2013. júl 27.

F1 Grosjean zárt az élen a harmadik szabadedzésen

írta: FormaNet
F1 Grosjean zárt az élen a harmadik szabadedzésen

A Lotust vezető Romain Grosjean volt a leggyorsabb a kvalifikációt megelőző utolsó szabadedzésen, megelőzve Fernando Alonsót és McLarenjét összetörő Sergio Pérezt. Sebastian Vettel ezúttal csak a negyedik helyen végzett. 

grisjean - hungaroring.jpg

Továbbra is extrém hőség állítja kihívás elé a csapatokat, versenyzőiket és persze a Hungaroringre kilátogató szurkolótábort is, hiszen már délelőtt 11-kor 30 fokos melegben kezdődött meg a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzése. Pénteken a Red Bullok adták fel a leckét riválisaiknak, ám Sebastian Vettel a nap végén még óvatosan fogalmazott, hiszen a Lotusok és a Ferrarik sem maradtak el túlságosan.

A Caterham pilótái lágy gumikon teljesítették az első mért köröket, majd harmadikként Vettel jelentkezett be a közepes Pirelliken megfutott 1:25-ös körével. A két keverék teljesítménye között egyébként nagyjából másfél másodperc a különbség. Vettel pénteken délelőtt 1:22. 723-mal zárt az élen a keményebb gumikon, a második tréningen pedig a lágyabb abroncsokon 1:21.264-gyel bérelte ki a top helyet.

Arctica sportnapszemüveg

Negyed óra elteltével Jules Binachival és Kimi Räikkönennel kiegészülve még csak öten futottak mért kört, de ezután pillanatokon belül beindult a forgalom a pályán. Félidőben Hamilton 1:21.942-vel vette át a vezetést Romain Grosjeantól, őket pedig Mark Webber, Sergio Pérez és Kimi Räikkönen triója követte. Ekkor már csak Esteban Gutierrez hiányzott a listáról, akinek motort kell cserélni Sauberjében, így az újonc nem is tudott pályára hajtani az egyórás gyakorláson.

Hamilton 1:21.942-vel ugrott az élre a keményebb gumikon, miközben csapattársa, Rosberg feljött a harmadik helyre, de lemaradása fél másodperc volt a brit bajnokhoz képest. Button felzárkózott mexikói kollégája mögé hatodiknak, a két Ferrari pedig a nyolcadik. helyre visszacsúszó Räikkönent fogta közre a hetedik és kilencedik helyen, míg a Force India német pilótája, Adrian Sutil már egy másodpercen kívül a 10. helyen állt. Ez a sorrend természetesen még változott, hiszen például Vettel ekkor még hiányzott a top10-ből, mert éppen egy 21 körös etapot teljesített, azaz nehezebb autóval rótta a köröket. Mindemellett az utolsó 10 percre előkerültek a sárga jelzésű lágy gumik, és mindenki nekilátott néhány gyorskörnek.

000 facebook_banner.jpg

Elsőként Grosjean és Alonso autózott 1:20-as időket, és a McLarenek is találtak valamit, mert Sergio Pérez mindössze három tizedes hátrányban a harmadik helyre ugrott fel, majd nem sokkal ezután az Alesi-kanyarban gumifalba kormányozta McLarenjét. Vettel csak a negyedik legjobb időt futotta meg, Massát, Hamilton és Webbert megelőzve. A Hungaroringen jubiláló Sutil maradt a 10 helyen, előtte pedig Button és Rosberg foglalt még helyet a legjobb tíz között. 

Harmadik szabadedzés eredménye: 

szabadedzés 3. hungaroring.JPG
FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 hungaroring magyar nagydíj szabadedzés grosjean formula-1