2013. sze 06.

F1 Vettel és a Red Bull dominált a második szabadedzésen Monzában

írta: FormaNet
F1 Vettel és a Red Bull dominált a második szabadedzésen Monzában

Délelőtt még igen szoros volt a mezőny, a második edzésen azonban Sebastian Vettel több mint hat tizedmásodpercet vert saját csapattársára, a második legjobb időt autózó Mark Webberre. A Red Bullok mögé ezredre azonos idővel a Lotusok zárkóztak fel, Webberhez képest leheletnyi különbséggel, majd a délelőtti tréning első három helyezettje csak utánuk következett. 

sebstian vettel - monza.jpg

 

Továbbra is szép időben körözhetett a legendás monzai pályán a mezőny, és míg a megszokott módon délelőtt csak a Pirelli kemény keverékeit használták a pilóták, addig a második tréningen már a közepes gumik is előkerültek, és a 90 perc utolsó harmadában most is a versenyszimulációk kapták a főszerepet.

Az első edzés mindig vontatottan indul, ellentétben a délutáni gyakorlással, ahol már az installációs köröket követően megtelt az 5.8 kilométeres pálya, és nagyjából 10 perc elteltével mindössze Lewis Hamiltonnak és Mark Webbernek nem volt mért köre, ez utóbbi versenyzőnek a már nem először rakoncátlankodó KERS-ét szerelte a csapat.

Hamilton délelőtti legjobbja (1:25.565) gyorsan feledésbe merült a címvédőnek köszönhetően, aki már az első félórában 1:25.038-ra faragta le az etalont, majd a lágyabb Pirelliken hamarosan elsőként (és végül egyedüliként) futott 1:24-es köridőt. A német mögé csapattársa zárkózott fel, majd a két Mercedes következett a sorban, közvetlenül Fernando Alonso és Kimi Räikkönen előtt. A finn egyébként egy új, nagyobb tengelytávú autóval vághatott neki a hétvégének.  Räikkönen mögött Romain Grosjean, Felipe Massa, valamint a két McLaren alkotta az első tízes csoportot, és ez a csapat együtt marad a leintésig.

A sorrend persze változott, a két Red Bull mögé az opciós gumikon felugrottak a Lotusok, valamint Alonso is átugrotta a két Mercedest, melyek így a hatodik-hetedik helyig csúsztak vissza. A köridők alapján a két vegyület között egyébként mindössze néhány tizedmásodperc a különbség.

Az utolsó fél óra a hosszú etapok jegyében telt, különösebb izgalom nélkül. Egyelőre a Red Bullok nagyon erősnek tűnnek, sőt a ferraris Marc Gené szerint egyenesen ijesztő az RB9-esek tempója.

Kisebb hibák most sem maradtak el, Räikkönen például az első sikánnál és a Parabolica végén is bemutatott egy-egy látványos kicsúszást. Hamilton szintén sokat csúszkált, illetve Jules Bianchi is többször ráijesztett csapatára, előbb az Ascarinál szánkázott át a búkótéren, majd a Lesmónál rontott, és hosszú etapjának végén Alonso is itt sodródott ki a kavicságyba, majd szerencsésen visszatért a pályára. Délelőtt a sauberes Nico Hülkenberg küzdött váltóhibával, most pedig Massa Ferrarijának sebességváltója makacsolta meg magát, így a brazil kénytelen volt negyed órával a leintés előtt befejezni a gyakorlást. 

000 facebook_banner.jpg

Második szabadedzés eredménye:

2. szabadedzés - monza.JPG

Első szabadedzés eredménye

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

forma-1 monza formula-1 olasz nagydíj