2013. sze 14.

F1 A Lotus és a szingapúri befejezetlen ügyek

írta: FormaNet
F1 A Lotus és a szingapúri befejezetlen ügyek

A szezon következő állomása, a versenynaptár egyetlen éjszakai futamának otthont adó Szingapúr a száguldó cirkusz szinte minden résztvevőjét lenyűgözi, csakúgy, mint a Lotus F1 Team két versenyzőjét, Kimi Räikkönent és Romain Grosjeant is. Ugyanakkor egyik pilóta sem tudott még kiemelkedő eredmény elérni ezen a helyszínen, így természetesen mindketten ki vannak éhezve a sikerre, főleg a finn, aki a legutóbbi két nagydíjról nulla ponttal távozott.

lotus szingapúr.JPG

 

Kimi Räikkönen F1-es pályafutása során eddig három alkalommal versenyzett a szingapúri utcai pályán, de csak egyetlen egyszer szerzett pontot, tavalyi hatodik helyének köszönhetően. A nem túl eredményes múlt ellenére a 2007-es világbajnok nagyon kedveli a szingapúri nyüzsgést, és persze kimondottan élvezi, hogy ezen a versenyhétvégén nem kell korán felkelnie.

„Nagyon kedvelem Szingapúrt. Nagyszerű hely, imádom a helyi ételeket, és nem bánom a szokatlan időbeosztást, mivel ez azt jelenti, hogy nem kell olyan korán kelni. Van egy befejezetlen ügyünk, mert ugyan három nagydíjat már élvezhettem ott, de dobogóra még nem sikerült állnom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ott nem vagyok gyors, hiszen azt mondják, hogy még mindig én tartom a körrekordot, még 2008-ból. Akkor az ötödik helyért harcoltam, amikor kiestem, aztán 2009-ben 10. lettem, tavaly pedig hatodik, így most szeretnék jobban szerepelni”- kezdte a csapat szingapúri futamelőzetesében Räikkönen.

„A nagydíj első éveiben egy kicsit meglepett, hogy annyit beszélnek a szokatlan időbeosztásról. Amikor felkacsolják a lámpákat, akkor pontosan ugyanolyan, mintha nappal versenyeznénk. Szerintem minden Formula-1-es résztvevő élvezi az éjszakai versenyt. Szingapúr igazán jól működő hely, egy nyüzsgő város és nagyon sokan eljönnek. Eltekintve egy-két sötét folttól a bukóterekben, a pálya nagyon jól megvilágított, így nem sokban tér el a nappali versenytől.”

Ami a versenyre kitűzött céljait illeti, Kimi nyilván a dobogót célozta meg annál is inkább, mivel az utolsó két nagydíj nagyon haloványra sikeredett számára, így pontok tekintetében a bajnokságban is sokat veszített.

„Monaco nem feküdt annyira nekünk, de ettől még semmi okunk nincs azt hinni, hogy Szingapúr is nehéz lesz. Mint minden utcai pályán, itt is nagyon nehéz előzni, így ahhoz, hogy vasárnap jó eredményt érjünk el, fontos, hogy a lehető legjobb helyet foglaljuk el a rajtrácson. Miután az elmúlt két hétvégén nulláztunk, így örülök annak, hogy most ismét egy olyan pálya következik, ami jobban fekszik a kocsinak. Nyilván most is a dobogó lesz a cél. Volt két pont nélküli versenyem, ezért a szezon hátralévő részében a lehető legtöbb pontot kell begyűjteni.”

Arctica sportnapszemüveg

A finn csapattársa, Romain Grosjean szintén nagyon kedveli a következő állomást, bár eddigi két Szingapúri Nagydíjának legjobb eredménye a tavalyi hetedik hely.

„Szingapúr egy fantasztikus hely, a verseny pedig mindig nagy kihívást jelent. Szeretem az utcai versenyeket, amikor valahol a város közepén autózunk. Az éjszakai verseny látványa csodálatos a rajongók számára, az autóból azonban nem sokban különbözik, hiszen a lámpák miatt olyan, mintha nappal versenyeznénk.”

„Kedvelem a vonalvezetését is, a kedvencem az utolsó szektor. Fizikálisan egy kissé megterhelő a verseny, sok a kerékvető, van néhány hupli is a pályán, illetve gyakran kell használni a fékeket. Szóval nyilván nem egy olyan pálya, melyen van hosszú egyenes, ahol meg lehet pihenni kicsit. Maga a vonalvezetés, és az a tény, hogy egy utcai pálya, nem könnyíti meg a versenyzők és a mérnökök dolgát. Nehéz eltalálni, hogy pontosan mekkora tapadásra van szükség, így a megfelelő beállításokért nagyon keményen meg kell dolgozni. Nincs sok lehetőség a hibázásra, hiszen a falak nagyon közel vannak, de ez egyben azt is jelenti, hogy ha sikerül összerakni egy jó kört, akkor az extra különleges érzést ad.”

„Ez egy magas leszorítóerőt igénylő pálya, ami - ahogy azt Budapesten is láthattuk - úgy tűnik, fekszik nekünk. Ami a gumikat illeti, szerintem ezen a téren is jók lehetünk. Szóval nyilván erősebben kellene szerepelnünk, mint a legutóbbi két versenyen, melyek nem igazán feküdtek a kocsinknak.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma-1 kimi raikkonen formula-1 szingapúri nagydíj