2013. máj 07.

F1 Red Bull - McLaren partnerség

írta: FormaNet
F1 Red Bull - McLaren  partnerség

A Red Bull istálló elmúlt három éve az F1 történelmének egyik igazi sikertörténete, ám a technika ördöge a Milton Keynes-i csapat számára is okozott már meleg pillanatokat. Nem egyszer lehettünk szemtanúi olyan jeleneteknek, amikor Sebastian Vettel vagy éppen csapattársa, Mark Webber előkelő helyről, olykor az élről kényszerült kiállni, megbízhatósági problémák miatt. A probléma nem egyszer az autó generátorának meghibásodására volt visszavezethető. Az energiaitalosok az idei évtől az egyik fő riválisuktól, a McLarentől vásárolják az elektronikai alkatrészt.

Red Bull McLaren generátorokkal.jpg

Korábban is voltak találgatások arról, hogy a Red Bull az addigi beszállító, a Magnetti Marelli helyett a wokingiaktól vásárolná az elektronikai rendszer egyik legfontosabb alkatrészét, a generátort, és ez mára  bizonyossá is vált. Nem csoda, hiszen az alkatrészhez köthető technikai problémák mind 2011-ben, mind a tavalyi évben fontos pontoktól, sőt futamgyőzelmektől fosztották meg a regnáló világbajnok istállót, ami megengedhetetlen egy ilyen szoros mezőnyben.

Az istálló már az év elejétől a McLaren rendszerét használja, és az elmúlt négy futam során semmiféle probléma nem jelentkezett, ennek ellenére nem szakították meg a kapcsolatot az előző beszállítóval sem. A Red Bull motorszállítójának, a Renault Sportnak a technikai igazgatója, Rob White megerősítette a hírt, és a szakember elmondta azt is, hogy a McLaren mellett a Magnetti Marelli továbbra is másodlagos generátor beszállítója az energiaitalosoknak.

000 facebook_banner.jpg

„Elfogadhatatlan amennyit szenvedtünk a visszatérő megbízhatósági problémák miatt, az RS27-2012 motorok generátora okán, mely motort egyébként minden csapatunknak szállítottunk.”

„Ahhoz, hogy kezelni tudjuk a technikai és logisztikai kockázatot, két beszállítóval fogunk együtt dolgozni az elektromágneses alkatrész kapcsán, hogy megfelelő generátorokról gondoskodjunk a saját specifikációnkhoz.”

A Renault partnerei közül egyelőre csak a Red Bull döntött a McLaren generátorok alkalmazása mellett, a  Lotus, a Williams és a Caterham még mindig a Magnetti generátorokat használja autóiban.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

renault mclaren forma1 red bull formula-1 f1 generátor Magnetti Marelli