F1 Webber volt a leggyorsabb a lerövidített montreáli utolsó edzésen
Javítási munkálatok miatt mindössze 30 percük marad a csapatoknak és versenyzőiknek, hogy elvégezzék az utolsó simításokat az időmérő előtti utolsó szabadedzésen. A vizes pályán többen még ezt a rövid időt sem használták ki teljesen, és például a leintéskor első helyen álló Mark Webber is csak az utolsó pár percre hajtott ki, amikor már fel lehetett rakni a szárazpályás gumikat. Az említésre méltó idők tehát csak az utolsó gyorskörökön születtek meg, Webber mögött Adrian Sutil és Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.
A pénteki naphoz hasonlóan, most is felhős és hűvös idő, illetve vizes pálya fogadta a száguldó cirkusz mezőnyét, de ennél nagyobb probléma volt, hogy az egyébként is csak 60 perces szabadedzés jelentősen megrövidült, mert egy betétfutamon történt baleset miatt javításra szorult a 11-es kanyar védőkorlátja. A versenyirányítás úgy döntött, hogy a csúszás után nem tolják ki az edzés végét, mert akkor a kvalifikáció kezdetét is el kellene tolni, hiszen a szabályok szerint minimum két órának el kell telnie az utolsó szabadedzés vége és az időmérő kezdete között.
A javítási munkák miatt pontosan 30 percük maradt a csapatoknak, hogy felkészüljenek az időmérőre. Pénteken Fernando Alonso volt a leggyorsabb, és a hosszú etapokon is egyértelműen a Ferrarik szerepeltek a legjobban. Az ellenfelek úgy vélik, a Mercedes ismét harcban lesz a pole pozícióért, a futamon pedig a szakértők szerint a maranellói gárda autóinak van a legnagyobb esélye.
Mivel a pálya még meglehetősen vizes volt, így a kezdéskor néhányan nem merték még bevállalni a köztes gumikat, az installációs körök után azonban már el lehetett pakolni az esőgumikat. Arra lehetett számítani, hogy a megkurtított gyakorlás miatt a hátralévő félórában nagy lesz a forgalom a pályán, de nem így lett.
20 perccel a leintés előtt 11 pilóta neve szerepelt a tabellán, a leggyorsabb - 1:24-es - kör pedig Valtteri Bottas jegyezte. A nagy csapatok közül ekkor még csak a két McLaren iratkozott fel a listára, ami a következő 10 percben is csak hárommal bővült. A Mercedesek, a Red Bullok, a Toro Rossók, illetve Di Resta és Alonso hiányzott. Az élen ekkor mindössze két versenyző, a sauberes Esteban Gutierrez, illetve és Felipe Massa neve mellett állt 1:23-as idő.
Néhány perccel a leintés előtt aztán megkezdődött a tűzijáték, ugyanis előkerültek a szuperlágy keverékű, szárazpályás abroncsok. Először Pérez autóján, majd sorra a többiekén is, sőt ekkor immár a hiányzók is kigurultak a garázsból. Massa volt az első, aki 1:23 alatt teljesített egy kört, de pillanatokon belül már Mark Webber 1.17-es köre volt a leggyorsabb. A sorrend természetesen az utolsó másodpercekig változott, végül a Red Bull ausztrál pilótája maradt az élen, mögötte pedig Adrian Sutil és Lewis Hamilton zárt a top3-ban. Alonso és Vettel a negyedik-ötödik helyet kaparintották meg, mögöttük pedig Rosberg, Di Resta, Massa, Button és Räikkönen kapott helyet a legjobb tízben.
Harmadik szabadedzés eredménye:
Versenyző Csapat Köridő Hátrány Kör
1. Mark Webber Red Bull-Renault 1m17.895s 7
2. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m18.248s + 0.353s 8
3. Lewis Hamilton Mercedes 1m18.732s + 0.837s 7
4. Fernando Alonso Ferrari 1m18.977s + 1.082s 10
5. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m19.131s + 1.236s 6
6. Nico Rosberg Mercedes 1m19.457s + 1.562s 7
7. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m19.496s + 1.601s 6
8. Felipe Massa Ferrari 1m19.750s + 1.855s 9
9. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m19.790s + 1.895s 9
10. Kimi Raikkonen Lotus-Renault 1m20.316s + 2.421s 8
11. Romain Grosjean Lotus-Renault 1m20.596s + 2.701s 9
12. Pastor Maldonado Williams-Renault 1m21.035s + 3.140s 12
13. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1m21.364s + 3.469s 7
14. Max Chilton Marussia-Cosworth 1m21.652s + 3.757s 9
15. Nico Hulkenberg Sauber-Ferrari 1m22.021s + 4.126s 14
16. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1m22.720s + 4.825s 15
17. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1m23.058s + 5.163s 7
18. Giedo van der Garde Caterham-Renault 1m23.132s + 5.237s 14
19. Sergio Perez McLaren-Mercedes 1m23.309s + 5.414s 8
20. Charles Pic Caterham-Renault 1m23.620s + 5.725s 12
21. Valtteri Bottas Williams-Renault 1m24.317s + 6.422s 12
22. Jules Bianchi Marussia-Cosworth 1m26.195s + 8.300s 9
FormaNet, Varga Viktória