2013. okt 30.

F1 A tökéletes kör legendája

írta: FormaNet
F1 A tökéletes kör legendája

Az időmérő edzések után gyakran halljuk a versenyzőktől, hogy valamilyen oknál fogva nem sikerült összerakniuk egy tökéletes gyorskört. Ennek az ellenkezője már sokkal ritkábban hangzik el, sőt legfeljebb annyit hallhatunk, hogy ennyi volt a kocsiban, ez volt a maximum stb. De vajon létezik-e egyáltalán a tökéletes kör? Ennek járt utána az F1-es szakújságíró, James Allen, aki többek között a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzőjének, Mark Webbernek is nekiszegezte a nagy kérdést.

mercedes - rosberg.jpg

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg eddig 144 nagydíjon állt rajthoz, és ezalatt az idő alatt négy alkalommal bizonyult az időmérő edzés legjobbjának, ugyanakkor úgy érzi, hogy neki még sosem volt szerencséje hibátlan kört futni, sőt a 28 esztendős háromszoros futamgyőztes szerint nem is létezik tökéletes kör.

„Még sosem raktam össze tökéletes kört, de idén Szingapúrban elég jól sikerült. (2. helyre kvalifikálta magát- a szerk.) Nincs is olyan, hogy tökéletes kör. Mindig van valami, amiről azt gondolod, jobban is meg lehetett volna csinálni. Éppen ezért nem hiszem, hogy van tökéletes kör. Közel lehet hozzá kerülni, mint ahogy Szingapúrban ez velem is megtörtént, de egy-két század mindig ott marad valahol. Még szimulátorban sincs ilyen, de persze steril körülmények között jobbak az esélyek, mint odakint a valóságban. Ezzel viszont az a probléma, hogy a szimulátorban végzett munkák során mindig más a cél – különböző abroncsok tesztelése és így tovább. Van, hogy egymás után kétszer ugyanaz a feladat, de ez elég ritka” – ecsetelte a Mercedes német versenyzője.

A széria egyik legtapasztaltabb pilótája, Mark Webber is osztja Rosberg álláspontját, és 214 versenyhétvégével a háta mögött is úgy véli, szinte lehetetlen, hogy egy pilóta tökéletesen és maximálisan elégedett legyen az aktuális gyorskörével.

„Valószínűleg nem” – válaszolt az ausztrál arra a kérdésre, hogy futott-e már valaha tökéletes kört.

„Nagyon nehéz egy abszolút tökéletes kört elérni. Közel lehet hozzá kerülni, de én személy szerint nem vagyok biztos benne, hogy egy versenyző bármikor is azt mondhatja, hogy ez egy tökéletes kör volt. A szimulátor ugyan ad egy perspektívát, hogy meg lehet csinálni, de valójában csak az autóban tudod megtapasztalni a határokat. Különböző leszorítóerőket tudunk szimulálni, és megnézni mi történik bizonyos beállításokkal, de ott a versenyző nem egy valódi versenyautóban ül.”

Két tapasztaltabb versenytársának ellentmond a Williams újonca, Valtteri Bottas, aki szerint igenis lehetséges összerakni egy hibátlan kört. A finn versenyző a kanadai időmérő edzését hozta fel példának, amikor harmadik helyre kvalifikálta magát a Williamssszel.

„A tökéletes kör lehetséges, és mindig ez a célom, de néha sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Amikor az autó jó és kiegyensúlyozott, akkor könnyebb, de nyilván péntekenként az a feladatunk, hogy az adatok ismeretében a lehető legtöbbet kihozzuk belőle, és a határon autózhassunk. Minden kocsi egy kicsit más, és talán van amelyikkel könnyebb elérni a tökéletes kört.”

„Kanadában - ahol a harmadik rajthelyet szereztem meg - minden összejött. Az időjárástól kezdve a nem túl nagy sebességű kanyarok is nekünk kedveztek. Nagy fékezések, sikánok, és minden kanyar elég rövid. Nekünk pedig az fekszik igazán, ha minél rövidebb egy kanyar. Szóval azt hiszem, hogy akkor a körülmények és a pálya tulajdonságai is a mi kezünkre játszottak.”

„Szimulátorban könnyebb tökéletes kört elérni, hiszen kevesebb a változó tényező, mint például a hőmérséklet vagy a szél. A szimulátor kissé eltér a valóságtól. Egy valódi pályán egy kis széllökés máris megváltoztathatja a dolgokat”- nyilatkozta Bottas. 

Arctica sportnapszemüveg

Tavaly a Ferrari és a Ducati év eleji sí-találkozóján, a Wrooomon a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso, és a MotoGP legenda, Valentino Rossi is megkapta a nagy kérdést, hogy mit gondol a tökéletes körről?

Fernando Alonso: Nagyon sokszor megkérdezik tőlem, hogy milyen gyakran történik meg az, hogy sikerül egy tökéletes kört összerakni. A válasz: nagyon ritkán. Azt mondanám, hogy nagyjából 2-3 évente egyszer fordul elő. Tudom, hogy ez most kicsit túlzásnak tűnik, de ez az igazság. Az utolsó ilyen alkalom 2011-ben a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén volt, és előtte elég régen tapasztaltam utoljára ezt az érzés. Belemész egy kanyarba és egy pillanatig azt gondolod, hogy nem sikerül tökéletesen kijönni belőle, elveszted a kontrollt az autó felett. Aztán rájössz, hogy csak egyetlen út van ahhoz, hogy tökéletes legyen. Ezt nehéz mindig megvalósítani, nehéz, hogy az összes kanyarban képesek legyünk véghezvinni a terveinket, és nehéz a szakembereknek is, akik egész hétvégén azon dolgoznak, hogy mindig a határon autózzunk.

Valentino Rossi: A tökéletes kört elérni felszabadító érzés és hatalmas eredmény, mert nagy sebességgel az egyik legnehezebb dolog ezt a célt elérni. Szinte lehetetlen. A motorozásban ez nem kérdés, a határ elérése maga a határ. A tökéletes kör nem feltétlenül a legnagyobb élvezet. A mi sportunkban a határon motorozni azt jelenti, hogy minden pillanatban a bukás küszöbén állsz, és egy baleset komoly sérülésekkel járhat. Semmit sem szabad a véletlenre bízni, a szemed az aszfaltra tapad, a tested és a kezed extrém érzésnek van kitéve a motoron, a reakciók pedig szinte automatikusak. Majd csak a legvégén látod meg a köridődet.

Kimi Räikkönen tavaly tavasszal egy rajongótól kapta meg ugyanezt a kérdést, a "Jégember" pedig akkor azt mondta, a tökéletes kör csak az álmokban létezik: 

"Nem létezik tökéletes kör, csak az álmokban. Lehet hiba nélkül teljesíteni egy kört, de hidd el nekem, mindig lehet javítani!" 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 rosberg webber formula-1 bottas