2013. ápr 30.

F1 Ecclestone folytatja az előremenekülést

írta: FormaNet
F1 Ecclestone folytatja az előremenekülést

Tovább folyik a Formula-1 átszervezése, és nem csak műszaki, technikai vonatkozásban, de pénzügyi szerkezetében is jelentős változások várhatók az elkövetkező időszakban. Az F1 tavalyi, sikertelen tőzsdei bevezetése - melyet a tulajdonosok akkor a gazdasági válság kedvezőtlen pénzügyi környezetével indokoltak - továbbra is napirenden van, és a száguldó cirkusz teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone szinte egészen bizonyos abban, hogy idén bevezetik az F1 részvényeit a Szingapúri Tőzsdén. A Fehér lovag a kiscsapatokat is megfenyegette azzal, hogy az általa, a csapatok szériába lépésekor vállalt gazdasági támogatást megvonja, és csak az első tíz alakulat kaphat részesedést a bevételből.

Ecclestone folytatja az előremenekülést.jpg

Az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa és a társtulajdonos CVC Holding csak a kedvező lehetőségre vár ahhoz, hogy végre valóban tőzsdére vigye a Formula-1-et. Abban teljesen egyetértenek, hogy erre még idén, az év második felében sor kerülhet. Az elképzelés először 2011-ben merült fel, ám mindenképpen elgondolkodtató az ötlet előzménye, és az a tény, hogy nem európai tőzsdén próbálják meg értékesíteni a papírokat.

Eközben Németországban

Az F1 tőzsdei bevezetése akkor merült fel először komoly elképzelésként, hogy megszületett az ítélet a Gerhard Gribkovszki ügyben, mely alapján az egykori német bankárt megvesztegetés miatt nyolc és félév börtönre ítélte a német bíróság. Az ügyészek akkor egyértelművé tették, hogy számukra az ügy (az F1 előző eladásakor a részvények csúszópénz ellenében történt alulértékelése) másik kulcsfigurája maga Bernie Ecclestone.

Jelenleg csend van a megvesztegetéssel kapcsolatban, ám az ügyet továbbra sem zárták le, éppen ezért, ismerve a német igazságszolgáltatás állhatatosságát és alaposságát, bármikor fordulat következhet be.

A tőzsdei bevezetés kapcsán a CVC, mint befektető jelentősen csökkentheti a veszteséget, amennyiben negatív fordulatot venne Ecclestone számára a megvesztegetési ügy. A szingapúri bevezetést az ázsiai gazdaság stabilitásával és fizetőképességével indokolták, ám minden bizonnyal jelentős érv lehet az is, hogy az európai bíróságok keze ide már nehezen ér el.

A tavalyi sikertelenség okaként a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat hozták fel (Facebook részvények gyenge szereplése), ám közre játszhatott az is, hogy tavaly még a megvesztegetési botránytól volt hangos a nemzetközi média, ami a részvények árára szintén negatív hatással lehetett volna. Idén azonban csend van.

A napokban Ecclestone a Daily Telegraphnak így nyilatkozott: „Egyetértünk abban, hogy ezt megtegyük. Még ebben az évben megtörténik, és bevezetésre kerül. A CVC akkor kezdhet hozzá, ha minden apró részlet, és darabka összeáll.”

A tavalyi sikertelenség után a CVC azonban mégis értékesítette addigi részvényeinek (67 százalékot birtokolt 2012-ig) egy részét egy kanadai-amerikai befektetői csoportnak, ezzel feladta addigi többségi tulajdonosi helyzetét. Az ügy érdekessége azonban az volt, hogy a konstrukció alapján az új részvényesek egyelőre nem kaptak szavazati jogot, így a döntéseket továbbra is a CVC és maga Ecclestone hozhatja meg.

Bernie Ecclestone eltávolítása a botrány óta folyamatosan a felszínen van, ám úgy tűnik, ez közel sem ennyire egyszerű dolog. A Formula-1 kereskedelmi jogaival kapcsolatos szerződés (a Max Mosley által 100 évre aláírt megállapodás) a fehér lovag személyéhez és családi cégéhez köthető, így minimális részvényhányaddal is sakkban tarthatja az egész szériát. Az új befektetők nagy igyekezettel próbálnának meg belelátni, sőt beleszólni azokba a folyamatokba, és tervekbe, melyek az F1-ben Ecclestone távozása után jöhetnek, ám erről maga az érintett így beszélt:  „Azok az emberek akiket képviselek, a megfelelő emberrel szeretnének együtt dolgozni. Nincs igényük arra, hogy örököst keressenek helyettem.”

A Formula-1 pénzügyi, hatalmi viszonyai tehát továbbra sem egészen világosak, ám a körvonalazódó folyamatok arra utalnak, hogy Bernie Ecclestone gazdaságilag továbbra is igyekszik előre menekülni.

Mindeközben azért a FOM vezérének arra is marad ideje, hogy folytassa az általa kezdeményezett feltételek alapján a szériához csatlakozó, ám azóta terhessé váló kiscsapatok kiszorítását. Kijelentette, hogy az F1 bevételek elosztásakor csupán az első tíz istálló számíthat pénzre, és ezzel egyértelműen nehéz helyzetbe hozza a mezőny utolsó alakulatát.

000 facebook_banner.jpg

A  Daily Telegraph-nak adott interjúban elmondta, hogy a kiscsapatok még az egykori FIA elnök, Max Mosley örökségei, ám ennek a korszaknak vége. A tavaly kivonult HRT-t nem számítva, a 2012-es évben a Marussia az, mely alakulat a 11. helyezett, így őket érinti leginkább a dolog, ráadásul az orosz rajtengedéllyel induló istálló még nem írta alá Ecclestone-nal a kereskedelmi megállapodást (Concorde Egyezmény) sem.

„Nincs kereskedelmi megállapodásuk, mert nincsenek benne az első tízben. Csak az első tíznek fizetünk, ez így lesz. Három éve még másképpen csináltuk, mert Max-szal volt egy megállapodásunk, de mostantól csak az első tíznek fizetünk, és ennyi.”

A dolog pikantériája, hogy idén, az első négy futamot követően a Marussia a Cateham előtt áll, ám Ecclestone bejelentése minden bizonnyal még gyilkosabb harcot eredményezhet a mezőny végén, hiszen 10 millió dolláros nagyságrendről van szó.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 bernie ecclestone formula-1 f1 pénzügyek cvc