2013. jún 05.

F1 Ecclestone: Az probléma lenne, ha bebörtönöznének

írta: FormaNet
F1 Ecclestone: Az probléma lenne, ha bebörtönöznének

A Formula-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone eddig meglehetősen cinikus és kitérő válaszokat adott azokra a kérdésekre, melyek arra irányultak, hogy a Gribkowsky megvesztegetési ügy mennyire érintheti őt személy szerint, de az tagadhatatlan, hogy a kommunikáció ellenére igen komolyan foglalkoztatja az esetleges vád a fehér lovagot. A napokban maga Ecclestone is elismerte, az F1 számára is komoly gondot jelentene, ha a várható meggyanúsítás, és az eljárás következtében elmarasztaló ítélet születne ellene.

Ecclestone és Todt.jpg

Nemrégiben a német Süddeutschen Zeitung arról számolt be, hogy végéhez közeledik a német ügyészség Ecclestone ellen indított vizsgálata, és annak alapján rövidesen a vádlottak padjára kerülhet az F1 vezére (erről itt olvashattok)

Úgy tűnik, mostanra Ecclestone is komolyan veszi az ügyet, de úgy véli, egy vádemelés nem jelentené azonnal azt, hogy veszélybe kerül az F1-ben jelenleg betöltött pozíciója. Erről az F1 többségi tulajdonosa, a CVC igazgatótanácsa is biztosította a fehér lovagot, ám egy ilyen vádemelés hatalmas presztízsveszteséggel járna a sportra nézve. A legfőbb gond azonban, hogy jelenleg nincs olyan utód, aki 100 százalékosan tudná helyettesíteni a 82 éves üzletembert, ráadásul a Formula-1 tőzsdei bevezetésének sikeressége is megkérdőjeleződne egy ilyen jogi helyzetben.

Arctica sportnapszemüveg

Egyelőre azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt is kiáll Ecclestone mellett.

„Minden joga megvan a munkához, és azt nagyon jól végzi. Továbbra is a CVC munkavállalója, így a döntés is az övék” – nyilatkozta a napokban Todt.

Mindazonáltal Ecclestone-nak jelenleg nincs olyan helyettese, aki azonnal beléphetne a helyére, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben újból előtérbe került néhány név az F1-es paddockban.

Az egyik lehetséges helyettesként emlegették a  Sainsbury brit szupermarket lánc vezetőjét, Justin Kinget, ám Bernie Ecclestone a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva elutasította, hogy King lenne a megfelelő helyettese.

„Azok az emberek, akik ezt akarják, ha feljönnének a fedélzetre már nem is annyira akarnák ezt a csillagot” –vélekedett a 82 éves F1 vezető.

King elutasítása ellenére azonban Ecclestone látszólag nyitott arra, hogy megtalálják a megfelelő helyettesét.

„Ha valaki olyan jönne, akiről úgy gondolom, hogy jó munkát végezhet, azt üdvözlöm a fedélzeten. Sok embert javasoltak már, de ezekről nem gondolom, hogy olyanok lennének, akik képesek olyan dolgokat tenni, mint én.”

000 facebook_banner.jpg

A FOM vezére továbbra is úgy gondolja, az esetleges korrupciós vád nem veszélyezteti a munkáját.

„A CVC nem aggódik az engem ért vád miatt, a probléma az lenne, ha bebörtönöznének. Ezt lazán kezelik. Nem esnek pánikba.”

Arról azonban Ecclestone-nek sincs kétsége, hogy egy ilyen, az F1 elsőszámú vezetőjét érintő jogi helyzet károsan befolyásolhatja a Formula-1 tervezett tőzsdei bevezetését.

„Butaság lenne egy ilyen üzletbe belemenni (részvényvásárlás), mert senki sem szeretne egyetlen problémás kérdést sem” – ismerte el Bernie Ecclestone a jelenlegi kényelmetlen helyzet egyik mellékhatását.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 fia motorsport megvesztegetés bernie ecclestone fom formula-1