2013. máj 10.

F1 Silverstone-ban aggódnak a Vettel-hatás miatt

írta: FormaNet
F1 Silverstone-ban aggódnak a Vettel-hatás miatt

Még el sem kezdődött a Formula-1 európai szezonja, a Brit Nagydíj szervezői máris aggódnak azért, hogy egy esetleges újabb Vettel dominancia komoly hatással lehet a silverstone-i jegyeladásokra. Szinte természetes, hogy a britek most azért szurkolnak, hogy a McLaren szedje össze magát, és Button az elkövetkező versenyeken végre komoly eredményeket mutasson fel, illetve a Mercedeshez tavaly átigazolt Lewis Hamilton jó szereplése is üzleti szempontként jön számításba a legendás pálya üzemeltetőinél.

Start-of-the-2011-Formula-1-Santander-British-Grand-Prix.jpg

A McLaren brit pilótája, Jenson Button az utolsó világbajnok Sebastian Vettel sikersorozata előtt, ám a 33 éves versenyző az MP4-28 tervezési problémái miatt idén eddig csupán egy ötödik helyezést tud felmutatni, a pontversenyben pedig csak a 10. helyen áll, jelentős (64 pont) lemaradásban az éllovas Vettel mögött. Hamilton két harmadik helye némiképpen kedvezőbb képet fest a mezőny brit pilótáinak helyzetéről, ám a silverstone-i szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy az elkövetkező három futamon jól szerepeljen a két bajnok.

A silverstone-i pálya ügyvezető igazgatója,  Richard Phillips szerdán arról beszélt, hogy a június 30-i versenyre eddig 10 százalékkal kevesebb jegy kelt el elővételben, mint tavaly ilyenkor. 2012-ben a folyamatos felhőszakadás, és ezért a pálya környékének kaotikus állapota ellenére 297 ezer ember látogatott ki a három nap alatt.

„Ha megnézzük az eddigi jegyeladások időszakait…. egy vasárnapi versenyt követően, hétfőn általában jelentősen felfelé ívelt. Ha vasárnap Lewis a dobogón láthatták, akkor ez sokkal nagyobb mértékű volt, mint amikor Vettelt látták a dobogón” –nyilatkozta Richard a Reutersnek.

„Azt hiszem ez az, ami alapvetően iránymutató (az eladások tekintetében), nem pedig Vettel.”

A tavalyi szezonban nézőszám tekintetében az összes futam közül Britannia volt a rekorder - a versenyre vasárnap 127 ezren látogattak ki, ám a pénteki nézőszám is több volt, mint sok olyan helyszínen, ahol nincs akkora hagyománya a Formula-1-nek.

A cirkusz 11 csapatából 8 alakulatnak Angliában van a székhelye, így ezen egyáltalán nem kell csodálkozni. Tovább növelhette a nézőszámot a Brit Nagydíjon az a tény, hogy a futamot megelőző nyolc versenyen hét különböző pilóta állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A korábbi F1-es pilóta, Derek Warwick (aki a silverstone-i pálya tulajdonosának, a British Racing Drivers' Clubnak (BRDC) az elnöke) szintén úgy gondolja, a két brit világbajnok pilóta további eredményei kritikusak lehetnek a brit futam sikere szempontjából.

„Ha tudjuk, hogy Lewis és Jenson úgy érkeznek a futamra, hogy pár győzelem már mögöttük van, masszív emelkedést láthatunk a jegyeladásokban.”

Richard Philips szerint, valószínű, hogy sikerül a fedezetet teljesíteniük (a verseny költségei), de a pályának most arra van szüksége, hogy ezt túlszárnyalja, hogy valamennyi pénzt sikerüljön visszahozni az elmúlt öt évben a pálya felújítására, fejlesztésére fordított 40 millió fontból (62 millió dollár)

A tavalyi ítéletidő felébresztette a szervezőket, és azóta százezreket költöttek a pálya vízelvezetésére, illetve a környező területek, kempingek csatornázására, a parkolókra és az utakra.

000 facebook_banner.jpg

A BRDC ügyvezető elnöke, Stuart Rolt elmondta, továbbra is keresik a befektetőket, mint belföldön, mind pedig külföldön, hogy a folytatni tudják a további fejlesztéseket, azt követően is, hogy tavaly véget ért egy exkluzív megállapodás egy a nyilvánosság számára ismeretlen partnerrel (egyes hírek szerint egy katari érdekeltségű befektető).

„Az emberek továbbra is nagyon pozitívan állnak a hozzánk, és folytatjuk, amit elkezdtünk. A futam nincs veszélyben, és  ha nem találunk befektetőt, az csak lassítja a dolgot.”

Rolt szerint a jelenlegi gazdasági környezet akadályozza a folyamatot, és vannak ütközőpontok az ingatlanfejlesztő és a BRDC között, de reméli idén sikerül végre valamit elérniük ebben a tekintetben is. Erről egyelőre azonban nem árult el részleteket, mint ahogy a potenciális partnerekről sem beszélt az ügyvezető elnök.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 lewis hamilton motorsport silverstone jenson button sebastian vettel formula-1