2013. jún 12.

F1 Mi lett volna ha, Ferrari módra

írta: FormaNet
F1 Mi lett volna ha, Ferrari módra

A Kanadai Nagydíjat Sebastian Vettel senkitől sem zavartatva nyerte meg, ám a Ferrarinál úgy gondolják, a hatodik helyről rajtoló Fernando Alonso komoly kihívója lehetett volna a regnáló bajnoknak, amennyiben a spanyol az első sorból indult volna. Ehhez azonban nem árt majd az időmérős teljesítményen javítania a maranellói gárdának.

Alonso Kanada.jpg

Alonso valóban remek versenyt futott a montreali pályán, hiszen a hatodik rajtkockából indulva végül a második helyen intette le a kockás zászló, 14 másodperccel a győztes, Sebastian Vettel mögött. A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali - aki örökös optimizmusáról is ismert - úgy gondolja, ha szombaton sikeresebb időmérőt teljesítenek, a futam is egészen másképp alakulhatott volna.

„Hiszem, hogy ha Fernando az első sorból indult volna, mint ahogy Sebastian, akkor ez egy egészen már történet lett volna."

„A legfőbb különbség az volt - és mindenki, így én magam is így gondoltam - hogy a szuperlágy gumik lesznek a verseny abroncsai, de mivel a hőmérséklet magasabb volt, ez másképpen alakult. Ez az, amit ott megtanultunk, hogy pár fok is milyen különbséget eredményezhet”- ecsetelte a körülményeket Dominacali a Sky Sportsnak adott interjúban. 

"Láttuk, hogy a versenytempónk jó volt, nagyon jó, de persze Sebastian egy fantasztikus versenyt futott, és végig diktálni tudta a tempót. Még amikor hozzáért a falhoz, akkor is elég ideje volt, hogy korrigáljon, és az élen maradjon. De ha egy erős időmérőnk lett volna, akkor változtatni tudtunk volna ezen a helyzeten.

Az olasz alakulatnak továbbra az időmérős egykörös teljesítmény javítására kell koncentrálnia, de a csapatfőnök jól tudja, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat.

"Sajnos, ezt nagyon egyszerű mondani, de nagyon nehéz megcsinálni” – nyilatkozta a maranellóiak csapatfőnöke.

Arctica sportnapszemüveg

Fernando Alonsónál kevesen tudják jobban, hogy a szezon közepén nem létezik olyan, hogy valaki nagy biztonsággal vezeti a világbajnoki pontversenyt, hiszen tavaly úgy kezdte meg az egy hónapos nyári szünetet, hogy 40 pontos előnye volt a második helyen álló Mark Webberrel, míg az ausztrál csapattársa, 42 egységnyi hátrányban a harmadik helyen állt. Ennek ellenére az utolsó futam leintését követően Alonso három pontos hátrányban zárt a harmadik vb címét begyűjtő Vettel mögött.

Akkor 23 egymást követő versenyen, zsinórban pontszerző helyen végzett, és egyre biztosabbnak tűnt, hogy a spanyol megszerezheti harmadik világbajnoki trófeáját. Ezt követően azonban Vettel és a Red Bull, a gumiproblémák megszűntével hatalmas menetelésbe kezdett, és végül - részben Alonso szerencsétlenül alakult versenyei miatt is - ő lett a bajnok. Ez nyilván ismét egy keserű lecke volt mind a Ferrari, mind pedig Alonso számára, ám idén éppen ez adhat reményt, hogy hét futamot követően, Vettel 36 pontos előnye még korántsem jelent behozhatatlan előnyt, hiszen 12 futam még hátra van. Tény, hogy a mezőnyből már csak az 1-es számú versenyautót vezető bajnok mondhatja el magáról, hogy az eddigi hét nagydíj minden egyes körét (összesen 441) teljesítette, de mindenki jól tudja, hogy a technika ördöge - vagy más szerencsétlen eset - bármikor beüthet. Saját tapasztalatból tudják ezt a Ferrarinál is, de Domenicali természetesen nem kíván rosszat egy riválisnak sem.

"Az biztos, ha történne vele valami, akkor nem búslakodnánk miatta, de mivel sportember vagyok, nem kívánok semmiféle problémát neki. Eddig nagyon következetesen teljesített, de idén a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak – egy nehéz futam is elegendő ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. Tavaly a nyári szünet előtt 50 pont, vagy kicsit kevesebb előnyünk volt, végül mégis elvesztettük a világbajnokságot. Szóval ezekkel a dolgokkal nem foglalkozom, csak azzal, hogy javítani kell az autón.”

Alonso Vettel Kanada.jpgMiközben csapata a fejlesztéseken fáradozik, természetesen Alonso mindent megtesz azért, hogy csökkentse a különbséget, és ezt láthattuk vasárnap Kanadában is, amikor a hatodik helyről indulva, a második helyet szerezte meg. Egyetlen gond csak az, hogy előtte Vettelt intette le a kockás zászló, amivel a címvédő tovább növelte a különbséget.

„Lehetett volna rosszabb is” – vigasztalódott a spanyol világbajnok a futam után.

„Azt hiszem, ez a második hely győzelem ízű, mert néhány fontos pontot szereztünk egy ilyen nehéz hétvége után.”

Alonso elmondta, hogy egy pillanatra sem volt esélye a győzelemre, azt követően, hogy Vettel a pole-ból indulva folyamatosan nagy sebességet diktálva egyre nagyobb előnyt autózott ki, ám a van a dolognak egy pár pozitív oldala is. A Ferrari megmutatta, hogy napos meleg időben meg van a megfelelő tempója, és sikerült átvennie a második helyet Kimi Räikkönentől, aki csupán a kilencedik helyen végzett Montreálban.

000 facebook_banner.jpg

„Elégedett vagyok. Természetesen szeretnénk a legfőbb riválisaink előtt végezni. Sebastiannal ma ezt nem tudtuk megtenni, mert pole pozícióban volt, és nagyon domináns volt a verseny alatt, így csak gratulálhatunk neki, és majd legközelebb jobb munkát végzünk” – vélekedett Alonso.

"Kimi esetében viszont ez egy jó hétvége volt számunkra, mert amíg mi sok pontot szereztünk, neki ez nem sikerült. De mindenképpen javulnunk kell, különösen az időmérőn. Ha az élről indulhattam volna, sokkal szorosabb lett volna a harc Sebastiannal” – vélekedett Alonso a csapatfőnökéhez, Stefano Domenicalihoz hasonlóan.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma1 fernando alonso motorsport autosport formula-1 kanadai nagydíj