2013. ápr 18.

F1 Tudtad ezt a Bahreini Nagydíjról?

írta: FormaNet
F1 Tudtad ezt a Bahreini Nagydíjról?

A McLaren még sosem ünnepelhetett Bahreinben futamgyőzelmet, a Ferrari viszont annál többször. Fernando Alonso, Felipe Massa és Kimi Räikkönen is nagyon sikeres ezen a versenypályán, bár ez utóbbi még sosem nyert itt futamot. Nico Rosberg debütáló F1-es futamát itt teljesítette, és rögtön a verseny leggyorsabb körét megfutotta, mellyel egy rekordot is beállított, és ezt a mai napig tartja. Robert Kubica itt szerezte meg első - és egyetlen - rajtelsőségét a BMW-Sauber színeiben…További érdekességek a Formula-1 hivatalos weboldalának sorozatából.

bahrain circuit_1.jpg

- A Bahrain Nagydíjat hagyományosan áprilisban rendezik, de az eddigi nyolc alkalomból kétszer, 2006-ban és 2010-ben márciusban adott otthont a száguldó cirkusznak, és mindkettő szezonnyitó volt.

- Az első Bahreini Nagydíjat 2004-ben Michael Schumacher és a Ferrari uralta. A német a pole-ból indult, a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, majd megnyerte az 57 körös futamot, míg csapattársa, Rubens Barrichello a második helyen ért célba.

- Konstruktőrök között a Ferrari a legsikeresebb Bahreinben, miután négy futamgyőzelmet és további öt dobogós helyezést tudhat magáénak a legendás istálló. 

- A McLaren azonban még sosem nyert ezen a helyszínen. A jelenlegi versenynaptárból nem sok olyan pálya van a wokingiak statisztikájában, ahol eddig még egyetlen egy győzelmet sem húztak be. Bahrein mellett mindössze két fiatal létesítmény hiányzik a McLaren győzelmi listájáról - az indiai és a dél-koreai.   

Bahrain_2006_podium.jpg- Pilóták közül Fernando Alonso három futamgyőzelmével a legsikeresebb Szahírban, bár Kimi Räikkönen nem kevesebb, mint öt alkalommal ünnepelhetett itt dobogón, nyerni azonban még nem tudott. Alonso csapattársa, Felipe Massa két versenyt nyert, rajtuk kívül Michael Schumacher, Jenson Button és Sebastian Vettel egy-egy diadallal büszkélkedhet.

- A Bahreini Nagydíjak eddigi történelme során a legtöbb kört (102) Massa töltötte az élen. A második és harmadik helyen Alonso és Vettel áll, 96 és 95 körrel.

- Bahrein számos versenyző pályafutásában számít mérföldkőnek. Nico Rosberg első nagydíját itt futotta 2006-ban (a Williams-Cosworth-szal), és ugyanezen a napon a verseny leggyorsabb köre is az ő neve mellé került, ezzel pedig ebben a statisztikában rekorder lett, mégpedig a legfiatalabb pilóta, aki a leggyorsabb kört jegyezhette egy nagydíjon. Ezt a rekordot (20 év, 8 hónap, 13 nap) egyébként még a mai napig is Rosberg tartja.

Pedro de la Rosa és Jarno Trulli is a szahíri futamok egyikén futotta meg F1-es pályafutásának első (és egyben utolsó) leggyorsabb körét. Robert Kubica itt szerezte meg egyetlen F1-es rajtelsőségét még 2008-ban, a BMW-Sauberrel. A Lotus versenyzője, Romain Grosjean tavaly itt ünnepelhette első Formula-1-es dobogós helyezését, míg csapattársa, Räikkönen még 2008-ban 50. F1-es dobogós eredményének örülhetett Bahreinben. A Jégember akkori márkatársa, Felipe Massa mögött a második helyen ért célba, míg a pole-ból rajtoló Kubica harmadik lett.

- 2010-ben, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon öt versenyző is debütált a szériában: Nico Hülkenberg, Vitalij Petrov, Karun Chandhok, Bruno Senna és Lucas di Grassi. Ugyanezen a versenyen három új csapatot is köszönthetett a közönség: Lotus Racing (jelenleg Caterham), Virgin (jelenleg Marussia) és a HRT.

- A jelenleg is használt 5.4 kilométeres pályán hét alkalommal versenyzett a mezőny, egyszer (2010-ben) pedig egy hosszított, 6.2 kilométeres pálya fogadta a szériát, ám ez utóbbi verzió nem nyerte el a csapatok és versenyzőik tetszését.

- A körrekordot Michael Schumacher tartja, aki 2004-ben a Ferrarival 1:30.252-es köridőt produkált a szahíri versenypályán.

BahrainGP-2012.jpg- Az eddigi nyolc nagydíjból négyszer az a versenyző nyert, aki a pole-ból indult. Legutóbb éppen tavaly Sebastian Vettel, előtte pedig 2007-ben Felipe Massa.

- 12.000 tonna követ használtak fel a szahíri versenypálya építésénél. A munkálatok 2002-ben kezdődtek, és 2004 elején fejeződtek be.

- Senki sem nyert még  Bahreini Nagydíjat 20-, vagy annál több másodperces előnnyel.  Eddig a legnagyobb különbséget 2010-ben Fernando Alonso tudta kiautózni. A futamgyőztes spanyol akkor a második helyen befutó csapattársa, Felipe Massa előtt 16.099 másodperccel szelte át a célvonalat. A legkisebb különbség 2006-ban volt, akkor a még renault-s Alonso 1.246 másodperccel előzte meg a Ferrariban ülő Michael Schumachert.

000 facebook_banner.jpg

- Az eddigi bahreini időmérő edzéseken a pole-t és a második rajtkocát érő köridők közötti legnagyobb különbség is ez utóbbi két versenyző nevéhez fűződik. 2005-ben a kvalifikáción Alonso nem kevesebb, mint 0.455 másodperccel verte meg a második leggyorsabb kört autózó Schumachert.

- Az idei újoncok közül eddig csak a williamses Valtteri Bottas vezetett ezen a pályán, mégpedig tavaly a péntek délelőtti szabadedzésen, ahol végül a 14. helyen zárt. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

statisztika forma-1 szahír bahreini nagydíj formula-1