2013. júl 19.

F1 Ricciardo: Remélem Seb nem szégyenít meg

írta: FormaNet
F1 Ricciardo: Remélem Seb nem szégyenít meg

Csütörtökön minden szempár Daniel Ricciardo red bullos tesztjét figyelte, ami nem is csoda, hiszen a csapatfőnök, Christian Horner a napokban elárulta, hogy az ausztrál versenyző van harcban Kimi Räikkönennel a 2014-es pilótaülésért. Talán ez a nap volt Ricciardo eddigi F1-es pályafutásának legfontosabb napja, és saját elmondása szerint mindent beleadott. A Formula-1 hivatalos weboldalán megjelent interjúban a 24 esztendős versenyző értékelte "nagy napját".

daniel ricciardo_1.jpg

Daniel, a csütörtök délutánt a világbajnokságot vezető versenyautóban töltötted. Milyen volt?

Daniel Ricciardo: Jó móka volt. Fárasztó nap volt, és kicsit zavaros is, amikor egyik kocsiból kipattantam, bele egy másikba. Jó néhány kört megtettem, és elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mentek. Volt egy kis kényszerpihenő, de egyébként egy viszonylag problémamentes nap volt.

Mi okozta a kicsúszást?

DR: Az én hibám volt. Az egyik kanyarban elvesztettem az autó hátulját, valószínűleg azért, mert kissé túl keményen nyomtam a gázt. Azt hittem ki tudok jönni a kavicsból, de nem sikerült. Láttam, hogy a srácok nem kaptak elég elfoglaltságot a garázsban, így gondoltam, csinálok egy kis melót nekik. (Nevet) Nem, ez nem így van, mindössze egy apró hiba volt.

Mi a különbség az RB9 és az STR8 között?

DR: Hm nem vagyok túl jó az ilyen megfogalmazásokban (Nevet). Úgyhogy egyszerű leszek - egy jó lehetőség arra, hogy vezessek egy fél napot, hogy megtudjam milyen érzés. Van néhány különbség a két kocsi között, de nem igazán tudom megmondani, hogy mi. Mindenesetre saját magamban jó volt összehasonlítani a kettőt.

Kihasználtad a lehetőséget?

DR: Igen, azt hiszem. Mindent beleadtam, és mindent megtettem amire képes vagyok. A körülmények kissé trükkösek voltak, hiszen a beállításokon nem igazán változtathattunk. Ideális esetben azt szeretnéd, ha a feltételekhez igazítani lehetne beállításokat, de most mindenkinél ugyanez a helyzet. Egy jó lehetőség volt arra, hogy a volán mögött üljek, és tapasztalatokat gyűjtsek két különböző bestiáról.

Christian Horner akarta látni, hogy mennyire vagy gyors a Red Bull-lal. Állítólag közted és Kimi Räikkönen közül fognak választani a következő évre. Érzel egyfajta nyomást emiatt?

DR: Nem. Ez egy jó móka, és izgalmas. Jól tudod, hogy bármi megtörténhet. Jó volt megtenni párt kört az autóval - persze a teszt meglehetősen korlátozott volt, de ha nem én kapom meg a lehetőséget, már akkor is egy jó kis bónusz volt. Majd figyelem Seb (Vettel) pénteki időit, és remélem nem szégyenít meg. (Nevet)

Szóval mi dönthet a Te javadra Kimivel szemben?

DR: Nem tudom. Ez nem az én döntésem lesz, és még mindig hosszú szezon áll előttem a Toro Rossóval. Az utóbbi néhány versenyem jobban sikerült, így arra van szükségem, hogy továbbra is ilyen legyen. Azt hiszem, ez a teszt az egyik dolog, amit a Red Bull meg akart nézni, de hátra van még a szezon további része, és biztos vagyok benne, hogy azt is megfigyelik. Szóval nem élem bele magam, és továbbra is a Toro Rossóra fókuszálok.

Arctica sportnapszemüveg

A nap végén milyen érzéseid voltak?

DR: Jól éreztem magam. Mint ahogy említette, kissé zavaros volt, és mozgalmas, de este talán egy pár dolgot visszanézek, és holnap reggel már jobban átlátom, hogyan is ment a dolog.

Rajta tartod a szemed Seben?

DR: A saját dolgommal fogok foglalkozni holnap. Nem fogom rendszeresen a weboldalát nézegetni – elnézést! (Nevet) Biztos vagyok benne, hogy talán a nap végén azért rápillantok majd az eredményére. 

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

teszt forma-1 red bull silverstone formula-1 daniel ricciardo