2013. sze 16.

F1 Vettel: Szingapúrban valóban megérdemled a pezsgőt

írta: FormaNet
F1 Vettel: Szingapúrban valóban megérdemled a pezsgőt

Az idei szezon 13. állomásaként, hétvégén a versenynaptár egyetlen éjszakai futamának otthont adó Szingapúrba látogat el a száguldó cirkusz mezőnye, ahol a bajnokság éllovasa, Sebastian Vettel a legutóbbi két évben legyőzhetetlennek bizonyult. Ennek tükrében a Red Bull német bajnokának jó esélye van arra, hogy tovább növelje egyébként is tetemes – de még nem behozhatatlan – előnyét a bajnoki csatában.

vettel - szingapúr 2012.JPG

 

Az eddigi öt Szingapúri Nagydíj utóbbi három évében Sebastian Vettel volt a legsikeresebb versenyző, hiszen a 2010-ben megszerzett 2. helyét követően 2011-ben és 2012-ben a pole-ból rajtolva mindkétszer megnyerte az 59 körös-, kicsivel több, mint két órán át tartó éjszakai nagydíjat. Ennek ellenére a listavezető óvatosan fogalmaz az újabb sikerekkel kapcsolatban, hiszen egy utcai pályán a legapróbb hiba is nagyon sokba kerülhet.

„Ez egy nagyon hosszú verseny – teljes két órán át tart, és a futam közben úgy érzed, sosem lesz vége. Maga a pálya is egy gyilkos, mert olyan sok bukkanó van rajta, hogy nincs helye a hibának” - ecsetelte Vettel, aki éppen ezért úgy véli, hogy a győztes itt valóban megérdemli az ünneplést.

„A 2011-es és a 2012-es győzelmem az egyik legszebb emlékeim közé tartozik, mert úgy vélem, ez az év egyik legkeményebb versenye, ezért csodálatos itt nyerni és azt érezni, hogy valóban megérdemelted a pezsgőt.”

A Red Bull 26 esztendős bajnoka azt is elmesélte, hogy a szokatlan időpontok miatt miként változik a napi menetrendjük.

„Kissé szokatlannak tűnik, azért mert este nyolckor kezdődik a verseny, így amennyire csak lehetséges, meg kell próbálnunk tartani magunkat az európai időzónához, és biztosnak kell lennünk abban, hogy este sokáig fent bírunk maradni. Nagyjából délben kelek, a reggeli pedig délután kettő körül van, hiszen Svájcban ekkor van reggel nyolc. Kicsit furcsa, hogy este ebédelünk, és a kora reggeli órákban fekszünk le, de néhányszor már megcsináltam az évek során, így már sokkal normálisabbnak tűnik, mint a legelső alkalommal.”

Arctica sportnapszemüveg

A német klasszison kívül eddig Fernando Alonso (2008,2010) és Lewis Hamilton (2009) nyert Szingapúri Nagydíjat, míg a Red Bull 2-es számú autóját vezető Mark Webber eddig két dobogós helyezésnek örülhetett: 2010-ben és 2011-ben is harmadik helyen intette le a kockás zászló.

„Nagyon jó érzés és nagy elismerés egy hosszú és forró futam után felállni a dobogóra. 2010-ben és 2011-ben is dobogós helyen végeztem, így ezek különleges pillanatok voltak” – emlékezett vissza az ausztrál versenyző. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 szingapúr vettel red bull formula-1