2013. okt 11.

F1 33 évesen elhunyt Maria de Villota

írta: FormaNet
F1 33 évesen elhunyt Maria de Villota

Marussia F1 Team korábbi tesztpilótáját, Maria de Villotát holtan találták egy spanyolországi hotelszobában. A 33 esztendős Villota haláláról először az olasz média számolt be, majd nem sokkal ezután a család is megerősítette a tragikus hírt. 

maria de villota_1.JPG

 

A tavaly nyáron egy teszten történő súlyos baleset következtében fél szemét elvesztő Maria de Villotát pénteken reggel egy sevillai hotelszobában holtan találták. A hírek szerint reggel hétkor történt az eset, és bár a személyzet mentőt hívott, de Villotát már nem tudták újraéleszteni.

Facebook oldalán a család a következőket tette közzé: „Kedves barátaink. Maria itt hagyott minket. El kellett távoznia a mennybe, a többi angyal közé. Hálásak vagyunk Istennek azért a plusz másfél évért, amíg még itt hagyta őt nekünk.”

Az ex Formula-1-es pilóta, Emilio de Villota lánya egy médiaeseményre volt hivatalos Sevillába, ahol többek között a napokban megjelenő-, „Az élet egy ajándék” című könyvét is népszerűsítette volna. A rendezvényt lefújták. 

A halál oka egyelőre nem ismert, de a hírek szerint sem öngyilkosságra, sem pedig idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak. A Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Garcia úgy értesült, hogy a 33 esztendős madridi születésű Villota minden bizonnyal természetes halált halt. 

Később a család megerősítette, hogy a baleset szövődményei okozták a spanyol hölgy halálát. 

„Az orvosszakértő elmondta, hogy Maria körülbelül reggel 6 órakor, álmában hagyott itt minket, a 2012 júliusában elszenvedett neurológiai sérülések következményeként”- állt a család közleményében. 

A Formula-1-es társadalmat sokkolta a hír

McLaren: Annak ellenére, hogy most nagyon messze vagyunk, az egész csapat szíve és lelke Maria De Villota családjával van ezekben a szörnyű időkben.

Mercedes: Legmélyebb részvétünket fejezzük ki Maria de Villota családjának és barátainak. Bátorságával és eltökéltségével sokakat inspirált, és példát mutatott. Nagyon hiányozni fog a sportnak.  

Sauber: Ledöbbenve hallottuk a Maria de Villota haláláról szóló hírt. Őszinte részvétünket és együttérzésünket szeretnénk kifejezni családjának ebben a tragikus veszteségben. 

Williams: Tragikus hírek érkeztek Spanyolországból, Maria de Villota elhunyt. Gondolataink családjával és barátaival vannak ebben a szomorú időszakban. 

Ferrari: Tragikus hír, elhunyt Maria de Villota. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának és barátainak.

Heikki Kovalainen: Nagyon szomorú hír érkezett Spanyolországból, Maria de Villota haláláról. Legőszintébb részvétem a családnak és a barátoknak. 

Jaime Alguersuari: Szomorú hírt kaptunk ma. Egy olyan valakit veszítettünk el, aki egy valódi harcos volt, és akit igazán csodáltam. Szeretünk Maria, nyugodj békében. 

Jean Todt: A motorsport számára tragikus nap a mai . Legmélyebb részvétem a De Villota családnak. Maria fantasztikus versenyző volt, a motorsportban utat mutatott a nőknek, és a közúti biztonság fáradhatatlan harcosa volt, de mindenekelőtt egy barát, akit mélyen csodáltam. Bátorságát, erejét és eltökéltségét személyes balszerencséje után a biztonságért folytatott küzdelembe fektette a versenypályákon és azokon túl az egész világon.  Maria szeretett tagja volt az FIA-családnak. Gondolatban családjával vagyunk.

Martin Whitmarsh: Az egész paddockot sokkolta a hír, hogy Maria nincs velünk többé. Ő egy inspiráló ember volt nem csak a motorsportban jelenlévő nők számára, de azoknak is, akik életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Története és az azt követő inspiráció áradata kihatott az egész F1-re, és erről mindent elmondtak azok a képek, amik Barcelonában készültek róla, ahogy megannyi ünneplő gyermek vette körül. Maria tavaly a Marussia képviseletében részt vett egy a manhattani rajongói fórumunkon, ahol nagyon mély benyomást tett a résztvevő rajongókra. Nagyon hiányozni fog, szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni családjának. 

Fernando Alonso: Nehéz most bármit is mondani. Éppen csak levettem a sisakom, amikor halottam Maria de Villota halálának hírét, és jelenleg még nem tudom elhinni. Természetesen, ez ​​egy nagyon szomorú hír a motorsport számára, hiszen Mariát mindenki szerette. Most minden amit tehetünk az, hogy imádkozunk a családjáért. 

 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

forma-1 formula-1 maria de villota