2013. máj 11.

F1 Sebastian Vettel sértő válasza Alan Jonesnak

írta: FormaNet
F1 Sebastian Vettel sértő válasza Alan Jonesnak

Igen érdekes kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet Spanyolországban a Red Bull háromszoros világbajnoka, Sebastian Vettel. A 25 éves német bajnok csapattársa, Mark Webber honfitársának, Alan Jonesnak intézte megjegyzését, aki a barcelonai futamon, mint egykori Formula-1-es pilóta, a versenybírók munkáját segíti. Vettel korrektséget vár el az 1980-as év világbajnokától, mint ha ez egy versenybírónál nem lenne teljesen természetes.

mark-webber-sebastian-vettel.jpg

Vettel kijelentése nem előzmények nélküli, miután nemrégiben Jones a Webber-Vettel viszony kapcsán igen egyértelmű tanácsot adott honfitársának, Webbernek. Jones szerint Marknak immár úgy kell tekintenie Vettelre,  mint ellenfélre, és így kell folytatnia a versenyzést a Red Bullnál. Az ok természetesen a Sepangban történt incidens.

„Seb már bebizonyította, hogy nem lehet benne megbízni, így innentől kezdve Marknak úgy kell rá tekinteni, mint egy másik ellenségre” – nyilatkozta Jones nemrégiben a Guardiannek.

„Ha Sebnek nem tetszik az ami történik, nem kell aláírnia a szerződést az első helyen. Hasonló tapasztalatom volt nekem is 1981-ben Carlos Reutmannal.”

Alan Jones.jpg

Jones beszélt az idei bajnokság esetleges kimeneteléről is, ám ellentétben a tavalyi szezonnal nem gondolja, hogy idén annyi futamgyőztes lesz, mint volt 2012-ben. Webber azonban esélyesként látja a mezőnyben.

"Ebben a helyzetben azé lesz a cím, aki a legkövetkezetesebb teljesítményt mutatja. Tudjuk jól, hogy Mark elég jó, van egy jó autója, és a teljesítménye is kiegyensúlyozott” – vélekedett az ausztrál világbajnok.

Vettel úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül Jones véleményét, ám talán kissé túllőtt a célon, amikor olyan elvárást fogalmazott meg Barcelonában a bírókat segítő egykori pilóta felé, hogy korrekt bíráskodást vár el tőle. A sértő kijelentés alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy Vettel attól tart, Jones majd a Spanyol Nagydíjon adminisztratív eszközökkel próbálja a regnáló bajnokot hátráltatni, és esetleg nem részesül egyenlő bánásmódban.

„Nem is tudtam, hogy ő is ott lesz. De ha Mr. Jones stewardként fog tevékenykedni, feltételezem, hogy ezt független, semleges módon teszi, és nem várnék semmilyen problémát” – nyilatkozta a német pilóta az Express című lapnak.

Hogy ezzel a kijelentéssel mennyire sikerült Jonest megsérteni, még nem tudható, ám az ilyen, a becsületességet is némileg megkérdőjelező megnyilvánulás méltatlan egy sportembertől.

Vettel a Mercedeshez történő átigazolásával kapcsolatos pletykákra is röviden reagált Barcelonában.

„Meglepődtem, mikor erről olvastam. Nem szoktam sokat olvasni, általában csak a főcímeket, de ez elég vicces volt” – vélekedett Sebastian Vettel.

000 facebook_banner.jpg
FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 motorsport mark webber sebastian vettel spanyol nagydíj formula-1 alan jones