2013. aug 28.

F1 Red Bull: Monza előtt biztosan nem lesz bejelentés

írta: FormaNet
F1 Red Bull: Monza előtt biztosan nem lesz bejelentés

Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elárulta, hogy a következő nagydíj előtt biztosan nem fogják bejelenteni Sebastian Vettel jövőbeni csapattársát, ezzel együtt további találgatásoknak adott alapot azon kijelentésével, hogy Daniel Ricciardo szerződtetése még koránt sem biztos, és Mark Webber helyére volt olyan jelentkező is, akin még ők maguk is meglepődtek.

christian horner_1.JPG

Bár a Belga Nagydíj hétvégéjén, Mark Webber megjegyzése után szinte már mindenki biztos volt abban, hogy a Red Bull megállapodott a Toro Rosso ausztrál versenyzőjével, Daniel Ricciardóval, ám a csapatvezető, Christian Horner továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a csapat még ráér dönteni, és jelenleg is fontolgatják, ki lenne a legmegfelelőbb csapattársa német versenyzőjüknek. Horner azt is elárulta, hogy meglepetés jelentkező is volt, és bár konkrét nevet természetesen nem említett, de a nyári szünet pletykáiból kiindulva meglehet, hogy a Ferrari sztárpilótájára, Fernando Alonsóra gondolt.

„Szeretnénk, ha a lehető legerősebb párosunk lenne, így célszerű az összes rendelkezésre álló lehetőséget mérlegelni. Van egy olyan opció is, ami még minket is meglepett, és eredetileg nem is gondoltunk rá.”

Hétvégén Mark Webber olyan kijelentést tett Spában, miszerint a Red Bull már döntött, és ennek a döntésnek ő maga, és hazája, Ausztrália is nagyon örül, azaz a veterán pilóta Ricciardo szerződéséről beszélt, Horner szerint ez a megjegyzés azonban semmit nem jelent.

"Rengeteg spekuláció van, de még semmit nem írtunk alá. A helyzet ugyanaz, mint a hétvégi verseny előtt. Van még időnk azon gondolkodni, hogy ki kerüljön a másik ülésbe, így Monza előtt biztosan nem lesz bejelentés. Azt hiszem, sokszor csak kiragadnak dolgokat egy-egy megjegyzésből. Marknak persze nem tilos beszélnie a versenyzőkről, de ha mondanivalónk van, azt be fogjuk jelenteni.”

„Egyszerűen most meg kell vizsgálnunk, mik a lehetőségeink, hiszen a következő évben valakinek Mark helyét kell átvenni, és ez nagy felelősséggel jár.”

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

forma-1 red bull christian horner formula-1