2013. jún 27.

Mark Webber szezon végén búcsút int a Formula-1-nek

írta: FormaNet
Mark Webber szezon végén búcsút int a Formula-1-nek

Mark Webber a mai nappal véget vetett Formula-1-es jövőjéről szóló találgatásoknak, és megerősítette, a szezon végén búcsút int a száguldó cirkusznak, és a Porsche sportprogramjához  csatlakozik. 

mark webber_1.JPG

 

Mark Webber 12. szezonját tölti a Formula-1-ben, ezen belül pedig 2007 óta tagja a Red Bull Racing csapatnak. Az ausztrál veterán egy ideje már egyéves szerződéseket köt csapatával, így idén is nagy kérdés volt, hogyan alakul a folytatás. A csapatfőnök, Christian Horner épp a minap tette egyértelművé, hogy Webberen áll a döntés.

„A pilótapárosunk rendkívül sikeres volt eddig. Hogy ennyi időt töltünk még Markkal, arra csakis ő tudja a választ.”

„Évről-évre kötünk vele megállapodást, mint ahogy tettük ezt David Coultharddal is, amikor pályafutásának ebben a szakaszában volt. Mielőtt bármilyen döntést hoznánk, fontos tudnunk, hogy mik a (Webber) szándékai" - mondta Horner, és ezt erősítette a német Bild azon állítása is, hogy a tulajdonos, Dietrich Mateschitz már ajánlatot is tett Webbernek a következő szezonra.

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, és beszélünk arról, hogy miként gondolom a folytatást, és hogy van-e még kellő energiám és motivációm ehhez a szinthez” – reagált a minap a Bild információjára Webber.

Az elmúlt hónapokban ugyan már nem egyszer összehozták a 2-es számú Red Bullban ülő versenyzőt a Porschéval, mostanában viszont a inkább arról szóltak a hírek, hogy a végső döntést augusztus környékén fogja meghozni az érintett.  A mai napon azonban Webber véget vetett a találgatásoknak, és bejelentette, hogy jövőre már a Porsche LMP1-es sportprogramjának részese lesz. 

000 facebook_banner.jpg

„Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatom a Poschéhoz, és továbbra is felső kategóriában, a LeMans szériában folytathatom, és az Endurance világbajnoki sorozatban. A Porsche, mint gyártó, nagy múlttal rendelkezik, és technikailag valamint teljesítményben is a legmagasabb szintet képviseli. Nagyon várom már az új kihívást a Formula–1-es idők után. Alig várom, hogy a világ egyik leggyorsabb sportkocsiját vezethessem” – jelentette be a 36 esztendős versenyző, aki még jóval F1-es pályafutása előtt, '98-ban és '99-ben a Mercedesszel részt vett a LeMans-i 24 órás versenyen. 

"Mark kétségtelenül egyike a világ legjobb versenyzőinek, és van már tapasztalata a LeMans-i 24 órás versenyen. Mindenek felett évek óta a Porche nagy rajongója”- nyilatkozta a Porsche igazgatótanácsának tagja Wolfgang Hatz.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner minden jót kívánt a szezon végén távozó versenyzőjének: „Biztos vagyok benne, hogy Mark sokáig gondolkozott, mielőtt ezt a kétségtelenül nehéz döntést meghozta. Szép eredményeket ért el a Formula-1-ben, és abban is biztos vagyok, hogy a jövőben is keményen fogja nyomni, egészen a szezon végéig. Támogatjuk Mark döntését. 2007-es csatlakozása óta egy kiváló tagja volt a csapatnak, és minden jót kívánunk neki pályafutásának következő szakaszához.”

A szakember azt is elmondta, hogy a csapat a szezon későbbi részében dönt arról, hogy ki lesz Sebastian Vettel csapattársa a jövőben. Rengetegen vizionálják Kimi Räikkönent az energiaitalosoknál, de a Torro Rosso fiatal tehetségei, Ricciardo és Jean-Eric Vergne is opció lehet. 

 

Arctica sportnapszemüveg

Webber eddigi 203 nagydíján kilenc futamgyőzelmet és összesen 36 dobogós helyezést ért el a szériában, mindemellett 11-szer indulhatott pole pozícióból, 15 versenyen megfutott leggyorsabb kör szerepel a neve mellett, és mindezidáig 917.5 bajnoki pontot gyűjtött. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

porsche forma-1 mark webber formula-1