket.

Három jelzővel hogyan jellemeznéd twitteres kalandodat?

FA: Három jelző azt hiszem nem elég. Remélem, válaszolok a kérdésedre ha azt mondom, hogy szerintem ez egy tökéletes csatorna számomra, hogy közvetlenül kommunikálhassak a rajongóimmal, illetve arra is lehetőséget ad, hogy „meghallgassam” őket, ami nagyon fontos.

Mit gondolsz Robert Kubica jövőjéről?

FA: Remélem, hogy Robert jövője fantasztikus lesz. Súlyos balesete után most újra vezet,ami mutatja, hogy mennyire erős személyiség. Remélhetőleg hamarosan újra látni fogjuk őt az F1-ben! Megérdemli, és élő példája a harcnak és az akadályok leküzdésének.

000 facebook_banner.jpg

Jelenleg barátságosabb a viszony közted és Lewis Hamilton között, mint amikor csapattársak voltatok, vagy mindig is ugyanolyan volt a kapcsolatotok?

FA: Köztem és Lewis között mindig is hasonló volt a kapcsolat: tisztelet és szívélyesség jellemzi.

Tartod a kapcsolatot olyan versenyzőkkel, akikkel más szériában versenyeztél együtt?

FA: Általában igen. Van akikkel jobban, míg másokkal úgy átlagosan. De mindenkivel kapcsolatban vagyok, különösen azokkal, akikkel egy csapatban versenyeztem.

Voltak olyan döntéseid eddigi karriered során, amiket megbántál?

FA: Az az igazság, hogy nincs ilyen. Szerencsére, minden döntésemről kiderült, hogy helyes volt. Néhányszor ugyan kicsit később, de nem érzem, hogy hibákat követtem volna el. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 fernando alonso formula-1