2013. jún 07.

F1 Alonso volt a pénteki nap legjobbja Kanadában

írta: FormaNet
F1 Alonso volt a pénteki nap legjobbja Kanadában

Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén, amely a délelőttihez képest már sokkal barátságosabb körülmények között zajlott. Lewis Hamilton hajszállal maradt el ferraris riválisától, a harmadik helyet pedig Romain Grosjean szerezte meg. 

 Fernando-Alonso_1.jpg

A délelőttihez képest sokkal kedvezőbb pályaviszonyok fogadták a csapatokat a második, 90 perces edzésen. A pilóták végre kipróbálhatták a Pirelli által tesztelés céljából hozott új, közepes keverékeit, melyből a pénteki napra 2-2 szettet kaptak az istállók. A versenyhétvégén  egyébként a szuperlágy és a közepes abroncsok állnak munkába.

Az első gyakorláson csak az utolsó percekben kerültek elő a slick gumik, így délután a száraz pályán bőven volt munkája a mezőnynek. A 3. percben Esteban Gutierez Sauberje nyitott 1:21-gyel,  a következő pillanatban Kimi Räikkönen 1:19.090-re, majd Mark Webber 1.18-ra szorította le a lécet, és egy percen belül máris 12 pilóta iratkozott fel a tabellára.  A mezőny nagy része az új, tesztgumikon kezdett.

Negyed óra elteltével az első kilenc pilóta neve mellett már 1:16-os idők sorakoztak. Ekkor Di Resta, Massa és Webber bérelte ki az első három helyet, majd a brazil helyet cserélt force indiás versenytársával, de nem sokáig élvezhette királyságát. A mezőnyből elsőként Lewis Hamilton szakította át az 1:16-os határt, és 1:15.702-es idővel vette át a vezetést, majd tovább faragott 1:15.620-ra,miközben csapattársa, Nico Rosberg felugrott Massa mögé, az eddig meglepően jól teljesítő Di Resta  pedig Hamilton mögé.

Elsőként Giedo van der Garde és Jean-Eric Vergne hajtott ki szuperlágy gumikon, de csakhamar már a Red Bullok is az opciós gumikon ugrottak az élre.

Több kicsúszás is történt a néhol még vizes aszfalton: A 10-es kanyarban többen is hibáztak, Hamilton a hajtűkanyarban sokalt be, majd Alonso majdnem meglátogatta a híres-hírhedt Bajnokok Falát, és Webber is megforgott az egyik kanyarban.

Relax napszemüveg

Miután egyre többen váltottak a lágyabb keverékekre, az élen is folyamatosan változott a sorrend. Harminc perccel a leintés előtt Alonso, Hamilton, Grosjean trió bérelte ki a legjobb helyeket, ám hármójuk közül a Lotus francia versenyzője még a közepes abroncsokkal futott egy nagyon ígéretes kört, mindössze 0.265-tel maradt el a Ferrari spanyoljától, aki persze már a gyorsabb Pirelliken rótta köreit.

Az edzés utolsó harmadában megkezdődtek a szokásos hosszabb etapok, és a top pilóták rendre 1:19, 1:20-as, később 1:18-as köridőket produkáltak még mindig a szuperlágy gumikon. Egyedül Grosjean, és a McLarenek tartottak ki a közepes keverékek mellett. A nap végére néhány csepp eső újra megjelent a pályán, de ez már nem befolyásolta a megkezdett programokat. 

Alonso 1:14.848-cal maradt az élen, mögötte egykori csapattársa, Hamilton mindössze egy századdal kapott ki. Grosjean is megtartotta harmadik helyét, a következő trió Webber, Rosberg és Massa volt, a top10 hátsó részét pedig Vettel, Sutil, Button és Ricciardo alkotta. Buttonnak váltóproblémák miatt kicsit korábban véget ért az edzés, de biztató jel lehet, hogy a közepes gumikkal csak hat tizeddel maradt el az élen záró kétszeres világbajnoktól. 

000 facebook_banner.jpg

Második szabadedzés eredménye: 

Versenyző                  Csapat                Köridő       Hátrány      Kör

1.  Fernando Alonso      Ferrari                  1m14.818s                    48

2.  Lewis Hamilton       Mercedes               1m14.830s  + 0.012s     45

3.  Romain Grosjean      Lotus-Renault         1m15.083s  + 0.265s    40

4.  Mark Webber          Red Bull-Renault      1m15.212s  + 0.394s    46

5.  Nico Rosberg         Mercedes                 1m15.249s  + 0.431s     46

6.  Felipe Massa         Ferrari                      1m15.254s  + 0.436s     43

7.  Sebastian Vettel     Red Bull-Renault      1m15.280s  + 0.462s      41

8.  Adrian Sutil         Force India-Mercedes  1m15.396s  + 0.578s      43

9.  Jenson Button        McLaren-Mercedes      1m15.422s  + 0.604s   29

10.  Daniel Ricciardo     Toro Rosso-Ferrari      1m15.566s  + 0.748s   38

11.  Kimi Räikkönen       Lotus-Renault            1m15.599s  + 0.781s   35

12.  Sergio Perez         McLaren-Mercedes      1m15.661s  + 0.843s   39

13.  Paul di Resta        Force India-Mercedes   1m15.855s  + 1.037s   22

14.  Pastor Maldonado     Williams-Renault      1m16.319s  + 1.501s   46

15.  Jean-Eric Vergne     Toro Rosso-Ferrari      1m16.351s  + 1.533s  38

16.  Valtteri Bottas      Williams-Renault           1m16.374s  + 1.556s  40

17.  Esteban Gutierrez    Sauber-Ferrari           1m16.475s  + 1.657s  45

18.  Nico Hülkenberg      Sauber-Ferrari           1m16.929s  + 2.111s  35

19.  Jules Bianchi        Marussia-Cosworth       1m17.070s  + 2.252s  41

20.  Charles Pic          Caterham-Renault         1m17.236s  + 2.418s  35

21.  Max Chilton          Marussia-Cosworth        1m17.888s  + 3.070s  45

22.  Giedo van der Garde  Caterham-Renault     1m18.392s  + 3.574s  39

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 fernando alonso szabadedzés montreal formula-1 kanadai nagydíj