2013. máj 26.

F1 30 év után ismét egy Rosberg ünnepelt győzelmet Monacóban

írta: FormaNet
F1 30 év után ismét egy Rosberg ünnepelt győzelmet Monacóban

Élete negyedik F1-es pole-ja után Nico Rosberg rajt-cél győzelemmel ünnepelhette pályafutása második nagydíj győzelmét, 30 évvel és 11 nappal azután, hogy édesapja, Keke Rosberg regnáló bajnokként megnyerte a Monacói Nagydíjat a Williams Ford-Cosworth-szal. A német versenyzőnek jó néhány újraindításnál kellett észnél lennie, de végül a teljes 78 kör alatt senki nem veszélyeztette igazán elsőségét. Csapattársa, Lewis Hamilton azonban az első bokszkiállásnál pozíciót vesztett mindkét Red Bull-lal szemben, így Sebastian Vettel és Mark Webber ünnepelhetett még dobogós eredményt. A monacói vonatozásba egyébként egy-két baleset utáni-, biztonsági autó mögött összetorlódott mezőny helyezkedése, valamint Sergio Pérez vakmerősége hozott némi látványt. 

rosberg monaco.JPG

A Spanyol Nagydíj után, Monacóban is a Mercedes két autója bérelt ki az első sort Nico Rosberg és Lewis Hamilton sorrendben, mögöttük pedig a két Red Bull sorakozott fel közvetlen riválisként. A rajtnál Sebastian Vettel jól rugaszkodott el, ám a két Mercedes eléggé összezárt ahhoz, hogy a német maradjon a kiinduló helyén. A top10-ben sem történt sok változás, mindössze a kilencedik rajtkockából induló Jenson Button fogott egy pozíciót, Adrian Sutillal szemben. Kicsivel később Button csapattársát is megelőzte, miután nem hagyta szó nélkül a csapatrádión, hogy Pérez kanyarlevágással szerzett előnyt vele szemben.

Kisebb koccanások nem hiányoztak a rajt utáni helyezkedésnél Pastor Maldonado és Giedo van Der Garde egy első légterelőért volt kénytelen visszatérni csapatához, illetve a Loews kanyarban Sutil koccant egy McLarennel, de mindenki folytatni tudta útját. Az első kiesőre a 9. körig kellett várni, akkor Charles Pic Caterhamje lassult le, majd füstölni kezdett. A bemelegítő kör előtt beragadt Jules Bianchit is vissza kellett tolni a bokszba még az indítás előtt, de a francia el tudott rajtolni Marussiájával.

Izgalmak szempontjából  Monacói futam egyértelműen nem lesz kikiáltva az év versenyének, és ez már az első néhány kör után látható volt. A pilóták gumikímélős üzemmódra kapcsoltak, és bár a start után Vettel néhány kanyar erejéig támadta Hamiltont, de csakhamar beállít egy tisztes távolság minden élmenők között.  Az első kerékcserék előtt Rosberg, Hamilton, Vettel  Webber, Räikkönen, Alonso, Button, Pérez, Sutil és Vergne volt a pontszerzők sorrendje.

Arctica sportnapszemüveg

A mezőny hátsó régiójában azért néha akadt egy kis izgalom, többek között a szombaton pórul járt Felipe Massa és Paul di Resta felzárkózásának köszönhetően. A Ferrari brazilja azonban nem sokáig jutott a menetelésben, ugyanis a 30. körben egy az egyben lemásolta tegnapi balesetét, és második kiesőként, a pálya szélén fejezte be a monacói hétvégét. Az ütközés után Massa ugyan sértetlenül szállt ki az összetört Ferrariból, de a nyakát fájlalta, és előbb a pálya orvosi központjába száll, majd további rutinvizsgálatokra MonteCarlo kórházába szállították. A brazil szombat délelőtti, és a versenyen történt ütközése kívülről szinte ugyanolyan volt, ám némi különbség mégiscsak volt a kettő között. A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry ugyanis a verseny után elárulta, hogy a harmadik szabadedzésen vezetői hiba történt, a futamon azonban technikai gondok okozták Massa balesetét. A pontos okokat a következő napokban vizsgálja ki a csapat szakember gárdája. 

A pályán közben a versenyirányítás beküldte a biztonsági autót, és az időközben már megkezdődő kerékcserék sora így mindenkinél lezajlott. A top pilóták közül elsőként Webber állt ki kerékcserére és váltott lágy gumikra, majd a többiek is követték az ausztrál példáját. A bokszkiállás hozott egy kis átrendeződést – miközben Rosberg megtartotta vezető helyét, csapattársa két helyet bukott a Red Bullokkal szemben, mögöttük pedig maradt Raikkönen, Alonso, Button, Pérez, Sutil és Vergne a top10 sorrendje. 

A 38. kör végén a SafetyCar magára hagyta a mezőnyt, és a vonatozást megelégelő Pérez végre szolgáltatott néhány izgalmas pillanatot. A biztonsági fázist követően az élmenőnek sikerült kicsit meglépnie Vettel elől, miközben Hamilton egy kis ideig nyomás alatt tudta tartani Webbert, Alonso pedig ugyanezt tette Räikkönennel, előzni azonban egyikük sem tudott. Nem úgy a mögöttük lévő McLaren mexikói versenyzője, aki a feltorlódott sorban egy nagyszerű kifékezéssel lepte meg rutinos kollégáját az alagút végén, majd a következő körben ugyanezt meglépte az előtte álló Alonsóval is, ám a spanyol egy kisebb kanyarlevágással ki tudta védeni a támadást. Bár a Alonso szerint ezzel csak el akarta kerülni az ütközést, de később ezért a manőverért oda kellett ajándékoznia Péreznek a hatodik helyet. Azért később, mert kettőjük incidensével egy időben hátrébb egy nagy baleset történt, ami miatt piros zászlóval leintették a futamot. Max Chilton a Maldonadót kente fel a falra a Tabac kanyarnál, aminek következtében a Williams lebontotta a biztonsági palánkot. A Marussia is megsérült, de a megszakítás után Chilton folytatni tudta a futamot, a versenybírók viszont bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották az incidens miatt. Maldonadónak enyhe agyrázkódáson kívül nem történt baja. 

 A bő húsz perces szünetben mindenki szabadon cserélhetett gumikat, majd az indítás után Alonso hatodik helyét átadta Péreznek. A mexikói vérszemet kapott, és nem sokkal később az 5. helyen haladó Räikkönent kergette ki a ugyanott, ahol Alonsót is. A finn a csapatrádión nemes egyszerűséggel leidiótázta a McLaren megkergült versenyzőjét, aki egyébként ez utóbbi támadásánál szintén levágta a kanyart Kimivel együtt, így senki nem került előnybe, azaz ezt az esetet nem vizsgálták a stewardok. Pérez mellett Adrian Sutil is nagy lendületet kapott, ám ő más előzésre használható helyet talált magának, mégpedig a Loews fordulóját. A force indiás előbb Buttont majd Alonsót is ebben a hajtűben előzte meg, és vette üldözőbe Pérezt. 

000 facebook_banner.jpg

A 68. körben újabb biztonsági autós fázis következett, ezúttal Romain Grosjean volt a hunyó, aki az alagút után hátulról felmászott Daniel Ricciardo Toro Rossójára. A franciát természetesen a leintés után vizsgálta a versenybíróság, és végül nem maradt büntetlenül az eset. Grosjean a következő helyszínen, Kanadában 10 rajthelyes büntetéssel várhatja a vasárnapi futamot.

Rosberg négy másodperces előnye ismét lenullázódott, és az újabb összerázódás a verseny utolsó néhány körére is tartogatott kisebb izgalmakat, igaz nem az élen.

 A 69. körben Pérez és Räikkönen újra összecsapott, aminek kisebb ütközés lett a vége. A Lotus defektet kapott, míg a McLaren talán kissé meggondolatlan pilótája sérült légterelővel pár körrel később feladta a futamot. 

Az első négy hely a leintésig változatlan maradt, Sutil megörökölte az ötödik helyet, a német mögött pedig az időközben Alonsót megelőző Button ért célba hatodikként. A Ferrari spanyolja csak a hetedik lett, az utolsó három pontszerző pedig Vergne, Di Resta és Räikkönen volt. A finn bajnok a kényszer kerékcsere után, az utolsó körben még meg tudta előzni az egy pontért autózó Nico Hülkenberget, és ezzel a helyezéssel tovább tudta folytatni remek, immár 23 verseny óta tartó pontszerző sorozatát, bár valószínűleg ez egyáltalán nem vigasztalja. Egy ideig egyébként 10. helye sem volt biztos, mert az egyik biztonsági autós fázis alatt gyorsan hajtott, és a leintést követően őt is beidézték a stewardok. Végül a finn megúszta egy megrovással. 

A verseny leggyorsabb körét Vettel futotta meg, és nem mellesleg a bajnoki pontversenyben is igen jól járt, hiszen közvetlen riválisai jócskán mögötte végeztek, így kicsit elhúzhatott az összetettben. 

A Monacói Nagydíj eredménye: 

      Versenyző              Csapat

 1.  Nico Rosberg             Mercedes

 2.  Sebastian Vettel        Red Bull-Renault

3.  Mark Webber             Red Bull-Renault

4.  Lewis Hamilton          Mercedes

5.  Adrian Sutil               Force India-Mercedes

6.  Jenson Button           McLaren-Mercedes

 7.  Fernando Alonso       Ferrari

8. Jean-Eric-Vergne       Toro Rosso-Ferrari

9.  Paul di Resta            Force India-Mercedes

10.  Kimi Räikkönen       Lotus-Renault

11.  Nico Hülkenberg     Sauber-Ferrari

12.  Valtteri Bottas         Williams-Renault

13. Esteban Gutierrez      Sauber-Ferrari

14.  Max  Chilton            Marussia-Cosworth

15.  Giedo van der Garde  Caterham-Renault

Kiesők:

Perez          McLaren-Mercedes

Grosjean       Lotus-Renault

Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari

Bianchi        Marussia-Cosworth

Maldonado      Williams-Renault

Massa          Ferrari

Pic            Caterham-Renault

 Világbajnokság állása

1.  Vettel        107                            1.  Red Bull-Renault          164

2.  Raikkonen      86                         2.  Ferrari                         123

3.  Alonso         78                            3.  Lotus-Renault             112

4.  Hamilton       62                           4.  Mercedes                    109

5.  Webber         57                           5.  Force India-Mercedes    44

6.  Rosberg        47                           6.  McLaren-Mercedes        37

7.  Massa          45                            7.  Toro Rosso-Ferrari        12

8.  Di Resta       28                            8.  Sauber-Ferrari                5

9.  Grosjean       26

10.  Button         25

11.  Sutil          16

12.  Perez          12

13.  Ricciardo       7

14.  Hülkenberg      5

5.  Vergne          5

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes forma-1 rosberg monacói nagydíj formula-1