2013. okt 03.

F1 Alonso biztos benne, hogy a Red Bull nem trükközik

írta: FormaNet
F1 Alonso biztos benne, hogy a Red Bull nem trükközik

Fernando Alonso szerint badarság, hogy a Red Bull bármi illegális eszközt alkalmaznak autóján, hiszen akkor már megbuktak volna a szigorú ellenőrzéseken. A spanyol szerint a Red Bull motorjai mindig is más hangon szóltak, ebben semmi különös nem volt Szingapúrban, maximum egy utcai pályán feltűnőbb ez a jelenség. A kétszeres világbajnok mellett az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner is teljesen nonszensznek tartja a gyanúsítgatásokat, főleg a kipörgésgátlós-elméletet.

alonso-vettel-szingapúr.jpg

Sebastian Vettel Szingapúrban mutatott hatalmas fölénye után nagyon sokan kerestek magyarázatokat, és többen valamiféle trükközésben találták meg a választ, ám a német legnagyobb riválisa, Fernando Alonso nem foglalkozik az efféle pletykákkal, és véleménye szerint a Red Bull teljesen legális eszközökkel harcol.

„Úgy vélem, hogy a Red Bull motorjainak hangja eddig is, minden évben másabb volt. Igaz, hogy Szingapúrban talán ez nyilvánvalóbb volt, hiszen egy utcai pályáról van szó, így az emberek közelebb kerülhetnek a kanyarokhoz, de egyébként már a téli teszten, Barcelonában is hallhattuk, hogy Red Bulloknak más hangjuk van.”

„Ha van is valamiféle plusz segítségük, ami a többieknek nincs, akkor az teljesen szabályos, különben nem mennének át minden szombaton és vasárnap az ellenőrzéseken. Szóval teljesen rendben van a dolog, jobb munkát végeznek, ki tudják hozni a szabályokból a maximális lehetőségeket, így ezzel kapcsolatban semmi furcsa érzésem nincs”- jelentette ki a bajnokság második helyezettje. 

„Mindenki megpróbálja kihozni az autóból a maximumot, és tény, hogy a kanyarokban nagyon gyors a Red Bull, de előfordult ez már más autókkal is, és akkor nem szólt senki semmit. A Mercedes is hasonlóan szerezte meg a pole-t majd a győzelmet Magyarországon, és akkor is ilyesmi érzések voltak, de mint mondtam, szerintem rendben vannak, és csak rajtunk múlik, hogy jobb munkát végezzünk.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szintén ostobaságnak tartja a napokban felmerülő összeesküvés elméleteket, főleg a Giancarlo Minardi által felvetett kipörgésgátlót.

„Ez abszolút ostobaság! A McLaren által szolgáltatott ECU-val trükköznénk, és ezt az FIA jóváhagyná? Ezek teljes mértékben a szabályoknak megfelelőek, egy alapegység, amit minden csapat használ, és minden olyan trükkről, mint például a kipörgésgátló, maximum csak álmodozni lehet. Annyira szigorúan ellenőrzik ezeket a dolgokat, hogy elég hülyének kéne lenni ahhoz, hogy valaki kipörgésgátlót használjon”- nyilatkozta Horner a koreai paddockban.

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 red bull fernando alonso kipörgésgátló formula-1